— Milyen megoldási lehetőségeket teremtett Magyarország számára a Hágai Nemzetközi Bíróság döntése?

— Bár kimondott néhány egyértelmű dolgot, például azt, hogy a szerződés egyelőre érvényben van, de a C variáns felépítése jogtalan, nyitva hagyta a kérdést olyan tekintetben, hogy a felek egy nagyon széles skálán meg tudjanak egyezni. A lehetőségek egyik szélső pontja az, hogy minden úgy valósul meg, ahogyan azt az 1977-es szerződésben rögzítették. Tehát csúcsrajáratás, a nagymarosi gát fölépítése és a dunakiliti építmény üzembe helyezése, ezzel együtt természetesen a C variáns lebontása is. Ez az egyik szélsőség. Számunkra kedvezőbb lenne az a megoldás, hogy a szerződést fölülvizsgáljuk, gyakorlatilag még a felmondás lehetősége is megvan, megengedve bizonyos átmeneti időszakra az energiatermelést és a dunacsúnyi úgynevezett C variáns működését.

— A szlovákokkal tárgyaló küldöttség milyen szakemberekből áll?

— A jelenlegi delegáció összetétele meghatározó a tárgyalások kimenete tekintetében. Nagyon fontos, hogy a magyar felet ki és milyen szempontok szerint képviseli. Ha csupán a vízépítők képviselik a magyar fél érdekeit, akkor ők, feltehetően, a saját érdekeiket szem előtt tartva újabb építkezésekbe kezdenének bele. Sok esetben még azzal a lehetőséggel is számolni kell, hogy ez újabb, további építkezéseket fog gerjeszteni, hiszen közismert, hogy amennyiben a Dunán valahol gát készül, akkor az alatta levő szakaszon a meder rögtön erodálódni kezd. Az erodálódást ki lehet védeni egy következő gáttal. Ennek a romboló hatását egy újabb gáttal, és így végig lépcsőződik a Duna egészen a Fekete-tengerig. Ez bizonyos szempontból — saját szempontjukból — a vízépítőknek kedvező, hiszen újabb és újabb feladataik lesznek. Az egész ország szempontjából viszont roppant káros, mert rengeteg költséget jelent. A szlovák-magyar tárgyalásokon az is fontos, hogy természet- és környezetvédők is jelen legyenek. Téves az a felfogás, hogy csak szakemberekre kell bízni a tárgyalást. Szakemberekre, de milyen szakemberekre? Ha azt az elvet követnénk, amiről most sokan úgy vélekednek, hogy helyes, mármint, hogy a bős-nagymarosi üggyel kapcsolatos összes problémát csak a vízügyi szakemberek tudják megoldani, akkor ez oda vezetne, hogy egy hasonlattal éljek, mintha egy lőtt seb gyógyítását mesterlövészre bíznánk és nem orvosra. Látnunk kell azt, hogy itt egy olyan beavatkozás történt, amelynek a kihatásai Pozsony és Budapest között egy óriási területre terjednek ki. Ehhez nem érthet egyetlen szakma. Ez a környezetvédelem legszélesebb skáláján mozgó problémakör. Benne kell legyen a természetvédelemnek, a hidrogeológiának, a hidrodinamikának, az erdészetnek, a mezőgazdaságnak, egészségügynek és még tovább sorolhatnám, szinte minden tudományterületnek a képviselője. Nem beszélve arról, hogy itt esztétikai, tájesztétikai értékek is kockán forognak. Erre a legjobb példa a nagymarosi gát építése, amit sok ember éppen azért ellenzett, mert a tájrombolást tartotta szem előtt. Nem tudták volna elfogadni a gyönyörű Dunakanyart egy ipari létesítménnyel.

— Milyen lehetőségek vannak a megegyezésre?

— Az a fontos, hogy találjunk olyan megoldást, amelyben újabb építkezés nem történik. Energiatermelésre sor kerülhet csökkentett mértékben. Azt javasolnám, ne legyen a termelt energia megosztására semmiféle igényünk, mert egyrészt közös lónak túrós a háta, másrészt pedig ez újabb anyagi megterhelést jelentene az ország számára, hiszen amennyiben óhajtunk részesülni az energiából, akkor rögtön a C variáns építési költségeinek legalább a felét kifizettetik velünk, ami egy óriási összeg. Ha a mostani helyzetben — a csúcsrajáratás elhagyásával — folyik az üzemelés, akkor ebből anyagi haszon alig lenne, mert a vízmennyiségnek egy folyamatos energiatermelésre történő kihasználása a bősi létesítmény struktúráiban nem igazán kifizetődő.

— A csúcsrajáratás elhagyható?

— Tudnunk kell, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság a meghallgatások során arról győződött meg, hogy sem a magyar fél, sem a szlovák fél nem óhajtja a csúcsrajáratást, és ennek megfelelően hozta meg a döntését. Le is írták a 134. paragrafusban, hogy miután mindkét fél lemondott a csúcsrajáratásról, fölöslegessé válik a nagymarosi, vagy akármilyen más gát fölépítése. Ennek megfelelően kellene a tárgyalóküldötteknek a szlovákokkal egyezkedni, és ezt szem előtt tartva újabb építkezésbe nem szabad belebocsátkozni.

— Hogyan tovább?

— Átmeneti állapotot képzelünk el. Azt hisszük, hogy legalábbis néhány évtized alatt kiderül, hogy ez a rendszer nem gazdaságos, a megtermelt energia ára nem hozza meg az üzemeltetés költségeit. Ugyanakkor nagyon jelentős a romboló hatása.

— Milyen környezeti károk keletkeztek?

— Mi rosszabb helyzetben vagyunk, mert több környezeti kár ér minket, hiszen a Duna Szlovákia területén folyik, ott nincs vízhiány, nálunk sajnos van. A csap szlovák kézben van, tehát az üzemeltetés jelen pillanatban a számunkra ellenőrizhetetlen. A Hágai Bíróság erre is kitért, és előírta azt, hogy az üzemeltetés csak kétoldalú megegyezés alapján történhet.

— Mi a teendő?

— Ha mi lemondunk arról, hogy az energiát használjuk, akkor ki kell kötni, hogy milyen mennyiségű víz jusson állandó jelleggel az öreg Duna medrébe. Fontos lenne az is, éppen az ártéri erdők dinamikájának fenntartása érdekében, hogy megvalósuljon az árvíz is az ártéren, tehát az időszakos elárasztás, amikor nagy víz jön, a hóolvadás utáni vagy a nyári, nyár eleji időszakban. Azért, hogy az elárasztott területekről kiszoruljanak azok a gyomok, amelyek jelen pillanatban, ebben az öt éve tartó árvíz nélküli szárazságban ott már nagyon jelentős mértékben elszaporodtak.

— Mi volt a célja ennek a létesítménynek?

— Különböző időszakokban más-más módon rangsorolták a prioritásokat. Volt időszak, amikor azt mondták, hogy a hajózás miatt, volt amikor azt, hogy a környezetvédelem miatt, mert különben a terület kiszárad, máskor a jéglevezetés vagy az energiatermelés miatt tartották szükségesnek az építmény elkészültét.

— Az energiatermelés valós igény lehet?

— Energiatermelés szempontjából sem Szlovákiának, sem Magyarországnak nem létszükséglete ennek a viszonylag kis mennyiségű energiának a megléte vagy nem megléte. Jelen pillanatban Szlovákia el is adja az itt termelt villamos áramot. Energiahatékonyságra lenne szükség, nem többletenergiára.

— És a víziút?

— Hajózás szempontjából a kérdés más módon egyszerűbben is megoldható.

— Mit kívánna a környezetvédelem?

— Természetvédelem, környezetvédelem szempontjából az eredeti, az elterelés előtti állapot lenne az ideális.

— Milyen értékekkel károsul az ország a beavatkozás miatt?

— Nehéz pénzben kifejezni, hogy a természetvédelmi értékek mit jelentenek itt. Az ivóvízbázis kapcsán közismert, hogy egy Budapest nagyságú város vízellátását lenne képes ez a terület biztosítaní, tehát ez óriási érték, és talán könnyebben forintosítható. Más természetvédelmi értékekre, a természeti tájra, az ártéri erdőkre is vannak újabban már forintban kifejezhető számítások. Ezek megdöbbentően magas értékeket hoznak ki, függetlenül attól, hogy ki készítette őket. Az Egyesült Államokban készültek ilyenek, Kaliforniában például, ahol mégcsak nem is hallottak a bős-nagymarosi ügyről. Az ottani ártéri erdőkre megadott értékeket felhasználva magam kiszámítottam, hogy a Szigetközben 200 millió dollár érték keletkezik minden évben. Tehát ez évente 200 millió dollár csak az ártéri erdők működéséből. Most a szomorú persze az, hogy ez az érték, ez a dollárban vagy forintban kifejezhető érték nem egyértelmű a közember számára, hiszen ez szétoszlik a föld lakosságának óriási tömege között. Korábban nehéz volt megmondani, hogy például a táj, a mezőgazdaság, az erdőgazdaság működése milyen mértékben szól bele egy táj értékébe, de újabban már erre a kérdésre is odafigyelnek.