|
Kísérletek a forgalom megzabolázására
A Környezetvédelmi Világnapon a "Két Kerékkel Kevesebb" Egyesület a 2-es út lezárt körforgalmában kerékpáros felvonulást tartott. Rendezvényünkkel az út forgalomcsillapításának fontosságára kívántuk felhívni a lakosok, döntéshozók figyelmét.
Vác kedves kis város, a maga 36 ezer lakójával, barokk tereivel, szűk utcáival és Duna-parti sétányaival. Azonban nyugalmát az utóbbi évtizedben megzavarta a motorizáció nagyfokú terjedése, mely egyaránt megjelent a 2-es úton és a belvárosi részeken. A járműforgalom térhódításának hatásai közismertek: a lég- és zajszennyezés növekedése, az épületek állagának romlása, a nem motorizált közlekedési eszközök száműzése, a balesetek számának és súlyosságának emelkedése, a lakó-, pihenő- és közösségi funkciók az adott területről történő kiszorulása, a közvetett egészségügyi, környezetvédelmi és gazdasági károkról már nem is beszélve.
Tekintve, hogy az utak és a terek többféle igény kielégítésére szolgálnak, ezért szervezetünk véleménye szerint a közúti forgalmat csillapítani szükséges, és a gyalogosok, kerékpárosok, mozgássérültek számára vissza kell adni a közterületeket.
A forgalom szelídítését célzó első akciónkra tavaly május 1jén került sor, amikor Vác belvárosának legforgalmasabb utcáját lezártuk, és kerékpáros vetélkedőket, koncerteket, tombolát, szellemi fejtörőt, gólyalábazást magában foglaló "Bicajhepaj"-t szerveztünk. A Belváros forgalomcsillapításának jótékony hatásait információs táblákon és újságokon keresztül ismertettük meg a váci lakosokkal. A döntéshozók meggyőzésére is kísérletet tettünk, de ők pénzhiányra hivatkozva elutasítottak bennünket.
Ez év tavaszán átadták az új 2-es utat, így igaz, még kisebb problémákkal elkerülhető Vác, Göd és Dunakeszi. Tevékenységünk így kibővült azzal, hogy szorgalmazzuk a régi út forgalomcsillapítását is.
Minden évben, a Környezetvédelmi Világnapon lakossági fórumot tartanak Vácott a város környezetvédelmi problémáiról. Egyesületünk a polgármesteri hivatal környezetvédelmi vezetőjével közösen elhatározta, hogy napirendre tűzi a régi 2-es út ügyét.
Úgy gondoltuk, a fórum előtt szükséges egy olyan demonstráció, mely a média és azon keresztül a váciak figyelmét ráirányítja a problémára. Ezért döntöttünk úgy, hogy előre bejelentett módon 5 percre lezárjuk a körforgalmi csomópontot és kerékpározunk rajta egyet. (A legalitásra és a rövid időszakra a konfliktusok elkerülése miatt volt szükség.) Számításaink beváltak, ugyanis a 60-70 kerékpáros útfoglalása nagy számban vonzotta a médiák képviselőit, melynek köszönhetően nagy sajtóvisszhangot kapott az akció.
A lakossági fórumon kiderült, hogy a közútkezelő szerv és az önkormányzat akarja legalábbis szóban a forgalomcsillapítást, azonban átfogó tervek még nem készültek.
Szervezetünk a közeljövőben az érdekérvényesítés különböző eszközeivel szeretné elérni, hogy a régi 2-es út teljes útvonalára készüljön forgalomcsillapítási terv, kezdődjön meg a társadalmi egyeztetése, és konszenzus esetén a megvalósításra is sor kerüljön.
Kelemen Zoltán
|