kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Programozott lemaradás

Vérmérséklettől függően, ki ingerülten, ki sóhajtozva veheti tudomásul, hogy az Okosok — akikről a szólás azt tartja, hogy más kárán tanulnak — nem Magyarországon laknak. A "fejlesztés" bűvszóba csomagolva, késéssel ugyan, de biztos érzékkel vesszük át mindazt, amiről másutt már kiderült, hogy rossz.
Az Erzsébet tér átalakítása kapcsán már többször hallhattuk — a megszokott módon, alternatívákat nem is említve -, hogy a buszpályaudvart az Etele térre fogják költöztetni. Egy, a tervet támogató kolléga még azt is megemlítette, hogy milyen jó megoldás ez, hiszen így a buszok a Kelenföldi pályaudvar mellé érkeznek.
Nyelvi szempontból lehet, hogy igaza van, hiszen mindkét létesítmény nevében szerepel a pályaudvar szó, milyen jó tehát, hogy egymás mellé kerülnek. Azokat se zavarja ez, akik már eddig is bizonytalankodtak, hogy vajon nem érdemesebb-e autóval Budapestre jönni, mert bár a Belváros szívében tenné le őket a busz, ahonnét bárhova kényelmesen eljuthatnak, de úgy meg nem kell az utasok közé vegyülni, elmarad a jegyváltás és a menetrendhez igazodás macerája, legfeljebb néhány forgalmi dugóban vagy parkolóhely-keresgélés közben kell félórákat várakozni. Hogy amíg ügyeit intézi, esetleg ellopják a kocsiját, vagy megnő a baleseti kockázata, sebaj, a bajban úgyis fizet a tb meg a biztosító.
Nemrég került a kezembe az osztrákok kedvelt bulvárlapja, a NEWS július 16-i száma. Két meztelen popsi és néhány zaftos pletyka közé ékelve egy többoldalas cikket közölnek a talajközeli ózon aktuális veszélyeiről és arról, hogy hiába lakik Bécsben a legkevesebb autótulajdonos (377 autó jut 1000 lakosra), hiába vált divattá a városlakók körében a kerékpározás, s költöttek hatalmas összegeket a tömegközlekedés színvonalának emelésére, a keleti tartományokból érkező tranzit és az ingázás megfojtani készül a várost.
Lehet, hogy az Erzsébet téri helyszínért — amely ideális tömegközlekedési csomópont, és hasonló belvárosi buszpályaudvarokra még Amerikában is vannak példák — szélmalomharc lenne küzdenünk, de egy távolsági buszpályaudvar napi utasforgalma megérne annyit, hogy az ő kényelmüket is figyelembe vegyék a helykijelölésnél.

Beliczay Erzsébet


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.