kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Lehangoló élmények Görögországban

Görögországot üdülni vágyó magyarok tízezrei keresik fel minden nyáron. Többségük korábban autóval kelt útra, most viszont a volt Jugoszláviában dúló háború miatt főként a charter repülőjáratokat választják, a légitársaságok nagy-nagy örömére és Földünk egészsége ártalmára.
Az Athénig vezető mintegy 1600 km-es út ma még megtehető a Budapestről naponta éjfél után fél órával induló Hellasz-expresszel is, habár ezzel magyar állampolgár elvétve utazik csupán.
Az út charter repülővel 2 óra, és a retúrjegy mintegy 22 000 Ft, ugyanez vonattal 29 óra + legalább 3 óra késés és 2. osztályon 18 000 Ft. Mi ez utóbbival utaztunk.
A vonat néhány Nyugatról hazatérő szerbbel, szabadkai magyarral és velünk indul ki szinte üresen a Keletiből. A kalauznő hamiskás mosollyal jegyzi meg, hogy Szerbián keresztül bizonyára érdekes utunk lesz. Ez Belgrád után beválik, mert expresszünk belföldi személyvonattá alakul, és hazaigyekvő nisi, szkopjei polgárok százai lepik el. Időről-időre állig felfegyverzett terepruhás rendőrök (?) tülekednek át az embertömegen. Az elsuhanó falvakban félbehagyott házak tucatjai jelzik a megváltozott időket. Környékükön rengeteg szemét, építési törmelék, gépkocsironcsok. A makedón határra már a bejáratott 3 órás késéssel érkezünk. A bánásmód a szomszédos ország polgáraival egyik ország részéről sem nevezhető barátságosnak, üdítő látványt nyújtanak viszont a tiszta, világoskék színű egyenruhában kempingszékeken sütkérező néger ENSZ-katonák. Szkopjénél kiürül a vonat, majd 23 órás út után, a következő éjszaka megérkezik Thesszalonikibe.
Szállodánkban reggel irgalmatlan autódübörgésre, motorzajra és tülkölésre ébredünk. Közvetlenül részesülünk az itteni fejlett motorizáció legkellemesebb áldásainak egyikéből. Felkelés után irány a tenger. Ha már annyit utaztunk érte, mihamarabb látni szeretnénk, és fürdeni benne, ha lehet. De nem lehet. A tengerparti sétánynál orrfacsaró bűzzel köszönt bennünket, strand pedig sehol a láthatáron. Alaposabb vizsgálódás után megállapítjuk, hogy nem az Égei-tenger, hanem a félmilliós Thesszaloniki tisztítatlan szennyvize hullámzik a lábunk előtt.
Ezzel a képpel még több helyen találkozunk, úgy Pireusz kikötőjében, ahol a hatalmas kompok százai engedik az öbölbe nap mint nap szennyvizüket, mint ahogy a Peloponésszoszi félsziget kisvárosaiban is, ahol tisztítóberendezések, sőt helyenként csatornázás hiányában szintén a tenger öblei a legalkalmasabb pöcegödrök. No nem mintha mi különbül bánnánk folyóinkkal, de akkor miért kellene felzárkóznunk a Közös Piachoz? Nafpliónál megfigyeljük, amint halak százai élvezik a befolyó csatornavízben úszó ételmaradékok és egyéb szerves anyagok örömeit, pár méterrel odébb pedig a horgászoknak jó kapásuk van.
A thesszaloniki bazár színes kavalkádjában elsősorban az állatkereskedések ragadják meg a környezetvédő szemét. Bár a sokféle apró hal, madár, emlős pontos meghatározása meghaladja ismereteinket, de a bejárat előtti póznára kikötött sárga-kék ara érzékelteti, hogy a kereskedők valószínűleg az apraját sem a Washingtoni Egyezmény betartásával válogatták össze.
Thesszalonikiből Athénig még 500 km van hátra. A vasútvonal egyvágányú, gyenge felépítményű, a menetidő 8 óra. A görög vasúthálózatnak ez a gerincvonala. Van még egy Északon kifutó vonal Bulgária és Törökország irányában, a keskeny nyomközű peloponésszoszi körvasút és néhány rövid szárnyvonal. Ezen hálózat és az Európa minden részéből jórészt használtan összevásárolt gördülőállomány láttán egy cseppet sem csodálkozunk már, hogy miért kamionok ezrei szállítják rajtunk keresztül a gazdag Nyugatnak az olcsó déligyümölcsöt a vonat helyett. Bizonyíték ez arra, hogy nincs más választásunk, mint e kamionok kötelező vonatra rakása a magyar határon. A kombinált fuvarozás más, takarékosabb formáinak kiteljesedésében — legalábbis a keleti tranzit terén — kár reménykednünk.
A görög táj természeti katasztrófaövezet. Nem mai keletű dolog ez, a pusztítás és az ökológiai erózió története úgy a szárazföldön, mint a szigeteken az ókorra nyúlik vissza. Az ókori államok és birodalmak itt termelték ki a rengeteg fát a hajóépítésekhez. A leírásokból ismert gazdag növény- és állatvilág megsemmisült, az addig csapadékos klíma egyre szárazabbá vált. A végső csapást a középkori török hódoltság hozta meg, amikor a harcokban a még megmaradt erdőket felégették vagy hadi célokra kivágták.
A klímaváltozás ezzel visszafordíthatatlanná vált. Az addig bővizű folyók időszakossá váltak, a talajt a téli esőzések lemosták a letarolt hegyekről, az állatok életterüket vesztették. Ma Görögországra a kopár sziklás hegyek világa, a gyér gyepen élelem után kutató juhok, kecskék látványa a jellemző. Az egyedüli még létező vadon élő nagyobb termetű emlős, a vadkecske apró szigeteken létesített rezervátumokba szorult vissza. Az erdősültség minimális. Az egyre forróbb nyarak és az emberi kapzsiság kedveznek az erdőtüzeknek. Utunk idején már 5 hónapja nem hullott eső, sok helyen láttunk leégett erdőket. Szomorú végiggondolni, milyen ökológiai leépülés vár Európa ma még erdősült és viszonylag csapadékos területeire, így hazánkra is, ha a levegőszennyezés és klímaváltozás következtében minket is elhagynak a fák. E folyamat, mint mindannyian tudjuk, megkezdődött, és mértéke nem hasonlítható régi korok kezdetleges technikái által okozott pusztításokhoz.
Athén csápjai kinyúlnak az alföldre. A vonatablakból hatalmas forgalmi dugót látunk az autópályán, majd ugyanezzel találkozunk a városban minden főbb útvonalon. Athén a motorizáció pokla. Az átlagsebesség autóval 12 km/h, a szlalomozó, járdán is száguldozó motorosok számára talán 18 km/h. Gyalogosan életveszélyes, kerékpárral lehetetlen közlekedni. A busz drágább, a taxi olcsóbb, mint itthon, így Athént napközben legalább 30-40 ezer taxi uralja. A járdákon mindenütt járművek állnak, sok helyütt pedig nem is építettek. A járdák hiánya egész Görögországban általános. Ha nincs járda és buszjárat, akkor biztosabb, ha autóba vagy taxiba ülsz. Athénban ezt tovább ösztönzik azzal, hogy a kiterjedt és sűrű busz- és trolihálózatról egyetlen térkép, menetrend vagy tábla sem tájékoztat.
A lakosság hiányérzetét a vadállatok iránt országszerte szinte szent állatként tisztelt kóbor macskák ezrei igyekeznek csillapítani. Ezek pedig éhségüket részben az énekesmadarakkal csillapítják, így a parkokban jobbára csak tücskök ciripelését és kabócák zizegését hallani.
Görögország éticsigája a tengeriszivacs. Legalábbis ugyanannak a valutaéhségnak az áldozata, mint a mi csigánk. A legkisebb városban és üdülőfaluban is van szivacsbolt, a padlótól a plafonig csurig elpusztított szivacsokkal, a nyugati turisták legnagyobb örömére a természetes életmód jeligéje alatt, de a tengerben, bár minden alkalmas tagolt partszakaszon figyeltük, egyetlen élő állatkával sem sikerült találkoznunk.
A fogyasztói társadalmi berendezkedés, a nyugati befektetések Görögországba is meghozták a látszatszolgáltatások és a szemét értékesítésének kifinomult módszereit. A legkisebb, akár egy tételes vásárlások során is "ingyen" nejlonzacskókat tukmálnak a vevőkre, melyeket az utcán, a természetben, a tengerben látunk viszont. Italokat, tejet kizárólag műanyag palackba, fémdobozba és Tetra Pakba csomagolnak. Különösen sok szemét keletkezik az ivóvíz-csomagolásból. A natúr vizet PET-paIackba, a borokat és az ásványvizet eldobó üvegpalackba csomagolják. Ennek köszönhetően még 200 Ft-os ásványvízzel is találkoztunk, bolti áron. A csomagolóanyag-ipar győzelmét a társadalom felett mutatja, hogy a betétdíjas üvegekben történő forgalmazás a vendéglátóipar kiváltsága lett, a napi fogyasztáshoz a szemetet meg kell venni, választási lehetőség nincs.
A fentiekben leírt állapotok és a közös piaci tagság mellett furcsának tűnhet, hogy szelektív hulladékgyűjtés, melyet mifelénk manapság az áhított gazdasági fejlettség egyik mércéjének tartanak, valamint tökéletes gyógyírnek a szemétáradat megfékezésére, itt egyáltalán nincs. De ha meggondoljuk, meddig terjed a fejlettebb országok befektetőinek érdekeltsége, akkor nem fogunk csodálkozni. A folyamatok, ha nem teszünk ellene, nálunk is ide vezetnek.
Az energiapocsékolás, a táj csúfsága, a növekvő szeméthegyek nem gátolják a termelés teljes átállítását, sőt a profitot növelik. A gyártók arcátlansága Görögországban is megnyilvánul a csomagolásokon feltüntetett "újrahasznosítás" jelekben, zöld pontokban és "Óvd a természetet!" feliratokban. Ezzel persze a maguk részéről letudták a dolgot. Az erőforrások pedig fogynak, a hulladékhegyek nőnek, az emberek öntudatlan boldogságban veszik drága pénzen a szemetet. A még számunkra is elképesztő mennyiségek láttán elönt a kíváncsiság. Jó volna tudni, hogy a hazánknál statisztikailag kétszerte gazdagabbnak kimutatott Görögország bruttó nemzeti termékéből hány százalék esik a csomagolóanyag-ipar produktumára. E nagyszerű teljesítmény kiegészül még a szemét másodlagos piacával is. Érdekes látványt nyújtanak a szigeteket összekötő kompokon utazó szeméttel megpakolt kamionok. Ki tudja, hová mennek? És merre tartunk mi?

Bödecs Barnabás


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.