kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Felhívás a főváros építészeti örökségének megőrzésére

Az 1996-os 1100 évforduló, valamint az expo megrendezésének kapcsán egy olyan építészeti program elindítását és megvalósítását javasoljuk, mely megtartaná Európa szívének, szeretett Budapestünknek eredeti arculatát, a nagykiépítésű időszakban keletkezett és máig dekoratív képet mutató szecessziós stílusát. Ez meggátolhatná a megmaradt értékek lerombolását, és a "modernizálás" álruhájába bújtatott arculat-sematizálást. Hangsúlyozni kívánjuk a mívesség megjelenését mindazokon a hagyományos építészeti alkotásokon, melyektől egyedi és szemet gyönyörködtető lehet egy-egy épület vagy épület-együttes, végül az egész város. Igy megőrizhetőek és fellendíthetőek lennének a kihalóban lévő szép mesterségek is. Legfeljebb hat-hét emeletesre szeretnénk korlátozni az új városrészeket, hogy emberléptékű, zsúfoltság nélküli legyen. Különösen fontosnak tartjuk, hogy az egy stílusú utcák vagy házsorok foghíjába ne önálló életet élő elütő építmény kerüljön. A természetes építőanyagok és díszítőelemek felhasználását javasoljuk. Meggyőződésünk, hogy egy szebb környezetben jobb életérzéssel, vidámabban tudnának élni az emberek. Az utóbbi évtizedek megtépázott tudatának helyreállításához is hozzájárulhatna egy olyan környezet, amely sugallja a magyar nép vonzódását valós értékekhez népi és urbánus hagyományaink megjelenítése által.

Tiszteletünket kívánjuk leróni az elődeink által létrehozottak megbecsülésével, az emberi tudást és az értékes munkát együtt megjelenítő építészek, várostervezők, iparművészek és a magas színvonalú szakmunkát végzők előtt. Alkotásaik láttán évtizedek, évszázadok múltán is csodálat töltheti el a látogatót, vagy a városban élőt.
Kérjük mindazokat, akik a fentiekkel részben vagy egészben egyetértenek, támogassák javaslatainkat és működjenek együtt velünk annak megvalósításában.
Dr Molnár Péterné
Fadrusz János Környezetvédelmi Egyesület
1114 Budapest. Bocskai út 23-25. I. 7.
Telefon: 166-7551



JELES NAPOK
 Szeptember 02.
   Homoki Nagy István e napon született 1914-ben
 Szeptember 16.
   Szentgyörgyi Albert 1893-ban e napon született
 Szeptember 22.
   Nemzetközi autómentes nap
 Szeptember 28.
   A Genfi Egyezmény I. 1984-es aláírása
 Szeptember 16.
   Az ózon világnapja
 Szeptember 03.
   Takarítási világnap
 Szeptember 08.
   Az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja
 Szeptember 18.
   Rokkantak napja
 Szeptember 23.
   Takarítási világnap
 Szeptember 26.
   A tiszta hegyek napja
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.