kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Park helyett parkolóházat?

Sajnos, szinte minden számunkban beszámolhatunk egy olyan esetekről, amikor valamelyik kerületi önkormányzat a lakosság pihenését, a levegő tisztulását szolgáló parkok területén üzleti érdekeket szolgáló, sokszor a lakosság egészségét károsító létesítmények építéséhez járul hozzá. Most az Árpád híd pesti hídfőjénél, a Népfürdő utca és az Esztergomi út között elterülő, mintegy 7000 négyzetméteres, díszfákkal, díszcserjékkel beültetett park ügyében kerestek meg bennünket.
Ezt a területet már a kerületi önkormányzat által 1991ben jóváhagyott Részletes Rendezési Terv alapján be akarták építeni: kezdetben egy ötemeletes üzletközpontot szántak ide, az újabb tervek szerint az első ütemben egy McDonald's éttermet, 30 gépkocsi részére parkolót és egy 6 kútállású benzinkutat autómosóval, a második ütemben pedig egy négyszintes parkolóházat alakítanának ki itt.
Érdekes módon a terület 60as övezeti besorolást kapott, vagyis közlekedési területté minősítették, annak ellenére, hogy már 25 éve zöldterület van itt.
A környéken már így is túl kevés a park. Az RRThez készített műleírás megállapítja: "... a lakóterületi közpark mennyisége csupán 2,1 m 2 /fő, ami a normatív (7—10 m 2 /fő) igénynek csupán egynegyede. Fokozottan vonatkozik ez a körúttól északra levő területekre is, ahol a közpark teljesen hiányzik."
Szintén ez a műleírás állapítja meg, hogy a környéken a főforgalmi utak mentén a levegőszennyezettség 8—20szorosa a megengedettnek, s a zajszint is jóval meghaladja a határértékeket.
Az Árpádhíd északi oldalán lévő zöldterület beépítésének tervével kapcsolatban már ekkor — 1991ben — megállapították, hogy a létesítmény "ugyan zaj elleni védelmet biztosítani tud, de jelentős kondicionáló értékű (meglévő növényállományú) szennyezést megkötő, oxigéntermelő zöldfelület leburkolását jelentené. Zöldfelületi és környezetvédelmi szempontból a terület zöldfelületi hasznosítása kedvezőbb lenne. Ezért vitatható környezetvédelmi szempontból a körúthoz északon csatlakozó üzletközpont létesítése meglévő zöldfelület megszüntetésével." (Itt megjegyeznénk, hogy az újabb tervek sem csökkentenék sokkal kevésbé a zöldterületet, miközben az árnyékolás kisebb mértékű lenne.)
Az új terv szerint az Árpád híd rézsűjét feltöltenék a híd magasságáig, és ott épülnének az említett létesítmények, csupán 40 méterre a lakóházaktól, tovább növelve a már így is túl magas légszennyezettségi és zajszintet.
Az új beépítési tervhez tanulmány készült, "Környezetvédelem" címmel. Valójában azonban ez az írás nem más, mint egy zöld imázst kialakítani szándékozó reklámszöveg, amely elhallgatja azokat a tényeket, amelyek az építkezés ellen szólnak.
"A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez" — szól Alkotmányunk 70. § 1/d. pontja. Mikor fogjuk elérni, hogy ez az elv fontosabb legyen az önkormányzatok számára, mint némi bevétel lehetősége?

Mikola Klára


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.