1972-ben a Római Klub megrendítette a világot A növekedés határai című jelentésével. Ebben azzal érveltek, hogy rohamosan fogyatkoznak erőforrásaink. Az új tanulmány azonban megoldást kínál a Római Klub aggodalmaira. A válasz a problémára az, hogy sokkal hatékonyabban használhatnánk a rendelkezésre álló forrásokat. Gyakran ez nemhogy többletköltséget jelentene, hanem éppenséggel megtakarítást érhetünk el vele.

Tevékenységünk nyereségesebbé válik, a környezetszennyezés és a hulladék mennyisége pedig csökken, ami az életminőség javulását eredményezi. Ami még fontosabb: az így megjelenő előnyök pedig eloszlanak majd, azaz a haladás nem azt jelenti majd, hogy minél kevesebb embert minél több munkára kényszerítünk. Ehelyett több ember dolgozhatna, és kevesebb pótolhatatlan erőforrás fogyna.

A tanulmány szerzői európai és amerikai példákon mutatják be, hogyan növelhető a termelékenység 4-10-szeresére. 20 példát találhatunk az energia-felhasználás területéről, 20-at az anyagok felhasználásáról és 10-et a közlekedésről.

Az energiával kapcsolatosan szó esik a hűtőszekrényekről és a világításról, az ablakokról, az irodai berendezésekről, a háztartási gépekről, a házak felújításáról, a passzív napházakról és a légkondicionálásról.

Ha a Római Klub említett jelentésében alkalmazott számítógépes modellt alkalmazzuk, akkor ahhoz az eredményhez jutunk, hogy a fogyasztás exponenciálisan növekszik, miközben az erőforrások ugyancsak exponenciálisan apadnak el (ld. az 1. ábrát).

Amennyiben azonban a világ megérti, hogy milyen fontos a hatékonyság javítása, akkor az erőforrások fogyasztása számottevően lelassul az elkövetkező 50 évben. Ezt a tényezőt figyelembevéve módosították A növekedés határai-ban alkalmazott modellt, és arra az eredményre jutottak, hogy negyedére vagy még kisebbre szoríthatjuk vissza az erőforrások felhasználását úgy, hogy megmarad a jelenlegi életszínvonalunk.

Egyesek szerint tartani lehet attól, hogy nem válik be a hatékonysági elmélet. Talán segít az időt húzni, de magában nem lesz képes tartósan csökkenteni a források felhasználását, legalábbis addig nem, amíg az árak azt sulykolják az emberekbe, hogy korlátlanok a lehetőségeink.

Ha az árak nem tükrözik a valóságot, az a veszély fenyeget minket, hogy a "négyes tényező" elméletét arra használják, hogy növeljék az áruk és szolgáltatások felesleges fogyasztását, és figyelmen kívül hagyják azt tényt, hogy az erőforrások felhasználásának általános mérséklésére van szükség. Ez utóbbi ugyanis elengedhetetlen a fenntarthatósághoz.

Az erőforrások árának emelését indokolják az alábbiak:

1. Az üzemanyagárak fordított arányban állnak az üzemanyag-fogyasztással (ld. a 2. ábrát).

2. Az energiaárak egyenesen arányosak a gazdasági teljesítménnyel (ld. a 3. ábrát). Az olcsó energiát használó gazdaságok általában pazarlóak és nem versenyképesek. A magas energiaárakat alkalmazó gazdaságok pedig innovatívak, igen alkotó- és versenyképesek.

3. A magasabb energiaárak alkalmazását az indokolja, hogy a külső költségeket be kell építeni az árakba. Ezáltal az ország nem szegényebbé, hanem gazdagabbá válik.

4. A termelékenység négyszeres növekedése technikailag kivitelezhető és sokszor költségkímélő, így nem kell féltenünk jólétünket a megnövelt energiaáraktól.

A négyes tényező jelentős javulást eredményezne a környezet megóvása terén. Azonban bizonyára ez sem elegendő az ökológiai fenntarthatóság eléréséhez.

Még a legderűlátóbb előrejelzések szerint is valószínű, hogy a drámai népességnövekedés súlyos konfliktusokat okoz majd a földterületek és az erőforrások birtoklása körül. Ez pedig járványokhoz és háborúkhoz vezethet. A tanulmány azt javasolja, hogy a zöld gazdasági elvek követése mellett sokkal jobban meg kell becsülnünk a nem-gazdasági és nem-anyagi értékeket.

A környezetvédők szerint a fejlett országokban "tizes tényezőre", a világon pedig összességében az anyagforgalom 50 százalékos csökkentésére lenne szükség ahhoz, hogy a fejlődő országokban tovább folytatódhasson a növekedés.

(Sustainable Energy News)