|
Zöld költségvetés
Nem nehéz belátni, hogy az országgyűlés által évente elfogadott költségvetési törvény és a hozzá kapcsolódó adótörvények alapvetően meghatározzák az ország környezeti állapotát.
A jelenlegi költségvetési törvények például valósággal büntetik a vállalkozót, ha kevés anyagköltségű és nagyobb munkaerő-igényű vállalkozásba kezd, márpedig ez azt jelenti, hogy a vállalkozók inkább igyekeznek jelentős energia- és nyersanyag-felhasználással járó megoldásokat alkalmazni. Ezek pedig általában a legkörnyezetszennyezőbbek is.
A Levegő Munkacsoport már hat éve foglalkozik az állami költségvetés és a környezet összefüggéseivel, és a KKDSZ-szel karöltve az idén hatodszor terjeszti elő az alternatív és környezetbarát költségvetési javaslatait.
A javaslatok lényege az, hogy jelentősen csökkenteni kell a bérekre nehezedő terheket, a személyi jövedelemadót és a társadalombiztosítási járulékot, és az így kieső állami bevételeket a környezetet súlyosan szennyező, komoly anyag- és energiapazarlással járó tevékenységek fokozott adóztatásából kell pótolni. Ugyanakkor meg kell szüntetni a súlyosan környezetszennyező tevékenységek közvetlen és közvetett állami támogatását, és az így felszabaduló összegeket a környezet javítását eredményező tevékenységekre kell fordítani (pl. energiahatékonyság, tömegközlekedés, vasúti szállítás). Ezek az intézkedések a környezetbarát iparágak fellendülésének kedveznének, s ugyanakkor a munkaerő keresettebbé válásával a szociális problémák is enyhülnének.
Amíg a törvényhozás szintjén nem születnek meg a várt eredmények, addig sem kell tétlenül ülnünk. Azon túlmenően, hogy a saját házunk táján igyekezzünk környezeti szempontból is rendet tartani, kísérjük folyamatosan figyelemmel az országban végbemenő eseményeket, és ezen belül különösen a költségvetés és az adótörvények alakulását. Ha mi is kezdjük megérteni az összefüggéseket, és ezekre fel tudjuk hívni más állampolgárok figyelmét, akkor talán a közvélemény hatására a döntéshozók is változtatnak álláspontjukon. Mindehhez folyamatosan segítséget nyújt majd a Levegő Munkacsoport is tájékoztató anyagokkal, továbbképzések szervezésével és egyéb módokon.
Mikola Klára
|