|
A benzinár és az emberi élet
A hazai kutaknál eladott motorbenzin mennyisége, értéke és ára a következők szerint alakult:
Tehát a benzin átlagára 1991. I. félévében a múlt azonos időszakához képest 70%-kal nőtt, emiatt a benzinfogyasztás 18%-kal csökkent és ezzel az autózás hasonló mértékben esett vissza.
A közúti közlekedési balesetek alakulása közel azonos időszakban (1990 első öt hónapja és 1991 első öt hónapja alatt) hasonló nagyságrendű csökkenést mutat. Az összes közlekedési balesetek száma 20%-kal, a halálos balesetek száma 21%-kal csökkent. Ezt emberi életekben és sorokban kifejezve:
a múlt év azonos időszakához képest 184 emberi életet
1005 személy súlyos sérülését és
1458 fő könnyű sérülését
sikerült megmenteni a családok és az ország javára "közgazdasági eszközökkel".
Elgondolkoztató mennyivel több élet lett volna megmenthető, azzal ha az üzemanyagokra a környezetvédelmi járulékot is bevezették volna, de főleg azzal, ha ezt az összeget az emberi életek kioltásának megelőzésére fordították volna. Még nem késő, de a késedelem "ára" iszonyú. Havonta közel 2300 fő szenved halálos, súlyos és könnyű személyi sérülést az utakon. Ezt a családok érdekében csökkentenünk kell, a döntés halasztásának számszerű felelőssége nyilvánvaló.
Budapest, 1991.augusztus
Zágrábi László
|