— Hasznosnak tartja-e a Levegő Munkacsoport és a KKDSZ kezdeményezését?

— Igen, feltétlenül. A költségvetéssel kapcsolatban sok anyag kerül elém nap mint nap. Tanulmányok, törvényjavaslatok, elemzések. Az alternatív költségvetési javaslataik ezekkel összevetve másfajta látásmódot közvetítenek. Ez kissé szokatlan volt elsőre, de a szöveget alaposan megismerve, meglepően fontos szakmai részletekre találtam. Például az externális költségek számítása terén. Más esetekben a már ismert adatok újrarendezése nyújtott sok újdonságot. Így számomra is új és rendkívül hasznos információkhoz jutottam hozzá.

— Egyre inkább előtérbe kerül az az elképzelés, hogy át kell alakítani az adórendszer szerkezetét. Mi az Ön véleménye a lehetséges változtatásokról?

— Érezhető az adókról való gondolkodás megváltozása. Az elmúlt három évben a fogyasztáshoz kapcsolt adók nőnek, az élőmunka terheivel szemben, ma az 50%-ot közelítik. Az ökoadónak nevezhető adónemek egyre inkább terjednek. De óvatosan kell eljárni az újításokkal, alaposan végig kell gondolni a következményeket. Például a csatornázással (pontosabban: csatornázatlansággal) összekapcsolt környezetterhelési díj nagymértékű, azonnali és differenciálatlan bevezetése éppen a legelesettebbeket sújtaná. Nyilvánvaló, ezt a réteget valamilyen módon támogatni kell, hiszen a be nem szedhető díjak nem használnak az ügynek. Vagy: elviekben helyes az energiaadók emelése, de ugyanakkor ösztönözni kell az új technológiájú termelési rendszerek elterjesztését. Ha nem így járunk el, a fejlettebb országok termékei szinte behozhatatlan versenyelőnybe kerülnek — éppen a saját hazánkban. A folyamatosan megtett kis lépések híve vagyok. Az új gondolatok lassan érnek be, de beérnek.

— Mondana egy példát?

— Talán itt helyes éppen a Levegő Munkacsoport egyik fontos eredményét említenem. Tavalyi alternatív költségvetési tervüket olvasván terelődött a figyelmem a kenőolajak termékdíjának kérdésére. Régóta közismert, hogy a fáradt olaj súlyosan környezetszennyező, de a begyűjtésére tett eddigi kísérletek nem jártak sikerrel. Az értékesített kenőolaj mennyiségének még egytizedét sem sikerült begyűjteni és környezetkímélő módon semlegesíteni. Érdekeltté kellett tehát tenni a felhasználókat abban, hogy ne a csatornába engedjék vagy az erdőszélen locsolják szét. Erre önmagában nem elegendő a termékdíj, az áremelés csak a fogyasztást korlátozná. Most a betétdíjhoz hasonló rendszer kialakítása történik: a felhasználó a begyűjtőhelyre vitt anyag után visszakapja a termékdíj jelentékeny részét, ha számlával igazolja a kenőanyag megvásárlását. Így az illetékes hatóság még arra is rákérdezhet a vásárlótól: hova is tette az elfáradt anyagot, ha nem váltotta vissza? A kérdés megoldásának ötlete a Levegő Munkacsoporttól ered, magát a rendszert pedig kezdeményezésemre más szakértők és az illetékes tárcák bevonásával dolgoztuk ki. Ötmilliárd forintról van szó évente, amely a Központi Környezetvédelmi Alap bevételeit gyarapítja.

— Igényt tart-e a következő évben is az alternatív költségvetési javaslatokra? Általában véve mi a véleménye a társadalmi szervezetek érdekérvényesítő tevékenységéről?

— Igen, várom a következőt. És meggyőződésem, nemcsak én, hanem jó néhány képviselőtársam is. Ez hatékony módszere a civil érdekérvényesítésnek. Másrészt így mi ingyen jutunk hozzá lényeges szakmai háttéranyagokhoz. Engedjenek meg azonban egy megjegyzést: néha az erejüket meghaladó dolgokba vágnak bele. Így munkájukban akadnak elnagyolt részek, teljesíthetetlen kívánságok. Ezt nem feltétlenül szemrehányásként mondom, hiszen Önök hosszú távra tekintenek előre. Sok mindenről kiderülhet majd, hogy nem is annyira lehetetlen. Magával a kezdeményezéssel viszont még akkor is egyetértek, ha a részletekben eltér a véleményünk.

A kezdeményező szerep mellett fontosnak tartom az ellenőrző feladatokat is. Tudomásom szerint a Levegő Munkacsoport kezdeményezte a KKA működésének szigorúbb társadalmi felügyeletét, ami mára már megvalósult. Remélem, ez a jövőben kiterjed minden központi állami alapra.

— Mi is ebben bízunk. Köszönöm a beszélgetést!

— Ön második ciklusát tölti a képviselőházban. Lát-e "zöldülést" a törvényhozók gondolkodásában?

— Igen, csak sokan nem veszik észre magukon. Én nem vagyok zöld, de sok mindenben egyetértek az Önök törekvéseivel. Egy példa. Agrárszociológus szemmel figyelem az ország és különösen a vidék életének változását. Azt kell mondjam, az emberek számára a legfontosabb talán a mindennapi élet biztonsága és hétköznapi boldogulásuk. Ehhez megfelelő infrastrukturális viszonyok kellenek. A nagy, igen drága és gyakran presztízsjellegű vagy részérdekek mentén szerveződő beruházások nem jól szolgálják ezt a célt. Nézzük például az autópályákat. A "fejlesztők" egy-egy nagy dobásra törekednek, ahelyett, hogy hálózatot építenének. Sok nagylángú kezdeményezés van, közben meg az alsóbbrendű utak szépen tönkremennek. Éppen ezért határozottan ellenzem, hogy az Útalapba befolyó összeget autópálya-építésre fordítsák.

— A közlekedési-szállítási rendszer hiányosságait szokták emlegetni egyes területek elmaradottságának okaként. Ha nem autópálya, mi épüljön?

— Elsősorban nem újat kell építeni, hanem a meglévő közlekedési infrastruktúrát kell megőrizni, felújítani és hatékonyan működtetni. Különösen fontosnak tartom a vasút megújítását. Például tömegárú nagyobb távolságra való szállítására (s ez a mezőgazdaság esete) ez a legalkalmasabb rendszer. Egyetértek tehát azzal, hogy a MÁV jövőre többletforrásokat kap. De ez mit sem ér, ha nincsenek megfelelő ráhordó kapcsolatok! A hálózati kapcsolatokat is javítani kell. A Magyarországon csak áthaladó kamionokat — és különösen az árut — pedig tessék vasúton átszállítani! Ennek nemcsak környezeti, hanem gazdasági haszna is lehet, hiszen e járművek többnyire semmit nem fizetnek nálunk, gyakran nem is tankolnak a mi országunkban, s így az Útalaphoz sem járulnak hozzá, ám használják (sőt: pusztítják) az utakat. A vasúton egyszerű beszedni a szállítási költségeket.

— Ráadásul a kamionosok tevékenysége gyakran átcsúszik a szürke- és a feketegazdaság területére.

— Álljunk meg egy percre, ha már itt tartunk! Az Önök javaslatában tetten érhető némi rövidzárlatos gondolkodás. A feketegazdaság ellen való fellépésük rokonszenves, de az előadottakban sok a nagyvonalúság. Egyik évről a másikra nem lehet százmilliárd forintos állami bevételnövekedést várni pusztán pénzügyőri, adószedői szigortól. Természetesen nem kicsinylem le ennek fontosságát, de a hatás elhúzódó: többéves távlatban lesz érezhető. Nem helyes tehát a forrásoldalon beállítani innen jövő hatalmas összegeket, s rögtön elkölteni, mondjuk közalkalmazotti bérekre.

— A feketegazdaság visszaszorítása szerintünk sem megy egyik napról a másikra. Arra vonatkozóan azonban már vannak tapasztalatok, hogy megfelelő intézkedésekkel rövid időn belül komoly eredmények érhetők el (gondoljunk például az olajszőkítésre). Azonban hogy más témára térjünk át: mi a véleménye az élőmunkát kedvezményező adózási javaslatunkról?

— Nagyon jó irányba mutat a kezdeményezésük. A társadalombiztosítás reformja azonban még csak a felénél tart. Az állampolgári és a biztosítási jogon járó ellátást nagyon világosan szét kell választani. De a mai rendszer mellett is lehet megfelelő lépéseket tenni. Az élőmunka közterhe túl nagy, s az így keletkező bevétel egy pazarló rendszerre fordítódik. Viszont az államnak minél többet át kell vállalnia a foglalkoztatás terheiből. Törekedni kell e téren bizonyos területi kiegyenlítő szerepre. A kedvezőtlen adottságú térségekben befektetők kapjanak adókedvezményeket és támogatást a foglalkoztatási alapból. A tájhasználat legyen emberbarát: a ma még kevésbé jövedelmezőnek tűnő, viszont nagy élőmunka-tartalmú tevékenységeket is támogatni kell! Magyarországon lakáshoz jutni nehéz, tehát kicsi a belső migráció. Az embereket emiatt is a lakóhelyükön kell segíteni. Ösztönözzük tehát a környezetbarát falusi technológiákat! Azt hiszem, ez igazán zöld gondolat.

— Egyetértünk. És mi a véleménye az ökoadókról?

— A kérdésről általában az adók beszedése, néha büntetésjellege jut az emberek eszébe. A környezetterhelési díj jó dolog lehet, de az káros, ha a befizetők úgy érzik, az állam egyszerűen kizsebeli őket — csak éppen új módszerrel. Világosan el kell mondani, mi ebből a köz haszna, és így a befizetőé is.

— Hasznosnak tartja-e a Levegő Munkacsoport és a KKDSZ ismétlődő alternatív költségvetési javaslatait?

— Hogyne. Most például alkalmat nyertünk egy jóízű beszélgetésre. De komolyra fordítva a szót: a munka folytatására buzdítom Önöket. Azonnali eredményeket ne várjanak. Az is lehet, hogy nincs mindenben igazuk, de csak az új utakon járó gondolkodás visz előre. Az irány jó.