kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Terhelő vallomások a Philip Morris ellen

Jelentősen gyengülhetnek a Philip Morris amerikai dohánygyár pozíciói a szövetségi hatóságokkal folytatott küzdelemben, miután három volt alkalmazottja is eskü alatt vallotta, hogy a vállalat szigorúan ellenőrzi a cigaretták nikotintartalmát.
A vallomásokból kiűnik, hogy a gyár vezetői valótlanságot állítottak, amikor 1994-ben egy kongresszusi meghallga-táson azt nyilatkozták, hogy a nikotin nem kábítószer, mert nem eredményez olyan fiziológiai hatásokat, amelyek nyomán a dohányosokban függőség alakulna ki.
Az amerikai dohánygyárakat pillanatnyilag két veszély fenyegeti. Az egyik az, hogy a New Orleans-i szövetségi bíróságon dohányosok tömege nyújtott be közös keresetet ellenük, azt állítva, hogy a cégek termékei kábítószeres függőséget hoztak létre náluk. A másik pedig az, hogy a szövetségi gyógyszer- és élemiszer-ipari felügyelet (FDA) hivatalosan is drognak akarja minősíteni a cigarettát, ami lehetővé tenné a reklámozás és a forgalmazás központi szabályozását. A vállalatok tiltakoznak a kilátásba helyezett korlátozások ellen, többek közt arra hivatkozva, hogy a gyártás során nem manipulálják a nikotintartalmat.
Ennek épp az ellenkezője derül ki a Philip Morris három volt alkalmazottjának vallomásából. Mint elmondták, a világ legnagyobb dohánygyárában az egyik legfontosabb szempont az, hogy a cigaretták annyi nikotint tartalmazzanak, amennyivel elérhető, hogy a dohányosok ne tudjanak leszokni. Beszámoltak arról, hogy a vállalat külön berendezést épített, amely kimutatja, hogy az agyi receptorok hogyan reagálnak a szervezetbe kerülő nikotinra.
A Philip Morris, állítják az exmunkatársak, régen rájött arra, hogy csekély nikotintartalom mellett a cigaretták kellemes íze nem elegendő ahhoz, hogy a dohányosok szokásuk rabjai maradjanak. A cég gyáraiban ezért óránként ellenőrzik a nikotinszintet, és ha nem felel meg a normáknak, akkor a dohányt újra feldolgozzák, magasabb nikotintartalmú adagokat keverve hozzá.
A Philip Morris higgadtan fogadta a vallomások közzétételét, kijelentve, az ilyen jellegű, a sajtó által szenzációként kezelt anyagok a bíróságokon rendszerint nem bizonyítanak semmit. Jogászok azonban úgy vélik, hogy a három vallomás hatására további volt alkalmazottak is bátorságot kaphatnak a nyilatkozattételhez.
(Reuter, AP-DJ
— Napi Gazdaság)



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.