|
A Levegő Munkacsoport ülésén történt
Az alábbiakban a Levegő Munkacsoport április 17-i ülésének legfontosabb eseményeit foglaljuk össze.
Miklóssy Endre, a KTM munkatársa elmondta, hogy véleménye szerint milyen lehetőségek vannak az állami és önkormányzati szervek, valamint a környezetvédő civil szervezetek közötti együttműködésre a különböző támogatási formák elnyerésére. Úgy döntöttünk, hogy részletesebben megvizsgáljuk, milyen módon valósíthatók meg a gyakorlatban is ezek az elképzelések.
Síklaky István ismertette elképzeléseit a környezetvédő mozgalmak hatékonyságának javítására. Véleménye szerint ehhez lényegesen hozzájárulhat, ha intézményesen megnő a közvetlenül érdekelt lakosság részvétele a területrendezési, közlekedési, építési és egyéb, a környezet- és természetvédelmet érintő hatósági döntésekben. Ennek érdekében javasolta, hogy környezetvédő szervezetek kezdeményezzék, hogy a civil szervezetek minél több településen, illetve településrészen hozzanak létre Emberközpontú Részvételi Demokrácia (ERD) Civil Kerekasztalokat megfelelő akcióprogrammal. Egyúttal a jelenlévőknek átadott egy mintát egy ilyen kerekasztal lehetséges alapszabályáról, valamint egy akcióprogram-javaslatot Angyalföld területére. Ezt az elképzelést megfontolásra érdemesnek tartottuk, és úgy döntöttünk, hogy külön vitadélutánt szánunk a témára.
Hajtman Ágnes elmondta, hogy egyre több iskolából érkezik megkeresés, hogy tartsunk előadást környezetvédelmi témákról, különös tekintettel a zöld költségvetésre, illetve zöld államháztartási reformra. Így például a Mechatronikai Gimnázium és Szakközépiskola kilenc osztályában (!) egyenként tartottunk előadást a témáról, ami nagy érdeklődést és vitát váltott ki a diákok körében. Úgy értékeltük, hogy az ilyen jellegű előadások rendkívül hasznosak, és így az iskolák kéréseinek lehetőségeink szerint a jövőben is eleget kell tennünk.
Schnier Mária beszámolt a tervezett új fővárosi metró mentén javasolt területfejlesztésekről. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tervek megvalósulása esetén sok esetben súlyosan sérülnének a helyi lakosság érdekei, romlana környezetük állapota. Bár a Levegő Munkacsoport a jövőben is arra törekszik, hogy a metróra szánt milliárdokat értelmesebb célokra használják fel, felkészült arra is, hogy amennyiben a mégis megkezdődik a beruházás kivitelezése, a rendelkezésére álló eszközökkel elősegítse annak a környezetet lehető legjobban kímélő megvalósítását.
Schnier Mária azt is elmondta, hogy a Fővárosi Közgyűlés több frakciója kinyilvánította: támogatják a Dél-Budai Polgári Szervezetek Környezetvédelmi Együttműködési Fórumának (DKEF) követeléseit. Ez a siker ismét rámutat a civil szervezetek összefogásának jelentőségére. Reméljük, hogy a Fővárosi Önkormányzat vezetése is mielőbb elfogadja a DKEF javaslatait, és ez megjelenik majd a főváros új általános rendezési tervében is.
Pós Péter az Érdekvédők Polgári Közösségének képviseletében beszámolt arról, hogy a lakosság és a civil szervezetek változatlanul határozottan tiltakoznak a Budapest II. kerületi Széna tér beépítése ellen. A Levegő Munkacsoport minden lehetséges segítséget megad a helyi lakosság küzdelméhez.
Ujj Zoltán, Zöldgömb Sport Klub elnöke elmondta, hogy megpályázzák a Környezet- és Természetvédő Szervezetek 1999. évi Országos Találkozójának megrendezését. Ehhez a Levegő Munkacsoport támogatását kérte, valamint azt, hogy a pályázat elnyerése esetén tevőlegesen is segítsük a rendezvény megszervezését és lebonyolítását. A kérést támogattuk.
(Az ülések jegyzőkönyvei — amelyeket Békássy Csaba vezet — a Levegő Munkacsoport és a Budapesti Városvédő Egyesület irodájában megtekinthetők.)
Közgyűlés
A Levegő Munkacsoport 1998. május 8-án Közgyűlést tartott. A Közgyűlés elfogadta az 1997. évi tevékenységről és pénzügyi mérlegről szóló beszámolót, s jóváhagyta az 1998. évi munkatervet és tervezett költségvetést. Elfogadásra került a közhasznú szervezetekről szóló új törvénynek megfelelően átdolgozott Alapszabály.
A Közgyűlés megválasztotta a Levegő Munkacsoport Elnökségét és Felügyelő Bizottságát. A Levegő Munkacsoport elnöke Lukács András, elnökhelyettesei Beliczay Erzsébet, Hajtman Ágnes, J. Halász Judit és Schnier Mária. A Felügyelő Bizottság elnöke Árvay Ferencné, tagjai dr. Takács Éva és dr. Tomor Béla.
A Közgyűlés jóváhagyta új tagszervezetek felvételét is.
A Közgyűléssel kapcsolatos részletes tájékoztatást lapunk következő számában közlünk. A Közgyűlés jegyzőkönyve és az említett egyéb dokumentumok megtalálhatóak a ZöldPók File-területén a Mozgalmi témájú anyagok rovatban, valamint a Levegő Munkacsoport Internet honlapján.
|