Huszonkét év után újra csúcstalálkozót hívott össze a FAO, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete. Az ok: bár sok szép szándéknyilatkozat és kezdeményezés született már a harmadik világ élelmezési gondjainak enyhítésére, mégis egyre többen éheznek a Földön — jelenleg 800 millióan.

Az élelemhez való jogot a legfontosabb momentumként foglalták bele az Emberi Jogok Nyilatkozatába még 1948-ban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésén.

Azóta az élelmezéssel és az ehhez kapcsolódó témákkal foglalkozó szervezetek száma megnőtt. Ezek közül a legismertebbek a FAO és a Nemzetközi Élelmezési Program (WFP).

A FAO 1974-ben Rómában megrendezett világélelmezési konferenciáján újra kimondták, hogy minden ember alapvető joga az élelemhez jutás, és célul tűzték ki, hogy tíz év alatt megszüntetik az éhezést és az alultápláltságot. Hogy ez miért nem sikerült? Néhány teherautó élelmiszer-szállítmány nem ellensúlyozhatja azokat a folyamatokat, amelyek a harmadik világ kirablására irányulnak, sőt, ahogy látni fogjuk, sokszor még a segélyek is többet ártanak, mint használnak.

Régen a harmadik világ egész területét a kisparcellás földművelés jellemezte. A családok hagyományos módszerekkel művelték meg földjeiket. Nem voltak magas termésátlagok, de a föld mindig eltartotta a rajta élőket, a földművesek pedig vigyáztak a termőterületeikre: nem szennyezték be, nem szipolyozták ki őket.

Az európaiak, látván ezt az "elmaradott" állapotot, magasabb termésátlagot adó, de vegyszerezést, műtrágyázást igénylő fajtákat hoztak be. Volt, ahol hatott a propaganda — esetleg egy kis "erősebb" ráhatással -, és a földművesek kölcsönöket felvéve áttértek a "modern" technikára. A vetőmagok és a vegyszerek árát fizethették terményben is — a feltételeket viszont a "segítő" fél diktálta.

A Nyugat gyámkodását a harmadik világ országai egyre keservesebben nyögik: az adósság egyre nagyobb, és az elszegényedett országok kénytelenek olyan mezőgazdasági cikkeket termeszteni, amelyeket valutáért tudnak értékesíteni, ha áron alul is, hogy legalább egy keveset lefaraghassanak tartozásukból. Etiópiában, a Föld legszegényebb országában például a legjobb földeken kávét termesztenek, miközben a túltermelés miatt a kávé ára soha nem látott mértékben zuhan a világpiacon.

A hagyományos földművelést folytatók nem tudtak lépést tartani a földeket kizsigerelő, de jóval magasabb termésátlagokat eredményező nyugati típusú farmokkal, így kénytelenek voltak eladni földjeiket, hogy a nagyvárosok nyomortelepein vagy nyomorúságos kis falvakban kössenek ki. Uruguayban például az elmúlt három évtizedben 30 ezer kisparaszt családnak kellett elhagynia a megművelhető területeket. Ezáltal az uruguayi termőföldek 60%-a a farmerek 6%-ának birtokába vándorolt.

Egyre szaporodnak azok a rétegek, amelyeknek nincs mit enniük, de mivel nem fizetőképesek, a földtulajdonosoknak nem érdekük, hogy élelmet termeljenek a részükre. Inkább termelnek kávét, banánt, takarmánynövényt — bármit, ami eladható a gazdagabb országokban.

Magunk is lemérhetjük a banán piaci árán — ami gyakran alacsonyabb, mint a csupán egy-kétszáz kilométert utazó almáé -, mennyire kiszipolyozhatják az ültetvényeken dolozókat. A megélhetés nélkül maradt egykori földművelőket éhbérért dolgoztatják. Hatvan órából áll egy munkahét, de nem szerződtetik a munkásokat, csupán napszámosként foglalkoztatják őket, mert így nem kell adót vagy társadalombiztosítást fizetni utánuk, és jobban kézben is tarthatják őket. Ennek a félrabszolga állapotnak "köszönhetően" tudjuk megfizetni mi, magyarok a fél világot körbeutazott banánt.

Nem tudhatjuk, hogy mi bújik meg a segélyszállítmányok mögött: részvét vagy arculatjavítás, esetleg valami közvetlen piaci szándék? Az viszont tény, hogy a segélyek érkezése sok mindenen múlik. Az ENSZ nemzetközi fejlesztési programjának 1991-es megállapítása szerint "az elmúlt években juttatott segélyek mértéke nagymértékben függött a rászorultak változó belpolitikai viszonyaitól és az adományozók politikai nézeteitől." Továbbá függenek a segélyek az egyes élelmiszerek világpiaci árától is. Néha a piacról kivont áru segíti magasan tartani az árakat. Tejből például rengeteget termel Európa — hála a harmadik világ olcsó takarmányexportjának -, ezért a feleslegből tejport gyártanak, s egy részét elküldik az éhező országoknak, többek között gyermektápszernek feldolgozva. Az ingyen tejpor- és tápszerosztás lehetetlenné teszi a helyi tejgazdaságok helyzetét, és sok gyermek halálát okozza. A WHO adatai szerint 1987-ben 1,5 millió gyermek halt meg a világon amiatt, mert olyan tápszert kapott, amit fertőzött vízben oldottak fel. Ha az adományozóknak valóban pusztán a segítségnyújtás lett volna a céljuk, körültekintőbben jártak volna el (hiszen az köztudomású, hogy a harmadik világban igen sok helyen a tiszta víz is hiánycikk).

Egyes számítások szerint egy gyermekvédő program teljes költsége évi 2,5 milliárd dollár lenne. Ennyi a Közös Piac ötheti agrárszubvenciójának összege, amit a farmereknek támogatásként fizetnek ki, hogy marhahús hegyeket és tejtavakat termeljenek.

Az üzlet már régóta nem a termelő és a fogyasztó között köttetik meg. A harmadik világ terményeinek eladása minden képzeletet felülmúlóan koncentrálódott. A FAO időszakosan megjelenő kiadványa, a DEEP szerint 6 vállalat tartja kezében a gabona világpiacának 85%-át, 8 a világ kávéeladásának 60%-át, 7 a nyugati országok teafogyasztásának 90%-át, 3 a kakaó kereskedelmének 83%-át és szintén 3 a banánpiac 80%-át. Ezek a vállalatok maguk alakítják a termények világpiaci árát.

Sok intézmény igyekezett bekapcsolni a harmadik világot a világpiac körforgásába — természetesen a saját szájíze szerint. A nemzetközi pénzügyi intézmények monokultúrás exporttermelést igyekeztek kialakítani. A Világbank is elősegítette a földbirtokok átszervezését, és ennek következtében a kisbirtkosok földvesztését, a közösségi földek jogtalan kisajátítását.

Jamaica számára talán a legnagyobb terhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hírhedt strukturális átalakítási programja jelentette. A helyi kormány az IMF nyomására kénytelen volt eltörölni a helyi gazdálkodók érdekében fenntartott védővámokat, és így a hazai termékeknek most a külföldiekkel kell versenyezni úgy, hogy azok otthon támogatást kapnak. A piacokon a belföldi zöldségek és konzervek helyett egyre gyakrabban találhatóak idegen eredetűek. Alacsony áruk kényes helyzet elé állítja a jamaicai farmereket, akik sokszor súlyosan környezetromboló módon próbálják.meg biztosítani túlélésüket, például a vizek túlhalászásával vagy a válogatás nélküli favágásokkal. A tejtermelőkből is heves tiltakozást váltott ki a liberális piaci politika. Az olcsó import tej behozatala majdnem a teljes iparág összeomlásához vezetett.

A világ "egyenkajával" való ellátása kulturális veszteséget is jelent: elfelejtődnek a nemzeti ételek, kihalnak az egyes területeken termesztett zöldség-, gyümölcs- és gabonafajták. Az Észak-Amerikából behozott gyenge minőségű élelmiszerek az egészségre is károsan hatnak: hozzájárulnak már most is a szívbetegek és a magas vérnyomástól szenvedők számának emelkedéséhez.

Sokan, tévéjük előtt ülve elborzadva nézik a csontsovány, felpuffadt hasú etióp kisgyerekekről készült felvételeket. Aztán széttárják karjukat: "Nem tehetünk róla, hogy egyes országokban ekkora a túlnépesedés!"

Valójában nem csupán erről van szó. Ghandi híres megállapítása továbbra is érvényes.* Ne feledjük: egy átlag amerikai több mint százszor annyira terheli meg környezetét, mint egy átlag etiópiai.

Az Egyesült Államokban magában annyi gabona terem, hogy a világ minden lakosa számára minden nap jutna két szelet kenyér. És mégis további gabonát importál a harmadik világból — ahol évente 60 millió ember hal éhen —, hogy egyre több és több vágómarhát tenyészthessen. Ezen változtatni kell — és ezt nem biztos, hogy a világ szegényebb felében kell elkezdeni!

(Forrás: SEEDlinks, Kék Bolygó, Kagylókürt)

*"A világ javai elegendők arra, hogy az emberek szükségleteit fedezzék, de arra nem, hogy kapzsiságukat kielégítsék."

A Tengerentúli Fejlesztési Tanács Becslései szerint, ha az Egyesült Államok 10%-kal visszafogná a húsfogyasztását, 12 millió tonna alapanyag szabadulna fel évente emberi élelem céljára. Ez elegendő lenne azok megmentéséhez, akik világszerte éhen halnak.

(Kagylókürt)