kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Amerikai autópálya-ellenzők sikerei

A Chicago-környéki megye törvényhozói 14-0 arányban leszavazták az 500 millió dolláros autópálya-építési tervet. Ez egy évvel ezelőtt történt. Ezen a télen pedig a szomszédos megyében is ugyanígy tettek.
Vajon miért? Azért, mert a helyiek egyetértenek azzal az érveléssel, hogy az új autópályák nem segítenek a dugókon. Ellenkezőleg: csak rosszabb lesz a helyzet. "Ha bővül az úthálózat, könnyebb és olcsóbb lesz az emberek számára, hogy minél messzebb költözzenek a városoktól" — mondta Maureen Morgan, Westchester megye Környezetvédelmi Szövetségének volt korábban elnöke. Ez a csoport támadta meg az autópálya kiszélesítési tervét is a megyében. "Úthasználati díjat kell bevezetni, hogy az emberek megértsék, mennyibe kerül, ha távol élnek munkahelyüktől ."
Lassan, de feltartózhatatlanul erősödik az az országos mozgalom, amely ellenzi az elővárosok továbbterjedését. A korábban csak a környezetvédők, tömegközlekedést támogatók és az autózást bírálók csoportjai által képviselt gondolatok most a középpontba kerültek, mert a helyi és állami hatóságok szembekerültek a vég nélkül folytatódó kiköltözések okozta problémákkal.
Az újabb ellenzők a régebbi elővárosok lakóiból kerülnek ki, hiszen ők mára ugyanannak a leépülésnek a tanúi, mint amelyek két nemzedékkel ezelőtt a városközpontokat sújtották. Ezekben a régi elővárosokban az ottlakóknak meg kell birkózniuk az elhagyott ipari területek, a magas munkanélküliség és a leromlott infrastruktúra problémáival.
Cleveland és volt elővárosainak polgármesterei összefogtak, hogy meghiúsítsák a 90-es főút 46 millió dolláros bővítését. Azt szeretnék, ha ezt a pénzt a meglévő és egyre rosszabb állapotú utak javítására költenék.
A Chicago környéki polgármesterek azonban későn ébredtek. Mark Fialkowski, a város környéki közúti fejlesztések felelőse azt állította, hogy a helyi hatóságok teljes erőből támogatják az autópálya-építéseket. "A polgármesterek szerint az útépítés a gazdasági fejlődés egyik eszköze" — mondta.
Ebben az esetben csak az érintett lakók és a környezetvédők ellenezték az útépítést, de ők bíróság elé vitték az ügyet. Azzal érveltek, hogy rosszabb lesz a levegő minősége, és az út elősegíti a település szétterjeszkedését. A bíróság nekik adott igazat azáltal, hogy kötelezte az éppíttetőket: mielőtt megkezdődik az útépítés, meg kell vizsgálniuk az összes lehetőséget, amely elősegíti a térség fejlődését és közlekedésének javulását.
Sok államban kezdték meg az úgynevezett "okos fejlődés" elvének megfelelő törvénykezést. Maryland államban olyan törvényt hoztak, amely az állami infrastrukturális beruházásokra szánt összegeket a már lakott területek szennyvíztisztítóira és egyéb fejlesztéseire irányozza elő, távol a farmoktól és mezőktől. Parris Glendenning, marylandi kormányzó szerint "hat hónap alatt körlbelül 5000 ember hagyta el Baltimore-t, és 10000 hektár erdő és megművelt földterület veszett el." Ezért itt az "okos fejlődés" elvét kívánják követni.
Oregonban 1991 óta szigorúan szabályozzák a területfelhasználást Portland térségében. Ezen kívül mindent megtesznek a tömegközlekedés használatának növeléséért, illetve a vegyes közlekedés elterjedéséért.
Hasonló tervek készültek Coloradoban, Delaware-ben, Minnesotában és Washingtonban is.
A mozgalom elindítója az az 1991-ben hozott szövetségi törvény volt, amely az intermodális felszíni közlekedés hatékonyságáról szól, és amit hamarosan továbbfejlesztenek. Ez a törvény lehetővé teszi a városok és megyék tervezői számára, hogy nagyobb szerepük legyen az évi 25 milliárd dolláros szövetségi pénzek elosztásában. Ez az összeg az üzemanyagok adójából származik.
De még így is az utóbbi hat évben a 157,2 milliárd dolláros szövetségi pénzek háromnegyed részét költik az autópályákra. Ennek közel fele új utakra és útbővítésekre megy el.
Mindeközben az erős autópálya-lobbi egyre csak arra ösztökéli a Kongresszust, hogy ne vegye figyelembe a költségvetési egyensúlyról kötött kompromisszumot, és költsenek minél több pénzt a közlekedésre, különösképpen pedig az új autópályák építése és a meglévők szélesítésére.
(Alarm Bells)
Fordította:

Kajtor Zsuzsa


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.