kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
UTCAI LAKOMÁK ÉS KÖZJÁTÉKOK

Valamikor az utcák a kapcsolatteremtés, a szabadidő eltöltésének színterei voltak. Ma már a gépjárművek teljesen elfoglalták őket, alig hagyva helyet a gyalogos közlekedésnek. Az emberek beszorulnak lakásaikba, s a gyerekek nem tudnak hol játszani.
Legyen az utca újra az embereké! - ezt tűzték ki célul azok, akik "az utcai étkezés napját" bevezették Franciaországban. Toulouse-ban volt az első ilyen megmozdulás, de már országszerte rendeztek hasonlókat. Nagy sikere van például Lyonban is, ahol ősszel kétszáz ember vett részt egy külvárosi téren megrendezett vacsorán. Asztalokat és székeket hordtak ki, és maguk készítette ételekkel, süteményekkel kínálták egymást az emberek. Nagyon oldott hangulat kerekedett, az este közös énekléssel zárult. A résztvevők úgy határoztak, hogy két hét múlva megismétlik az utcai vacsorát. Akkor már háromszázan gyűltek össze, és zenekar is játszott. Lyon különböző pontjain kaptak kedvet a lakosok, hogy hasonló utcai rendezvényeket tartsanak. Sajnos, az időjárás közbeszólt, s az egyre hűvösebb idő miatt csupán 30-60 ember gyűlt össze egy-egy alkalommal, de már tervezik a tavaszi, nagyobb összejöveteleket.
1994. október 28-án, szintén Lyonban, demonstrációt tartottak babakocsik, gyalogosok és kerékpárosok részvételével. Mintegy 100 ember tiltakozott az autósok gyerekekkel szembeni agresszív viselkedése ellen. A menet megállt egy forgalmas útkereszteződésben, és a résztvevők gyerekjátékokat játszottak az utca közepén. Az emberek énekeltek és hangosan követelték, hogy legyen autómentes a városuk.
Az autómentes Lyonért harcoló csoport minden hónapban szervez egy hasonló eseményt, minden alkalommal más témával. A következő megmozdulás az autók helyfoglalására fog összpontosítani. A kerékpárosok autó nagyságú léckeretekkel fognak majd felvonulni, jelezve a két közlekedési eszköz helyigényének különbségét. Az azt követő akció témája az autókból származó zaj lesz. Ennek során a résztvevők megpróbálnak majd kerékpárjaikkal és görkorcsolyáikkal zajosabbak lenni, mint az autók.
Az akciósorozat rendezőivel a következő címen lehet kapcsolatba kerülni:
Regroupement pour une Ville sans Voitures (RVV),
20 rue Cavenne, F-69007
Lyon, Franciaország.
Telefon: (33) 72 07 08 91; 72 00 80 97.
François Schneider
26 rue René Leynaud
F-69001 Lyon, Franciaország
tel: (33) 72 07 87 55



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.