Kerítésekkel gazdagon agyonszabdalt, tar mezőkkel és ritkítással bőven elcsúfított erdők. Az utakon a havat azonnal elmocskító sózás. Ez a környező államokban szigorúan tiltott. Pusztítja a fákat, a környezettel együtt. Különben egyetlen hóláncos kocsit sem látni.

Micsoda üdülési színvonalat jelentene a csilingelő szánokkal telített Mátra! Akinek nincsen elég képzelő-ereje, nézzen ki egy kicsit a szomszédokhoz télvíz idején, Szlovákiába vagy Lengyelországba, Ausztriába stb.

A legtöbb mátrai szálló drága. Télen is, főidényben is alig cselleng egy pár vendég. Sok helyen az új szálló tervezését a környezet teljes fátlanításával kezdték. Az erdőt csúf, feleslegesen működő lámpákkal tűzdelték tele. A kékesi lesiklónál túlzsúfoltság van, és benzingőzös levegőrontással megoldott a sífelvonás. A kellően távolinak vélt Gagarin hőerőmű porszármazéka néha váratlanul megjelenik egy-egy magaslaton.

Hát ez a módja az erdőkezelésnek?! Valóban ilyen viselkedéssel közelíthetünk Európához? Vajon térségünkben kié az erdő, ki él vele? Pedig erdő nélkül megszűnik az élet. Jelen szegénységünkben csak a kevés dúsgazdag mércéje nő. Mindezt azonban csak magunk szüntethetjük meg: "eddig, és ne tovább"!

Sz. D.

Egy kerékpáros fiatalembert rostáltak ki a forgalomból a debreceni Piac utcán a rend őrei. Kioktató hangon próbálták élesíteni memóriáját. Azt kellett felidéznie, hogy az utca elején milyen kerékpárral kapcsolatos közlekedési táblát látott, avagy nem látott.

Hamarosan megszületett az országos szinten is debreceni specialitásnak számító megoldás, miszerint a főutcára kerékpárral behajtani tilos.

Az eset elgondolkodtatott. Norvégiában a király lehetőség szerint mindenhová drótszamara nyergében ülve kerekezik. Németországi ismerősöm mesélte, városuk polgármestere nap mint nap kerékpárral teker munkahelyére.

Szegény ország lehet az, mondhatnánk, ahol még a király is bringázni kénytelen. Bezzeg nálunk, a jóléti társadalomban az udvar népe autóval megy oda, ahová a király is gyalog jár, bocsánat, biciklivel. Sajnos polgármesterünk kénytelen lemondani arról, hogy ezzel az eszközzel közelítse meg hivatalát, ami köztudottan a kerékpárosok számára tabuként kezelt főutcán található. Nincs más megoldás, muszáj autózni, mert nálunk, kérem, még a város első emberével sem kivételezhetünk. Egyébként ez a tábla kizárólag a kerékpárosokat védi. Egyrészt az azonnali szénmonoxid-mérgezéstől, másrészt a folyamatos haladásban őket akadályozó, lépésben haladó személygépkocsiktól, harmadrészt a csodajárgány-tulajdonosok lincselésétől, akik nehezen tudják megemészteni, hogy bizonyos útvonalakon — ilyen a Piac utca is — van az ő meseautójuknál gyorsabb, célravezetőbb, környezetbarátabb jármű is, például a bicikli.

Arany Csaba

Debrecen

Tisztelt Hajtman Ágnes!

Minden alkalommal érdeklődéssel olvasom a Lélegzetet, hiszen személyes érzelmek is motiválnak, különösen most, hogy a lap novemberi számában megjelent egy cikk iskolánkról, a Szűcs Sándor Általános Iskoláról.

Ezek után meglepődve olvastam az Ön cikkét, a "Lehet másképp is?"-t, mert közel két esztendős szervezésünk ellenére iskolánkból ennyi maradt: "Újpesten, az Ugró Gyula u. 1-ben."

Kérem, ha teheti, próbáljon meg segíteni abban, hogy az olvasók tudatában világossá váljon, hogy itt az iskola tanulói, tanárai, az önkormányzat nagyon sokat tettek ennek a létesítménynek a megvalósításáért! Nem a hiúság, hanem a büszkeség vezérel minket, hiszen hulladékhasznosítással foglalkozunk három éve, egy dán— magyar oktatási program keretén belül. Tevékenységünkről az ÚJ PEDAGÓGIAI SZEMLE januári számában is beszámolunk.

Szívességét előre is köszönöm az iskola minden tanulója és dolgozója nevében! Tisztelettel és köszönettel:

Gerőcsné Czeglédy Irén

tanár

Kedves Czeglédy Irén!

Rövidke cikkemben mindössze arra szerettem volna az olvasók figyelmét felhívni, hogy ellentétben a Közterület-fenntartó Vállalat hulladékudvaraival — ITT! — a műanyag is leadható. Nagy öröm, hogy a Szűcs Sándor Általános Iskolában magas szintű környezetvédelmi nevelés folyik évek óta. Ezzel a kis hírrel nem az intézmény érdemeinek kisebbítése volt a célom, hiszen novemberben részletesen beszámoltunk az iskolában folyó sokféle tevékenységről. Nagy tisztelettel köszöntöm az iskola tanárait, akik sokévi küzdelem után elérték, hogy legyen hulladékudvar, és ilyen legyen! Mindezért dicséret illeti a terület tulajdonosát (az iskolafenntartó önkormányzatot) és végül, de nem utoljára, az üzemeltető RWE-REM Kft.-t is.

A további munkához is ilyen sok erőt és kitartást kívánok!

Üdvözlettel: