Ez a levél az országomból — amely hosszú idő során vesztette el erdőit — az önök országához irányuló kérés, melyben még megvannak a világ legnagyobb erdői, mégis azon van, hogy elpusztítsa ezt a természetes kincset. Arra kérjük önöket, mielőtt túl késő lenne, saját érdekükben és természetes örökségük érdekében vigyázzanak erdeikre, természetes erőforrásaikat ökológiailag elfogadható módon hasznosítsák.

Hogy kérésünk szándékát megértsék, elöljáróban le kell szögeznünk az alábbiakat:

Teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy a gazdag északi országok, akik már régen megtizedelték vagy elpusztították erdeiket, nincsenek abban a helyzetben, hogy másoknak ezzel ellentétes tanácsot adjanak; ez a bírálat gyakran éri a gazdag észak javaslatait.

Tisztában vagyunk azzal, hogy az erdők felhasználása és az erdőirtott területek mezőgazdasági és urbanizációs hasznosítása egyike volt azoknak a legfőbb forrásoknak, melyeknek az északi "Első Világ" anyagi jólétét köszönheti. Nem azt kérjük az önök országától, hogy a gazdagsági lehetőségeket figyelmen kívül hagyja; de láttuk, hogyan tűntek el gazdagságot teremtő erdeink, s most az importtól függünk.

Arra is szeretnénk felhívni figyelmüket, hogy mi, akik e levelet írjuk, nem osztjuk országunk véleményét sok gazdaság- és fejlődéspolitikai kérdésben; arra köteleztük el magunkat, hogy kritikusan vizsgáljuk meg a társadalmi és nemzetközi méltányosságot, annak a kereskedelmi és politikai erők ökológiai kizsákmányolásban betöltött szerepét, és azt a mítoszt, hogy az elsődleges erőforrások exportra szánt kitermelése gazdagsághoz vezet — éppen a mi példánk mutatja, hogy szegénység és nélkülözés az eredménye.

Teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy a Föld lakosságának kevesebb mint egyötöde használja az erőforrások négyötödét; elköteleztük magunkat, hogy alternatív megoldásokat keresünk; magánemberként saját életstílusunkat ennek megfelelően módosítjuk. Különösen komoly kísérleteket teszünk az őshonos erdők és a vadállomány újratelepítésére Skóciában, már amennyire ez lehetséges.

Ezért bízunk benne, hogy ezt a levelet ugyanabban a szellemben fogadják, mint amilyenben írták azok, akik megpróbálják civilizációnk fejlődésének irányát a természet meghódítása helyett a vele való együttműködés felé terelni. Levelünk azoknak szól, akikről úgy látjuk, most ugyanarra a kizsákmányolásra készülnek, mint ami nálunk folyt a múltban.

Skóciát valaha csaknem teljesen erdők borították — a legutolsó jégkorszak után, mely kb. 10 000 évvel ezelőtt fejeződött be. Idővel minden európai ország elpusztította erdeit; még Platón is ezt fájlalta Attikában, mert rájött, hogy az erdőtakarónak talajmegkötő és folyamatos ivóvíz-biztosító szerepe is van. Sok mediterrán ország vált majdnem sivataggá. Mára már csak néhány európai területen maradt meg a fenntartható erdőgazdálkodás hagyománya.

Skócia és Írország csaknem kopárrá vált, és elvesztette nagyobb vadon élő állatait is. Frank Fraser Darling, a hírneves skót ökológus Felső-Skóciát "nedves sivatagnak" nevezte. A csupasz hegyeknek megvan a maguk szépsége, és sok látogató nincs tudatában az ökológiai katasztrófának. De a veszteség súlyos; az erdőirtás növelte a falusi élet hanyatlását, a városiasodást és a nagy emigrációt. Az ország jelenleg szegényebb és nem gazdagabb lélekben, emberekben, erőforrásokban és természetben. Most, amikor a visszaállítás lehetősége még nagy, a feladat óriási és sürgős.

Az erdők hiánya adóssággá vált, az adósok őseink, akik a jövőtől loptak. Az önök nemzete is ezt csinálja jelenleg.

Ma csaknem minden faterméket importálunk; az eredmény nemcsak a magas importszámla, hanem egy másfajta kizsákmányolás is, nevezetesen az, hogy a múltbéli pusztításból származó adósságunkat exportáljuk másoknak, pl. önöknek. Támogatjuk az erdősítést Skóciában a közeli és távoli jövő életminőségének érdekében. Ez költségesebb befektetés, mint a rövid tenyészidejű ültetvények telepítése, amelyek azonban nem pótolják az őshonos erdők ökológiai gazdagságát.

Chile más, mint Skócia — Dél-Chile még most is az, ami Skócia réges-régen volt.

A chilei erdőkben a fajok oly gazdagsága lelhető fel, mely messze meghaladja Skóciáét; Dél-Chilében a nagy fáknak csaknem száz faja található meg, míg Észak-Európában 20, Skóciában pedig 10. Dél-Chilében olyan fajok is fellelhetők, melyek több száz és több ezer évig élnek.

Örvendetes hír, hogy Chilében végre hoznak néhány korlátozó intézkedést ezeknek az ősi erdőségeknek a kitermelése ellen. (A CITES szerződés által tiltott fajok illegális kereskedelme még mindig folyik.) Rá kell azonban mutatnunk arra, hogy ezek kivágására szóló tilalom, mely még sok évre szólhat, önmagában kevés védelem olyan fák esetében, melyeknek életkora eléri a háromezer évet.

Láttuk az évtizedeken át tartó nagy erdőégetéseket sok millió hektáron; ma is folytatódnak az égetések és az intenzív fakitermelés.

A faanyag nagyméretű pocsékolását figyeltük meg: az égetés után megmaradt hatalmas rönköket egymásra halmozzák kerítésnek; óriási mennyiségű fát tüzelnek üzemanyagként, mintha a készlet kimeríthetetlen lenne. Amikor sok van valamiből, mindig csábító a pazarlás; de bolygónknak összességében nincs olyan sok, mint egyelőre Chilének.

A faanyag és forgács exportja jelenti a másik nagy erdőveszteséget, mert a helyreállítási költségeknél jóval kevesebbért adják el külföldre. Több millió tonnát exportálnak a kikötőkből, főleg Japánba. De ez a folyamat felhalmozódó adóssághoz vezet, melyet nagyon költséges lesz visszafizetni — amint ez Skóciában történt.

A világon nagyon kevés erdőt kezelnek fenntartható módon — a legtöbb fakitermelés még mindig elsődleges vagy másodlagos erdőkből történik, s minden ilyen körfolyamattal csökken a fajok változatossága és mérete. Chilének még megvan az a választása, hogy egy igazán hosszú távú, tartós erdőgazdálkodási stratégiát dolgozzon ki.

Oly sok erdőt kiirtottak már, de van idő és lehetőség az újratelepítésre megfelelő irányítással. Skóciában más a helyzet, ott csupasz, talajeróziótól lekoptatott, állatoktól kerítéssel védett területre kell telepíteni az új erdőket.

Van még idő, amíg sok erdő van, ami túlélte a pusztítást, hogy mindent átfogó erdőpolitikát dolgozzanak ki, mely bizonyos fajokat teljes mértékben védene, másokat fenntartható módon használna. Skóciában az őshonos erdőknek csak 1,5 %-a maradt meg, ez is megrongált állapotban; az újratelepítés feladata hatalmas.

Talán még lesz idő, amikor a fenyegetett és ma már védett fajokat visszavonják a termelésbe. Minden kivágott, 2500 éves helyett legalább 2500 db újabbat kellene ültetni. Ez fenntartható módszer, s ha a kitermelés mérsékeltebb, annál inkább az. Még a tengerparti 300 éves fákat is vissza lehetne állítani a termelésbe, ha kevesebb mint egy ítéltetne kivágásra 300 újonnan növő helyett. Így végül az őshonos erdő helyreállna.

A fenyegetett fajok kivágására szóló tilalom addig szükséges, amíg folytatódik a pusztító fakitermelés. A fenntartható faipar bevezetése, a növekvő csemetéknél kevesebb fa kivágása minden erdőre ki kellene hogy terjedjen. Ily módon örökké termők maradnának erdeink. Másképpen a chilei erdőkről szóló két jelentés szörnyű jóslata beteljesül, és minden elveszik a következő negyedszázad során.

Képzett szakembereivel és sokféle, bőséges természetes erőforrásával Chilének megvan a lehetősége, hogy függetlenül mérje fel szükségleteit, és olyan ökológiailag és társadalmilag józan és fenntartható gazdaságot fejlesszen ki, mely kielégíti ezeket a kívánalmakat. Az elsődleges erőforrások, különösen az erdők kitermelése nem történhet külső hatalmi érdekek szerint, mert ez kétségtelenül az erdő kizsákmányolásához és pusztításához vezetne; sem pedig a hasonló helyi érdekeknek megfelelően, mert ezek egymással szövetkezve hasznot húznának a kizsákmányolásból, de mindez Chile egészének veszteséget jelentene. Ezzel a kihívással sok ország szembesül az UNCED riói konferenciája óta, ahol nem jött létre megállapodás az erdők ügyében. Chile mutathatná az utat egy világméretű, új, fenntartható erdészet irányába.

Ulrich és Francesca Loening

(Balaton Bulletin — Bocs Fordítószolgálat)