kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
"Gyermekhangok a világról"

Az 1992 júniusában Brazíliában rendezendő környezet- és fejlődés-világkonferencia jegyében pályázatot ír ki az általános és középiskolás gyermekek számára a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Field Studies Council Magyarországi Tereptanulmányi Központ, a Magyar Televízió, a Művelődési és Közoktatási, valamint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium. A kiírók csatlakoznak a norvég környezetvédők azon szándékához, hogy minél szélesebb körben vonják be a felnőtt és elsősorban a felnövekvő nemzedéket a közös feladatok meghatározásába, a gondok megoldásába. Az előkészületekhez kapcsolódva vállalják Magyarországon a gyermekkorosztály "meghallgatásának" megszervezését, véleményük összegyűjtését és eljuttatását a konferenciára.
A pályázat meghirdetésével a gyermekek jogainak érvényesítését kívánják elősegíteni úgy, ahogy azt az ENSZ alapokmánya előírja. Előtérbe óhajtják helyezni közös gondunkat: a természet és a környezet károsodását, tudatosítani akarják azokat a hatásokat, amelyeket a jövő nemzedékére gyakorolnak. A gyermekek figyelemét ezúton is az őket körülvevő környezetre kívánják irányítani.
A jelentkezők legfeljebb öt oldal terjedelmű írással, vagy más munkával (rajz, kisplasztika, fotó) vehetnek részt a versengésben, melynek témája: a gyerekeket körülvevő közvetlen vagy tágabb környezet gondjairól mondott önálló vélemény. (Hogyan látják a jelent és a jövőt, milyen ötleteik, javaslataik vannak a változtatásra, mit tesznek ezért.)
Az elkészült pályamunkákat legkésőbb 1992. március 15-ig kell eljuttatni a következő címre: "Gyermekhangok a világról", Magyar Természetvédők Szövetsége, 1121 Budapest, Költő u. 21.



JELES NAPOK
 Szeptember 02.
   Homoki Nagy István e napon született 1914-ben
 Szeptember 16.
   Szentgyörgyi Albert 1893-ban e napon született
 Szeptember 22.
   Nemzetközi autómentes nap
 Szeptember 28.
   A Genfi Egyezmény I. 1984-es aláírása
 Szeptember 16.
   Az ózon világnapja
 Szeptember 03.
   Takarítási világnap
 Szeptember 08.
   Az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja
 Szeptember 18.
   Rokkantak napja
 Szeptember 23.
   Takarítási világnap
 Szeptember 26.
   A tiszta hegyek napja
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.