Igazán nem akarom bántani a hegyibiciklizés megszállottait, de egy-két őrült akad köztük. Ilyen például az is, amelyik felül a libegőre, magával cipeli a biciklijét miközben szemrevételezi az alatta elterülő hegyoldalt. Eddig ez még nem is lenne baj, sőt kifejezetten szép dolog. De evvel e kerekesek nem elégednek meg, hanem kiszállás után gépük nyergébe pattannak, és mint a golyó száguldanak, szó szerint árkon-bokron át, letarolva közben az évek során megkapaszkodott növényezetet, mely megfogja a termőtalajt, ha eső mossa a hegyoldalt. A libegőzők legnagyobb csodálkozásától övezve vágtatnak a keresztező utakon, az éppen eléjük kerülő kis állatokon is áthajtva. És én is csodálkozom. Engem mindig a természet szeretete visz ki az erdőbe, nem a pusztítás vágya. Jó, értem én, ők csak izgalmat akarnak. De hölgyeim és uraim, erre vannak közismert erdei utak, hát miért nem jó ott !?