kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Benzinkút-ügy Kecskeméten

A kecskeméti városháza 1997 júniusában — komoly sajtóvisszhangot keltve — közérdekre hivatkozva méltánytalan összegért, kényszer útján sajátította ki a Budai Kapu térségében egy helybéli kiskereskedő ingatlanát. Egy meglévő üres területet kiegészítve így biztosított telket az Aral Hungária kft. részére, benzinkút és gyorsétterem építése céljára. Egyes lakók levélben és telefonon keresztül kifejezték tiltakozásukat, mivel semmi sem indokolja a sűrűn lakott övezetben a benzinkút építését, annál is inkább, mert ötszáz méteres körzetben négy töltőállomás üzemel.
Az ügy decemberben ismét fellángolt, amikor a képviselőtestület nem fogadott el egy, a belvárosban benzinkutak építését ÁRT-módosítással megakadályozó képviselői előterjesztést, valamint kiadták az Aral Center építési engedélyét. Ekkor indult el az a lakossági tiltakozóhullám, melynek eredményeként 1998 januárjában hatszáz aláírással adtak át egy petíciót a képviselőtestületnek.

Amikor kiderült, hogy különféle vállalkozások további nyolc belterületi benzinkút létesítésére adtak be elvi építési engedélykérelmet, a Kiskunsági Környezet- és Természetvédelmi Egyesület nagyarányú aláírásgyűjtést kezdeményezett — eddig ötezer aláírás gyűlt össze —, és a helyi lakossági csoporttal összefogva két utcai tüntetésre is sor került. A sajtó folyamatos tájékoztatást adott az eseményekről.
A lakossági nyomás hatására a képviselőtestület elfogadta a belvárosi benzinkút-stop elrendeléséről szóló indítványt, ez azonban nem érinti a folyamatban lévő ügyeket. Annak ellenére, hogy ez ügyben a polgármester is megkereste a vállalatot, az Aral Hungária kft. nem áll el a Budai Kapu térségét érintő beruházás megvalósításától, mondván, hogy érvényes építési engedélyük van.
A lakók választ várnak kérdéseikre az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosától. A Közigazgatási Hivatalnál ügyféllé minősítésükre számítanak, hogy megfellebbezhessék az építési engedélyt. A terveik között fogyasztói bojkottra való felhívás is szerepel, valamint kártérítési perek indítása ingatlan-értékvesztés címén.
A benzinkút-stop kiharcolása nagy eredmény. A tervezett beruházások sok esetben jelentős zöldfelületeket érinthettek volna, így a Noszpoly Gáspár parkot — mely esetében tüdőkórház, arborétum, valamint óvoda lennének a szomszédok — de lehetséges, hogy egy sportpályát még így sem sikerül megmenteni.
A még korántsem lezárult kecskeméti benzinkút-ügyek tanulsága többek között az, hogy a civil szervezeteknek és a lakosságnak összefogva, és a lehető legharsányabban, időben fel kell lépnie a természeti és az épített környezet hatékony védelmének érdekében.
Palotás József



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.