kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Az Útalap-vita már soha nem ér véget?

A Magyar Hírlap 1993. január 6-i száma Kálnoki Kis Sándornak, a közlekedési tárca helyettes államtitkárának szavait idézi, mely szerint idén "háromszor annyi pénzt fordítanak kerékpárutak építésére, mint tavaly, így a tervek szerint 300-350 kilométer kerékpárút épülhet meg ebben az évben."
A Magyar Közlekedési Klub 1992-ben az év végéig harcot folytatott azért, hogy a hitelek nélküli teljes útalap 5%-a kerüljön kerékpárutak építésére. Ezt azonban az Országgyűlés nem szavazta meg, csak az új fejlesztéseknek - azaz a teljes alap 40%-ának - az 5%-át. Így 1993-ban 390 millió forint jut kerékpárutak építésére az útalapból (az említett cikk adataiból számolva). Ha az önkormányzatok ugyanilyen mértékű hozzájárulását is figyelembe vesszük, akkor is csak 780 millió forint áll rendelkezésre kerékpárutak építésére. Márpedig ha tavaly 470 millió forintból mindössze 89 kilométer kerékpárút épült meg, akkor idén annak alig több, mint másfélszereséből hogyan épülhetne háromszor-négyszer annyi kilométer?!
Persze a számokhoz még hozzátartozik, hogy Bogárdi Zoltán képviselő kapcsolódó módosító indítványát a Tisztelt Ház elfogadta, és ezzel összességében 350 millió forintot Szavazott meg mezőgazdasági célokra alkalmas bekötő és településeket összekötő utakra. Ezek azonban nem kifejezetten kerékpárutak lennének, csak kerékpározásra is alkalmasak. Ezen összeg beszámítása a kerékpárút-építésekbe enyhén szólva félrevezetés, hisz ezzel az gondolatmenettel az ország valamennyi útvonala, amelyen nem tilos a kerékpározás, kerékpárútnak számít.
Mindezek után a január 9-i Magyar Hírlapban megint megjelent egy cikk, melyben a KHVM részéről elhangzik, hogy 1993-ban a kerékpárutakra szánható összeg az útalapból 470 millió Ft!
Most melyik nyilatkozatnak higgyünk?

S. Nagy Andrea


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.