kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Levelek a tranzitforgalomról

Az Európai Közösségek Brüsszeli Bizottsága az alábbi levelet intézte a magyar kormányhoz:
"Van szerencsém ezúton Önnek megerősíteni, hogy a Közösség teljes mértékben megérti azokat az infrastrukturális és környezeti problémákat, amelyekkel Magyarország a közlekedés területén szembenéz, és azt, hogy a közösség a rendelkezésre álló pénzügyi mechanizmusok keretein belül megfelelő módon pénzügyi eszközöket fog rendelkezésre bocsátani a szárazföldi közlekedési infrastruktúra fejlesztéséhez, beleértve a közutakat, vasutakat, folyami hajózási útvonalakat és kombinált szállítást.
Ebben az összefüggésben tudomásul veszem azt a magyar indoklást, amely szerint sürgős szükség van pénzügyi segítségre ahhoz, hogy a magyar infrastruktúra meg tudjon küzdeni a megnövekedett tranzitforgalommal, továbbá azt a magyar kívánságot, hogy a Magyarországon átvezető olyan tranzitforgalommal kapcsolatos projektumok, mint például a Hegyeshalom és Budapest, illetve a Budapest és Kelebia közötti vasúti és közúti vonalak korszerűsítése és építése kiemelt figyelmet élvezzen, miután ezek képviselik a közösségi tranzit fő útvonalait.
A Bizottság — e levélváltás alapján és az Európai Megállapodás 81. Cikkére hivatkozva — kész Magyarországgal együtt megvizsgálni, hogyan lehet a magyarországi infrastruktúra — így a kombinált szállítás, a tranzit autóutak, a vízi szállítás — fejlesztéséhez hozzájárulni, különleges figyelmet fordítva a környezeti szempontokra és anélkül, hogy ezzel akadályoznák a projektumok értékelését a jelenleg érvényes eljárások szerint."
(Magyar Közlöny, 1993/42., 2479.)
Az EK képviselői már többször ígéretet tettek arra, hogy pénzügyi "segítséget" nyújtsanak Magyarországnak a tranzitforgalom megoldására, azonban a gyakorlatban — tudomásunk szerint — semmit sem tettek ennek előmozdítására.
A "segítség" szót idézőjelbe kell tennünk, mert álláspontunk szerint nem segítségről kellene beszélni, hanem arról, hogy az EK-nak meg kellene fizetnie mindazokat a költségeket és károkat, amelyeket az EK-vaI kapcsolatos tranzitforgalom okoz, illetve haladéktalan intézkedéseket kellene hoznia, hogy megszüntethesse az általa okozott környezeti és egyéb ártalmakat.
A fenti témával kapcsolatban a Magyar Közlekedési Klub az alábbi levelet küldte Hans Beck úrnak, az EK magyarországi nagykövetének:
Tisztelt Nagykövet Úr!
A magyar környezetvédő szervezetek 1993. március S. és 7. között megtartott országos találkozójának résztvevői egyetértésével küldjük Önnek ezt a levelet.
A Magyarországon áthaladó közúti tranzitforgalom megsokszorozódott az elmúlt években. A szakértők előrejelzései szerint az elkövetkező években folytatódik ez a gyors növekedés.
A közúti tranzitforgalom rendkívüli mértékben terheli útjainkat, és számottevően rontja az ország egyébként is válságos környezeti állapotát. E forgalom településeinken — köztük Budapesten — vezet keresztül gyakran a lakóházaktól néhány méternyire. Mindez egyre növekvő feszültségeket okoz a magyar lakosság körében.
A közúti tranzitfogalom által okozott káros jelenségek elleni tiltakozásul az érintett területek lakossága számtalan beadványt intézett az illetékes hatóságokhoz. Az elmúlt évben több tiltakozó megmozdulásra is sor került, ami esetenként a gépjárműforgalom időleges leállításával is járt Az utóbbi időben az érintett lakosok közül egyre többen hívják fel országgyűlési és helyhatósági képviselőik figyelmét tarthatatlan helyzetre, a sajtó is egyre gyakrabban foglalkozik a témával, sőt egyes lakosok már az ügyészséghez és a bírósághoz fordultak jogaik érvényesítésért, hiszen a közúti tranzitforgalom egészségüket károsítja, veszélyezteti gyermekeik életét és csökkenti ingatlanaik értékét.
A Magyarországon áthaladó közúti tranzitforgalom az Európai Közösségek rövidtávú gazdasági érdekeit szolgálja Országunknak mindebből főleg a szennyezés, a gazdasági károly az egészségi ártalmak, a közlekedés- és közbiztonságromlása jut.
A problémát több nemzetközi környezetvédelmi szervezet is felismerte. Ezért e téren jelentős erkölcsi és bizonyos mértékű anyagi, támogatást kapunk többek között az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetségtől, a Föld Barátaitól, a Greenpeace-től, az Euronatur Alapítványtól és másoktól (Az Euronatur egy nemzetközi konferenciát finanszíroz a témával kapcsolatban, amelyre Budapesten kerül sor idén májusban.)
Megdöbbenéssel kell azonban tapasztalnunk, hogy az Európai Közősségek illetékes szervei teljes közönyt mutatnak az EK áltat Magyarországon okozott súlyos anyagé károk környezeti ártalmak és emberi szenvedések iránt. Tudjuk továbbá azt is, hogy az EK a 2000. évig 12 ezer km új autópálya építését tervezi Közép- és Kelet-Európa országaiban. Ez tovább növelné a közúti tranzitforgalmat és még súlyosabbá tenné ezen országok környezeti állapotát. Ezzel szemben a vasúti és a vízi fuvarozás fejlesztésének támogatása komoly mértékben hozzájárulhatna a helyzet javításához.
Az említett gondok nem ismeretlenek az Ön számára. A magyar külügyminisztériumban 1992. február 6-án az Európai Közösségek képviselőinek a magyar körrtyezetvéd6 társadalmi szervezetek aktivistáival történt megbeszélésén szóban is vázoltuk a helyzetet és írásbeli anyagokat is adtunk át Önöknek Továbbá 1992. február 22-én a Föld Barátai elnöke, John Hontelez úr levelet küldött ebben a témában az Európai Közösségek Brüsszeli Bizottsága Közlekedési Megbízottjának, K van Miert úrnak
Tisztelettel kérjük Önt, szíveskedjék felhívni a fentebb leírt tarthatatlan helyzetre az Európai Közösségek illetékeseinek és a tagállamok kormányainak a figyelmét! Kérjük, szíveskedjék szorgalmazni, hogy az Európai Közösségek haladéktalanul biztosítsa Magyarországnak azokat a pénzügyi forrásokat, amelyek lehetővé tennék az említett súlyos gondok enyhítését (többek között a kombinált fuvarozás gyors növelése révén). Ennek elmaradása esetén a súlyos környezetterhelés és a jelentős gazdasági károk tovább növelik a társadalmi feszültségeket, ami beárnyékolhatja a Magyarországon az EK közötti ígéretes kapcsolatokat.



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.