Földanya smaragdzöld ékszerei
Gyermekkoromban nagyon szerettem az erdőben időzni. Sohasem féltem, sohasem éreztem magam egyedül. Mozdulatlanná meredtem, és figyeltem, hogy mi történik körülöttem.
Hamarosan minden megelevenedett. Előbújtak a madarak és nagy kergetőzésbe kezdtek. Egy levélen csiga mászott, a hangyák pedig szorgalmasan keresgéltek valami hazavihetőt. Egy pókhálóban az életért küzdött egy légy, hangosan zümmögve.
Különleges rovarokat és növényeket láttam. Megcsodáltam őket, aztán továbbmentem, örülve, hogy ennyiféle élőlénytársam van.
A fák már önmagukban is csodát jelentettek nagyságukban, sokféleségükben. Úgy éreztem, akár az állatok, én is védelmet kapok tőlük. Óvnak, feltöltenek energiával, s talán még szólnak is hozzám, csak nem értem a beszédüket.
Az erdő mindig nagyon sokat adott az emberiségnek védelmet, élelmet, tüzelőt, oxigént, kedvező mikroklímát stb. , az emberek mégis már igen régóta mostohán bánnak vele. Az ókori görögök voltak az első nagy fapusztítók, akik hajóépítéshez irdatlan mennyiségű faanyagot használtak. A tarvágás a talaj eltűnését eredményezte. Még ma is láthatjuk ennek következményeit a gyönyörű, de terméketlen, sziklás görög tájakon. Ok mindig volt az erdőirtásra: kellett a faanyag, vagy a terület földművelésre, legeltetésre. Ma már sok helyen a légszennyezettség, a savas esők következtében pusztulnak az erdők. A cseh érchegységben például tavasz óta újabb 500 hektáros területen haltak ki az erdők. Összesen az elmúlt évezredekben az emberiség tevékenységének következtében több mint ötmilliárd hektárnyi erdő pusztult el.
Egyes ún. primitív népek a fáknak igen nagy jelentőséget tulajdonítanak. Így például az India sivatagos területein élő bisnoik gondozzák és egyre bővítik az oázisokat. Egyes indián törzsek valósággal testvérüknek tekintik őket, akárcsak az állatokat, és csak akkor vágnak ki közülük egyet-egyet, ha feltétlenül szükséges...
Mikola Klára
|