kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
A brit környezetvédők győzelme
Az útépítési programok harmadát törölték

Hatalmas győzelmet arattak az új utak építése ellen tiltakozók: a brit kormány nemrégiben több mint 50 útépítési tervet vont vissza, és még ennél is többnek a megépítéséről elhalasztotta a döntést. A töröltek között több olyan szakasz található, amelyet az Európai Unió Brüsszeli Bizottsága az európai autópálya-hálózat (angol rövidítése: TEN) fontos elemeként jelölt ki.
A brit kormány meghátrált a háromszoros nyomás előtt. Először is figyelembe kellett vennie, hogy a kialakult gazdasági helyzetben korlátozni kell a kiadásait, az útépítés azonban egyre nagyobb költségekkel jár. Másodszor, tekintettel kellett lennie a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését előirányzó nemzetközi megállapodásokra. Harmadszor pedig, korábban soha nem tapasztalt erővel léptek fel az útépítéseket ellenző szervezetek, akik Alarm UK (Riadó, Nagy-Britannia!) név alatt egyesültek.
Az Alarm UK sok helyi tiltakozó akciót szervezett. Több helyen a már elkezdett munkák folytatását is sikerült megakadályozniuk. Lanca-shire-ben például a Greenpeace aktivistái földmunkagépeket béreltek, s 120 aktivista ezekkel vonult fel az építkezésekhez. Ekkor az útépítők megszállták ezeket kotrógépeket és dömpereket, lehetetlenné téve bármiféle elmozdulást. Érdekes módon felcserélődtek a szerepek!

A tiltakozóhullám a nagypolitikát sem hagyta érintetlenül. A Munkáspárt nyilatkozatot adott ki: amennyiben a következő választások után ismét hatalomra kerül, leállítja az útépítési programokat, és növeli a befektetéseket a tömegközlekedés fejlesztésére. Hasonlóan nyilatkoztak a liberálisok is.
A kormány döntése után nemhogy alábbhagyott volna a tiltakozóhullám, hanem új erőre kapott. Akiknek eddig még nem sikerült megakadályozni a helyi útépítési terveket, azokban is megerősödött a hit, hogy ők is győzhetnek a közlekedési minisztérium elleni harcban.
Kérdés, hogy az Európai Unió hogyan válaszol a TEN-nel kapcsolatos terveit keresztező döntésre. A brit kormány pedig most annak a lehetőségét keresi, hogy az utakat ne közpénzből, hanem magánbefektetőkkel építesse meg.
A környezetvédők és a lakosság faültetésekkel ünnepli a döntést, és az útellenes mozgalom további erősítésén fáradoznak. A harc folytatódik.
(Concrete Action)



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.