A tavaszt jelzi az első kiscsibék kibújása, a kisnyulak, kisbárányok születése. Nem csoda, ha ezek a páratlanul üde és bájos lények a városi ember számára is vonzóvá válnak. Azonban mielőtt megvásárolnánk őket, gondoljuk meg, milyen sorsot is szánunk nekik!

Ismerek egy családot, ahol a három évvel ezelőtti húsvéti nyúl valósággal családtaggá vált. Rendszeresen leviszik a ház fűvel borított közös udvarára, hogy kimozoghassa magát. Állítólag szobatiszta és nagyon szociális jószág, de rengeteg figyelmet és törődést igényel (amit meg is kap!).

Sajnos, a legtöbb húsvétkor vásárolt állat sorsa egészen másképp alakul: vagy a szemétbe kerülnek, miután elpusztulnak az állandó nyúzástól és a hozzá nem értéstől, vagy pedig a fazekakba. A múltkor fültanúja voltam, hogy valaki arról panaszkodott, milyen nehezen értette meg tavaly húsvétkor a kislánya, hogy a nyuszi, amelyikkel napokon keresztül együtt játszott, s így valósággal barátjává vált, nem más, mint táplálék. Nem kell részleteznünk, hogy a gyerek ezt a gondolkodásmódot — miszerint a környezetünkben lévő élőlényeket tetszés szerint használhatjuk fel céljaink érdekében — felnőttkorában hogyan fogja alkalmazni más embereken, esetleg pont a szülein.

A gyerekek nem tesznek olyan nagy különbséget az állatok és az emberek között, mint a felnőttek nagy része. Ha megtanulják, hogyan kell gondoskodni az állatokról, figyelni rájuk, figyelembe venni igényeiket, ezeket a tapasztalataikat később jól fogják alkalmazni emberi kapcsolataikban is. Ezért fontos, hogy csak akkor vigyünk haza állatot, ha igényeinek megfelelő környezetet tudunk biztosítani neki, hosszú távon akarunk róla gondoskodni, s ebbe akarjuk bevonni gyermekeinket is.

Mikola Klára