Nem is olyan régen (2—3 éve) még aktívan foglalkoztam a főváros hulladékhelyzetével, a probléma megoldásának lehetőségeivel. Igaz, hogy mostanra térben és lélekben messzebbre kerültem ettől a témától, de a dolgok állása nem sokat változott azóta. A hozzám csordogáló információk alapján a "tüzeskedő maffia" immár magáénak érezheti ezt a milliárdos "üzletet" — azaz a kb. 20—25 milliárdba kerülő új hulladékmegsemmisítő nyélbeütése már csak idő kérdése, s a budapestiek úgy látszik, hagyják kiénekelni ezt a kis "sajtot" a zsebükből... Ez a tény még nem vitt volna kísértésbe, hogy tollat ragadjak, mivel már 3—4 éve nyomulnak a japán ügynökök bőven ellátva kenőanyaggal, csak a "kennivaló" után kutatva. Égető tehát lesz, ettől már annyira nem fáj a fejem (eleget fájt akkoriban!), de nemrég zöld torkokból is felhangzottak kétes kijelentések ezzel kapcsolatban! Teljes megdöbbenéssel olvastam pár hónapja a Népszabadságban egy, a Levegő Munkacsoporthoz közel álló barátunkra hivatkozó írást, miszerint sajna ez az igazán üdvözítő megoldás (azaz egy égetőobjektum) a szeméthegyekre.

Ilyen kijelentést még egy józanul gondolkodó, befolyásolásmentes mérnök sem tesz, nemhogy egy "zöld"! A hulladékkérdésnek többféle megközelítése lehetséges, egyfelől laikusként (ilyen a tömegmanipulációs eszközökkel agymosott, egyébként ártatlan polgár), másrészről technokratikusan (lásd kockafejű mérnök — mint jó magam), harmadrészt az utólagos hulladékszétválogatást végző szakembergárda (magyarul: guberálók) szemszögéből, na és persze ne feledkezzünk meg magunkról, a zöld szemüvegről. (Van persze egyéb nézőpont is — pl. politikai, filozófiai — de ezeket most hagyjuk el.) Véleményem szerint egy magára valamit is adó zöldnek leginkább a harmadik csoport eszméihez kell közelednie.

Nem akarok senkit statisztikai adatokkal untatni (ezek úgy is legtöbbször valótlanok, pontatlanok), de vegyük Budapest éves szeméttermelését 1 millió tonnának — ez gyakorlatilag megfelel a valóságnak; ebben van kb 200 ezer tonna papír, 350 ezer tonna szerves, konyhai szemét, 70 ezer tonna műanyag, 50 ezer tonna üveg, 65 ezer tonna fém, 80 ezer tonna textil, bőr, fa stb. Most nem kell sokat számolgatnunk, hogy rádöbbenjünk, hogy ez mekkora értéket képvisel! Vagyunk mi olyan gazdagok, illetve van-e a Földön olyan gazdag ország, amely megengedheti magának, hogy ezeket az iszonyatos munkával és energiával előállított, majd hulladékká váló termékeket eldobja eldobja magától, azaz megsemmisítse? Véges rendszerben végtelen növekedést, pazarlást folytatni — ezt senki sem gondolhatja komolyan!

Gondoljuk csak végig, mi égethető a fenti anyagok közül: a papír, egyes műanyagok, a fa, a textil (sőt a Környezetvédelem c. újság Tetrapak hirdetése szerint az alumínium is kiválóan ég, bár aki ezt leírta és megjelentette az jobban "éghetne"!). A többi (fém, üveg, sitt) égési maradék...

A döntéshozóknak persze legegyszerűbb sitty-sutty megrendelni valami japán multitól egy kellő nagyságú kemencét (pénz nem számít), a dioxin, meg a keletkező veszélyes hulladék miatt meg fájjon a zöldek feje... Ilyen egyszerű az egész. Nos, én legszívesebben néhány ügyesebb guberáló kezébe adnám a hulladékügyeket. Meg lenne oldva a szelektív gyűjtés, utólagos szétválogatás kérdése, valószínűleg kevesebb mint 20 millióért...

Aki nem kíván a tömegmanipulációra hagyatkozni hulladékügyben, annak javaslom, hogy keresse fel a BME Zöld Kör könyvtárát (a Zöld Zugot), ahol jó néhány hulladékos anyagot, tanulmányt találhat elsősorban Budapestre nézve, vagy a győri REFLEX-eseket, akik szintén készséggel segítenek a valóságos helyzet megismertetésében.

namzi

(név és cím a szerkesztőségben)