kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Üveghírek

Mint olvasóinknak bizonyára feltűnt, egyes kereskedelmi vállalatok (Skála, Csemege-Meinl) július 1-jétől megszűntették a 0,7 literes borosüvegek betétdíját és ezzel visszavételüket is. Más vállalatok védekezve a rájuk zúduló üvegáradat ellen csak cserébe veszik vissza ezeket az üvegeket. Ezzel a lépéssel, alig egy esztendővel az öblösüvegek szemétre kerülése után, a borosüvegek újrahasználata is összeomlott.
Az ügy hátterében az egyik legnagyobb hazai borpalackozó és forgalmazó vállalat, a Hungarovin Rt. áll, amely 1993 márciusa óta új, 0,75 literes palackokba tölti termékeit és a korábban forgalmazott 0,7 literes palackkészletének költségét igy kívánta átterhelni a fogyasztókra. Sikerült! A fogyasztók fizetnek, a szeméthegyek nőnek. Bár a Hungarovin illetékese telefonon arról tájékoztatott bennünket, hogy az új, 0,75 literes palack betétdíjas lesz, visszaváltásával tudomásunk szerint sehol sem foglalkoznak. Ami a környezetszennyezést és a betétdíjas rendszer szétrombolását illeti, arról megtudtuk, hogy a Hungarovin "nem karitatív szervezet".
A történtek ismét igazolják a hazai vállalkozói szektor, illetve a beáramlott nyugat-európai tőke egy jelentékeny részének gátlástalanságát, amennyiben a természeti és emberi erőforrásokat szabadon kizsákmányolhatónak tekintik, valamint a kormányzati szféra immár több, mint két esztendős, bűnös tehetetlenségét és időhúzását a betétdíjas rendszer újraszabályozása és az eldobó csomagolások megadóztatása tekintetében. Szinte bizonyosra vehető, hogy amikorra a jogszabály megszületik, betétdíjas élelmiszercsomagolás Magyarországon országos rendszerben már nem lesz. Az eldobó csomagolások alternatívájának hiánya pedig meg fogja akadályozni, hogy érdemi adómértékek kerüljenek bevezetésre, hiszen a fogyasztónak nem marad választási lehetősége, így az adó bevezetése már nem érheti el egyik célját, a kereslet befolyásolását, hanem egyértelműen fogyasztást visszafogó hatást fejt ki.
Jelen eset kapcsán szeretnénk felhívni a figyelmet arra is, hogy az országos újrahasználati rendszer megőrzése csak akkor képzelhető el, ha a szabályozás szabvány palackok alkalmazására kötelezné a különböző típusú termékeket előállítókat, hiszen 5 cl többlet űrtartalom, mint látjuk, elegendő ahhoz, hogy a betétdíjas rendszer felboruljon, és kicsit szebb, talán díszesebb palackkal szemétté tegyük azt, ami addig hasznos eszköz volt.
* * *
A szeghalmi Sárréti Tej Rt. 1993 őszétől kezdődően betétdíjas üvegekbe történő csomagolás bevezetését tervezi. Ehhez új gépsorokat vásárolnak. A társaság vezetői a környezet iránti felelősségtudattal rendelkező emberek, akik nem tartják összeegyeztethetetlennek a vállalkozói magatartást, a lakosság színvonalas ellátását és a természeti környezet megóvását. Munkájukhoz sok sikert kívánunk és örömmel nyújtunk támogatást az ismeretterjesztésben.
Bödecs Barnabás

Bödecs Barnabás


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.