kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Hátrányból előny?
Az Öko-szociális adórendszer

— Minden fölvilágosításnál, minden erkölcsi érvnél szívósabban hat az ár —
Mind a szociáldemokrata, mind a konzervatív-liberális adórendszer súlyos válságba jutott világszerte, s egyik sem tudta igazán a másik hibáit úgy orvosolni, hogy másfajta zavart ne okozzon. A szociáldemokrata modellben a magas jövedelemadók és magas szociális levonások voltaképpen a munkahelyeket adóztatják meg, csökkentik a vállalkozói és beruházási kedvet, ezzel gazdasági stagnálást és munkanélküliséget idéznek elő. A nagy szociális kiadások a módosabb rétegek ellenszenvét váltják ki, az állam a környezet terhére próbál új munkalehetőségeket teremteni.
A magas jövedelemadók nemcsak a beruházási kedv csökkentése által okoznak munkanélküliséget, hanem oly módon is, hogy megdrágítják az emberi munkaerőt, mely így mesterségesen — nem technikai, hanem pénzügyi okokból — versenyképtelenné válik a gépekkel szemben, még akkor is, ha az emberi munkaerő alkalmasabb volna egy adott munkafolyamat elvégzésére. A szociális bevételek jó része pedig az ily módon munkanélkülivé tett személyek segélyeként folyik el. A forgalmi adó a lakosság vásárlóerejét csökkenti, ami szintén kedvezőtlenül hat az árutermelésre, gazdasági növekedésre, foglalkoztatottságra; az adócsalások száma és mértéke megnő.
A liberális-konzervatív irányzatok alacsonyabb jövedelem- és nyereségadói, mérsékeltebb értéktöbbletadói élénkítően hatnak a gazdaságra, de állami költségvetési hiányhoz, a szociális vívmányok leépüléséhez, egyes rétegek elszegényedéséhez, szociális feszültségekhez, a brutális bűnözés elterjedéséhez vezetnek. A környezet pedig ebek harmincadjára jut — ami tovább terheli a költségvetést és az életszínvonalat. (Minden egyes forint, amit a környezeten ,,takarítunk meg'', óvatos becslések szerint is legalább 4 forint kárt okoz másutt.)
Létezik azonban egy részletesen kidolgozott, harmadik adómodell is, mely úgy egyesíti a szociáldemokrata és liberális-konzervatív adórendszer előnyeit, hogy hátrányaikat kiküszöböli, ellentmondásaikat föloldja. Ez az öko-szociális adórendszer. Lényege, hogy nem a jövedelem- és nyereségadókra kell koncentrálni — különösen nem a kis- és közepes jövedelműeknél — és nem szabad értelmetlen egységgel alkalmazni a forgalmi adót. Ehelyett radikálisan (30—40—70%-kal) csökkenteni kell a jövedelem- és nyereségadókat, valamint a szociális levonásokat; a környezetkímélő, illetve ilyen szempontból semleges áruféleségek forgalmi adóját meg kell szüntetni (vagy minimálisra — 1—2% — csökkenteni), s az államkassza ily módon csökkent bevételeit a környezetkárosító áruk, ilyen gépek és ebbe a kategóriába tartozó szolgáltatások, munkafolyamatok radikális megadóztatásából kell kiegészíteni. Tehát a hangsúlyt a jövedelemadókról a környezetkárosító áruk ÁFÁ-jára kell helyezni.
Lássuk a következményeket!
1. Az ÖKO-SZOCIÁLIS ADÓRENDSZER CSÖKKENTI VAGY MEGSZÜNTETI A MUNKANÉLKÜLISÉGET.
A jövedelemadók jelentős mérséklésével az emberi munkaerő sok esetben újból versenyképessé válik a gépekkel szemben. A nyereségadók csökkentése okán a vállalkozói és beruházási kedv nő, ami újabb munkaalkalmakat teremt. A környezetkímélő és ilyen szempontból semleges árufélék olcsóbbak lesznek ÁFÁ-juk eltörlése miatt, ami növeli a versenyképességüket, az irántuk való keresletet, s föllendül ezen termékek előállítása, ami ugyancsak növeli a munkaerőkeresletet.
Igaz, a környezetkárosító áruk szigorú megadóztatása nehézségeket okoz az ezeket előállító iparágban, sőt, munkahelyek leépítését is magával vonhatja, ám lényegesen több új munkalahetőség keletkezik más területeken — a már vázolt okok miatt. A környezetkárosító árukat gyártó vállalatok más árufélék előállitására állhatnak át, ha az adórendszer reformja fokozatosan történik.
2. AZ ÖKOSZOCIÁLIS ADÓRENDSZER BEVEZETÉSE RÖVID TÁVON NEM BEFOLYÁSOLJA, NÉHÁNY ÉVEN BELÜL PEDIG NÖVELI AZ ÉLETSZÍNVONALAT.
A jövedelemadók és szociális levonások csökkentése és egyes áruféleségek forgalmi adójának megszüntetése révén a háztartások bevétele illetve vásárlóereje nő, másfelől a környezetkárosító áruk megvásárlásakor magas ÁFÁ-t kell fizetniük. Az adóreformot úgy kell és lehet bevezetni, hogy a kettő egyenlítse ki egymást. Így az életszínvonal az öko-szociális adó bevezetésekor nem csökken és nem emelkedik lényegesen, ugyanakkor egyénileg jobb anyagi helyzetbe kerülnek azok, akik ügyelni akarnak környezetük állapotára. Egy-két éven belül azonban ez az adórendszer általában is pozitívan befolyásolja az életszínvonalat a munkanélküliség csökkentésével, a gazdaság élénkítésével. A környezeti károk (erdőpusztulás, épületkárok, mezőgazdasági károk, az ívóvíz elszennyeződése, levegőszennyezés stb.) mérséklődése, illetve az ezekből eredő betegségek csökkenése lényegesen tehermentesítik az államháztartást. A hulladékok mennyiségének csökkenése révén a szemét-elszállítás és -elhelyezés költségei is kisebbek lesznek. Javul a vasúti közlekedés, vasúti szállítás és a tömegközlekedés színvonala, nem beszélve a várható élettartam növekedéséről és az életminőség javulásáról: kevesebb zaj, por, piszok, méreg, könnyebben elérhető természetes és ép vizek, rétek, épebb természet.
3. AZ ÖKO-SZOCIÁLIS ADÓRENDSZER IGAZSÁGOS.
A hagyományos árképzés meghamisítja a valóságos árviszonyokat: a ténylegesnél jóval olcsóbbá formálja a környezetkárosító termékek és munkafolyamatok árát, a környezetkímélőkét (és ,,semlegesekét'') pedig drágábbá. A környezetszennyező, illetve -romboló áruféleségek árába ugyanis nem építi be az előállításuk, használatuk és hulladékaik okozta károkat. Ezek költségeit közpénzekből, azaz a károsultak, áldozatok és az ártatlan polgárok, vétlen iparágak adóiból és a környezetkímélő áruk ÁFÁ-jából fedezik, ami nemcsak ésszerűtlen, hanem mérhetetlenül igazságtalan. (Magyarán, a környezetszennyezést az állam nagymértékben szubvencionálja és ezzel ösztönzi.) A kárvallott polgár nemcsak hörghuruttal, rákkal, allergiával, ivóvize elszennyeződésével, gyermeke elbutulásával fizet, hanem anyagilag is kénytelen saját zsebéből dotálni a mesterségesen olcsóvá erőszakolt környezetszennyező árukat — melyeket esetleg nem is ő vásárol meg.
Ez a rendszer a természetes igazságérzeten túl a piaci elveket is sérti a közpénzek értelmetlen, igazságtalan és kártékony, de burkolt megdézsmálásával. (Érdekes, hogy általában a liberális gazdasági elvek nagyhangú szónokai ezen a ponton el szokták felejteni liberális voltukat, és ortodox szocialistákká válnak.) Ezzel szemben az öko-szociális adórendszer a terheket az okozókra hárítja, amikor reálisabban állapítja meg az árakat. A vásárlónak pedig lehetősége nyílik a választásra: a környezetkárosító drágább árukat, vagy olcsóbb és kíméletesebb alternatívájukat veszi igénybe (gépkocsiba ül-e vagy vonatra, ivóvizet használ-e mosásra, mosdásra és öntözésre, vagy esőgyűjtő medencét épít stb.)
Szemléletes példa az igazságtalan és környezetrombolásra ösztönző teherelosztásra a gépkocsiközlekedés bújtatott állami finanszírozása. A gépkocsiközlekedés és a gépkocsival történő teherszállítás nagyon sok rejtett költséggel is terheli az adófizetőket; útépítés, útkarbantartás, talaj-, víz- és légszennyeződés, erdő- és mezőgazdasági, valamint épületkárok, a környezetszennyezés és zajártalom okozta betegségek, illetve leszázalékolások költsége, az autóbalesetet szenvedettek ápolása, az autóbalesetben megrokkantak nyugdíja, a roncsok, tönkrement autógumik, használt akkumulátorok elhelyezése stb. E kiadásoknak azonban alig az egynegyede (!) folyik be a benzin árából és a gépkocsiadókból. A terhek háromnegyed részét az állam fizeti az egész társadalom adóiból és hozzájárulásaiból elsősorban a gépkocsival nem vagy alig közlekedők adóiból (mivel ők vannak többségben). A gépkocsiközlekedés haszonélvezői tehát szegényebb polgártársaik nyakán élősködnek. Ha az állam a lényegesen gazdaságosabb tömegközlekedés és a vasúti szállítás fejlesztését részesítené előnyben, az egész társadalom sokkal jobban járna anyagilag is, és a természet terhei is enyhülnének.
4. AZ ÖKOADÓ SZOCIÁLIS.
Szociális, mert az ésszerű fejlődés akadályozása nélkül mindenütt nagyobb esélyt ad az embernek a géppel szemben, ahol ez célszerű. Szociális, mert döntő szerepe lehet a munkanélküliség fölszámolásásában, enyhíti a környezetszennyezés okozta betegségekben szenvedők terheit, és mert a környezetromboló árucikkek magasabb adóiból származó bevételeket szociális célokra lehet fordítani, nem engedi kiszolgáltatni a kisemberek egészségét nagy- (és kis-) vállalatok haszonszerzésének, segíti a tömegközlekedés fejlesztését stb.
Az öko-adó azonban másképpen szociális, mint a hagyományos, mivel nem jövedelmük, bevételeik révén ,,fogja meg'' elsősorban a gazdag (és kevésbé gazdag) pazarlókat, a másokon rejtetten élősködőket, hanem kiadásik révén: a gazdag többet fogyaszt — tetemesebb adót fizet.
Az öko-adó szociális azért is, mert — ellentétben a hagyományos adórendszerekkel és a George-féle elmélettel — nem az utánunk jövő nemzedékek gátlástalan kirablásaiból akarja biztosítani az életszínvonalat.
Ennek az adózási formának csak akkor van meg a kívánt hatása, ha a termékek szokásos árához képest elég magas. A környezetkárosító árucikkek adójának néhány százalékos emelése pénzt hozna ugyan az államnak, de a termék piacát lényegesen nem szűkítené. Ezért bizonyos áruféleségek esetében az öko-ÁFÁ-nak 50—100—200%-osnak kell lennie. E számoktól nem kell megijedni, mert a jövedelem- és béradók, valamint a szociális levonások (nyugdíjjárulék, beteg- és balesetbiztosítási, más társadalombiztosítási díjak) igen radikális csökkentésével járnának együtt, s az államkassza nagyobb bevételei magasabb szociális támogatások (családi pótlék, kisnyugdíjasok támogatása, fiatal házasok segélyezése stb.) formájában visszaadhatók.
Hogy lehet bölcsen is adóztatni, azt a dohányadóval kapcsolatos nyugatnémet tapasztalatok is bizonyitják. A kismértékű adóemelés nem volt hatással a cigarettafogyasztásra. Amikor azonban 1977-ben és 82-ben a cigaretta és dohány érezhetően megdrágult, akkor hirtelen és jelentősen visszaesett a cigarettafogyasztás. Minden (egészségügyi) fölvilágosításnál szívósabban és látványosabban hat az ár! A fogyasztás visszaesése ellenére a dohányból származó állami bevételek emelkedtek.
A tapasztalatok arra figyelmeztetnek, hogy az önkéntes lemondástól nem lehet várni a környezet tehermentesítését, hiszen a jelenlegi struktúrák statisztikai méretekben a környezetrombolásra kényszerítenek. Elemzésekből tudják, hogy a környezetkárosító termékekről önként lemondók száma lassabban nő, mint ahogy a környezetszennyező áruk és fogyasztóik száma növekszik. Az önkéntes lemondásnak csupán erkölcsi és jelképes értéke van, mely számottevő eredményt nem hoz (és a jelenlegi struktúrák között nem is hozhat).
Felvetődhet az a kérdés is, hogy nem veszíti el az állam bevételi forrását, ha épp a megadóztatandó árukat szorítja ki a piacról? Ez az aggodalom nem helytálló, mert a kérdéses árucikk piacról történő kiszorulásával arányban kell a rá kivetett adót növelni. És ha teljesen kiszorulna a piacról — ami a voltaképpeni fő célunk —, egy másik kevésbé környezetkárosító árucikkre lehet új adót kivetni. (Sajnos az ilyen termékek száma meglehetősen nagy.)
Természetesen pontosan megállapítani nem lehet, hogy egy környezetkárosító áru mekkora össz-népgazdasági többletköltséget okoz. Nem is ez a cél. A cél az, hogy a kérdéses áru alternatíváinak gyártását, használatát és kutatását segítsük elő, a kártékony áruféle igazságosabb elvű megadóztatásával. Az öko-szociális adórendszer attól szellemes, hogy általa a környezetvédelem nem többletköltségeket, hanem bevételeket jelent. Nem helyet keres a méregnek, nem drága szűrő-, tisztító- és égetőberendezésekre helyezi a fő hangsúlyt, hanem messzebbre is tekint: alternatív anyagok, technológiák, szolgáltatások keresésére és használatára ösztönöz. Az öko-szociális adórendszer időbeni bevezetésével a környezetpusztulás problémája látványosan megfékezhető, illetve megoldható.
Svédország 1989 novemberében vezetett be olyan adórendszert, mely az öko-adó lényeges elemeit tartalmazza. Finnország most készül bevezetni az öko-adót, Olaszország szintén. Ausztriában napjainkban sürgetik és vitatják meg.
A gazdag országoknak az átállás okoz nehézséget, mert a maguk módján jól működő gazdaságukat kell átalakítaniuk. Magyarország azonban előnnyé változtathatná jelenlegi hátrányos helyzetét, amennyiben amúgy is gazdasági, adóügyi átállásra kényszerül. Itt az egyedülálló alkalom, hogy az öko-szociális adórendszert bevezessük. Ha ezt nem tesszük meg, 8—10 év múlva újabb válságos átállásra kényszerülünk. Mert az öko-adóra való átállás kikerülhetetlen.
Ma, amikor Európában és Észak-Amerikában a szociális piacgazdaság eszméje elavult, és már az öko-szociális piacgazdaság bevezetésén fáradoznak, Magyarország politikusai még mindig csak a szociális piacgazdaságról beszélnek. Gazdag példaképeink megengedhetnék maguknak — bár ők is alig! —, hogy az átállást halogassák. Magyarország azonban maradék lehetőségeiről is lemarad, és a végső gazdasági-környezeti nyomorba dönti magát, ha nem az öko-szociális piacgazdaság elvei szerint hajtja végre a jelenlegi átalakítást.
(Az öko-adó bevezetésével kapcsolatos részletes, számítógép segítségével készült tanulmány magvásárolható 25 német márkáért az alábbi címen; UMWELTPROGNOSEINSTITUT, D-6900 Heidelberg, Handschusmeier Landstasse 118 A.)
A fenti cikket — némi rövidítéssel — a Demokrata 1991/6. számából vettük át.

Kiszely Károly


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.