Mesterségesen gerjesztettnek tartom azt a vitát, amely a vásárlási szokásokkal, fogyasztással kapcsolatos. Egy dolog az, hogy a bevásárlóközpontok építtetőinek és üzemeltetőinek mik az érdekei, és ennél sokkal összetettebb kérdés a magyar lakosság igénye, helyzete. "Amerikai életszínvonalat és nem amerikai életmódot akarunk" — szerepelt a konferencia kapcsán tüntetők egyik tábláján. Talán nem is föltétlenül amerikai életszínvonalat akarunk, de őrizzük meg a jó hagyományainkat, és kritikusan válasszuk ki a külföldi gyakorlatból azt, amivel gazdagíthatjuk a lehetőségeinket. Nem túl bölcs dolog egy más településszerkezetű, autóra épülő társadalom vásárlási szokásainak ekkora teret engedni a még csak bimbózó új kereskedelmi hálózatunk arculatának kialakításában.

Ismét igazolódni láttam, hogy a szakmai találkozók rendkívül hasznosak a környezeti tudat formálódása szempontjából. Sok felszólalás kapcsán az volt a benyomásom, hogy az illető — saját területén valószínűleg kiváló — szakember életében először gondolkozott el azon, hogy egy város ellátása, bármely részprobléma is, milyen szoros összefüggésben van a környezeti állapottal. Egy létesítmény telepítése, nagysága, vonzásköre tonnákban és decibelekben pontosan kifejezhetően javítja vagy rontja a város ökológiai egyensúlyát.

Csalódást okoztak azok az előadások, vélemények, amelyeket leegyszerűsítve a "vásárlási lehetőségek határtalan élménye" kifejezéssel foglalnék össze. Harminc évvel ezelőtt álmodtunk a zöld alma szappanról és arról, hogy de jó lenne minden évben a legújabb divatnak megfelelő cipőben járni. Akkor még nyugaton azt tanították az embereknek, hogy fogyasztani kell állandóan, akár hitelre is, mert csak a kereslet növelésével lehet a gazdaságot egyensúlyban tartani, az őrzi meg a munkahelyeket stb. Mára a lecke árnyaltabbá vált. Az EU már korábban elfogadta, Magyarország 1994-ben aláírta a fenntartható fejlődés irányába haladó szerkezetátalakítás elvét. Ennek lényege a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodás, a környezetszennyezés csökkentése, a humán erőforrások felértékelése, a minőségi, munkaigényes termékek és szolgáltatások előnyben részesítése. Nemrég vázolt Vámos Tibor akadémikus egy optimista társadalmi jövőképet elénk, amelynek az a feltétele, hogy mindenki egész élete folyamán tanuljon, képezze magát. Ezzel a gondolattal még nemigen találkozhatunk a TV reklámokban, óriásplakátokon.

Többször szóba jött a bevásárlóközpontok szabályozásának kérdése: elkéstünk-e már vele, mit lehetne tenni? Soha nem késő a szabályozás, de azt hiszem, hogy ennyi hazai tapasztalat, független szakértők által készített mérési adat és a külföldi tények ismeretében a konferencián vázolt, tervezett szabályozás nem kielégítő, sőt lényegi problémákra nem fog megoldást adni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy akár a meglevő építési és településfejlesztési törvény alapján is ne lehetne a jelenlegi engedélyezési gyakorlatot , a közérdeket jobban képviselő, térségekben és nem kiskirályságokban gondolkodó gyakorlattal felváltani. Ehhez azonban sokkal aktívabb lakosságra, kis- és középvállalkozói összefogásra, hosszútávú érdekeink felismerésére lenne szükség.

Addig, amíg nem tanuljuk meg mi, polgárok, hogy az érdekeinket senki nem védi meg helyettünk, ne csodálkozzunk, hogy a fejünk felett fognak dönteni azok, akik saját érdekeiket sokkal határozottabban képviselik.