|
Mindennapi hasznos hulladékaink
A Lakossági Hulladékhasznosító Egyesület egy vándorkiállítással segíti a környezetvédelem iránt elkötelezett nevelőket.
Sukoró és a budaörsi Waldorf Iskola után most Kispest több óvodájában és iskolájában van egy-egy hetes bemutató. A tárgyak, eszközök mennyisége a helyi viszonyokhoz alkalmazkodik, csak a mondanivaló állandó. Elősegíti a megelőzés-újrahasználat-újrafeldolgozás elvén alapuló szemlélet szélesebb körű elterjedését. Az időben elkezdett felvilágosítás, nevelés hatására a jövendő felnőttek már nem fogják szégyellni, ha takarékoskodnak, és gondos tervezéssel elkerülik a felesleges szeméttermelést. Eredmény, hogy több közintézményben gyűjtik már az elhasznált szárazelemet, kevesebb veszélyes anyag kerül így a kommunális hulladékba. A kiállítás hatására talán több apuka, anyuka fogja megfontolni az egyszeri nagyobb beruházás megkockáztatását, és tölthető akkumulátort is vásárol majd az elektromos játékcsodák mellé. Bár, ha igazán jól sikerül a környezetvédelmi nevelés, talán még azt is megérjük egyszer, hogy gyerekeink ilyesmire nem is vágynak majd.
"Ha nem veszünk szemetet, nem lesz szemetünk" figyelmeztet az egyik demonstrációs eszköz, amelyen ötleteket is olvashatunk arról, hogy mit tehetünk.
Ha általánossá válna a forrásszelekció a hulladékgyűjtésben (azaz, ha a hulladékot már a keletkezés helyén fajtánként szétválogatnánk), a kukásautóknak szinte semmi dolguk se lenne. Az a kevés, ami lelkiismeretes válogatás után mégiscsak a szemétbe kerülne (eldobható nadrágpelenka, és az a "bizonyos" folyadékok csomagolására használt hétrétegű doboz) előzetes tervezéssel be sem jutna a háztartásba.
Azok az ovisok, akiket környezettudatos életmódra nevelnek, felnőve már "nem veszik be", hogy csak nadrágpelenkában, dobozos italokat kortyolgatva lehet boldog a gyerekük.
A kiállítás elkérhető, Fodor Mariannál lehet érdeklődni (06-30-556-120) (Sajnos már csak február végétől van szabad hét.)
|