A lakosság elkeseredetten vívja szélmalomharcát érdekei megvédéséért. Bár a parkok jog szerint forgalomképtelen törzsvagyont képeznek, vagyis az önkormányzatok nem adhatják el és nem szüntethetik meg őket, de ezt a szabályt övezeti átminősítésekkel könnyedén kijátsszák azok, akik anyagilag érdekeltek ebben. A jelenleg ismertté vált részletes rendezési tervek a folyamat felgyorsulásáról árulkodnak, és nincs hatalom, ami ettől a törvénytelen gyakorlattól megvédené a lakosságot.

Gazdaságilag kritikus helyzetben van az ország, ezért nem csoda, ha az önkormányzatok igyekeznek pénzzé tenni azt, amit lehet. Pedig érdemes lenne belegondolni, milyen tőkét jelentenek a parkok mind turisztikai szempontból, mind a lakosság egészségmegőrzése szempontjából. Azt is meg kell említenünk — a számok korszakában ez sokak számára nyomósabb érv —, hogy egy park megszüntetése vagy megkurtítása során a környező ingatlanok veszítenek az értékükből, ezért ilyen esetekben nemcsak egészségileg, hanem anyagilag is károsul a lakosság.

Bár az önkormányzatok kötelesek lakossági fórumot tartani a környező lakosokat érintő beruházásokkal kapcsolatban, sokszor túl későn hirdetik meg ezeket, vagy pedig csak arra alkalmasak, hogy a lakosság értesüljön az őket sújtó változásokról.

Egy 1977-ben hozott rendelet szerint a lakosság minden tagjára 20-21 m2 park kell hogy jusson. A megnövekedett gépjárműforgalom és az egyre fogyó asszimilációs felületek a levegő minőségének vészes romlását, ezzel párhuzamosan a légúti és a daganatos betegségek ugrásszerű növekedését eredményezi.

Reméljük, társadalmunk idejében felismeri a városi parkok felbecsülhetetlen értékét, és a lakosság egészséghez való joga felülkerekedik a pillanatnyi anyagi érdekeken.