kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Lesz-e templom a diszkó helyén?

A főváros XII. kerületében, az Apor Vilmos téren az elhíresült MOM-telki beépítéssel egyidejűleg újabb nemkívánatos építkezés lehetősége fenyeget.
A Felső-Krisztinavárosi Egyházkerület még a háború előtt templomépítésbe kezdett. A háború, az azt követő gazdasági válság, majd a politikai helyzet változása megakadályozta a már félig kész templom befejezését. A közös, egyházi és fővárosi tulajdonú telken a templomból szolgáltatóház lett, majd a rendszerváltáskor az objektumot privatizálták. Legutóbb a templom alapjain diszkó működött, amely Hully-Gully néven vált hírhedtté.
A diszkó tönkrement, tulajdonosa el akarja adni. Mivel a diszkó olyan telekrészre is túlépítkezett, amely egyházi tulajdonban van, a Magyar Katolikus Egyházat elővételi jog illeti meg. A kerület legfrekventáltabb részén levő telket azonban az egyháznak is piaci áron kínálják. A hívek gyűjtéséből eddig a vételárnak mindössze egyhatoda gyűlt össze. Ezért fenyeget a veszély, hogy a telket olyan üzletember veszi meg, aki ott szállodát és szórakoztatócentrumot építene. Úgy a helyzet még rosszabb lenne, mint a működő Hully-Gully idején volt.
Ez a műintézet — amelyet beavatottak "hulla-gúlának" is hívtak — bezárása előtt ukrán "üzletemberek" törzshelye volt, és a környéken elkövetett számos bűncselekménnyel volt kapcsolatba hozható. A XII. kerület polgári jellegét ajánlatos megőrizni. Szállodákra, szórakoztatóközpontokra itt nincs semmi szükség. Annál is inkább, mivel — sajnálatos módon — a MOM-telken épülő bevásárlóközpont mellett hasonló ifjúságrontó létesítmények építését tervezik.
Amennyiben a Katolikus Egyház anyagiak híján nem tudna élni az Apor Vilmos téri ingatlan elővételi jogával, segítségül hívhatná a többi történelmi egyházat.
A kerületi és a fővárosi önkormányzat képviselő-testülete elősegíthetné az ingatlan kívánatos hasznosítását azzal, hogy a részletes rendezési tervben gátat szab a nemkívánatos beépítésnek, lehetőleg még a telek értékesítése előtt.
Boldog Apor Vilmos püspök szobra jelenleg egy volt bűntanyára néz. Rajtunk is múlik, hogy ez a szégyenteljes helyzet megváltozzon.
Kassai István



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.