Szegény haldoklót már nem is ÁRT-nek, vagyis Általános Rendezési Tervnek hívják, hanem BVKSZ-nek. Ugyanis átkeresztelték a boldogtalant, hogy feledjék feslett múltját. Nevezzük a művet szabályzatnak, noha nincs benne sok előírás, még alany és állítmány is alig, bár a kötőszók és írásjelek egyelőre bent maradtak.

A szabályzat egyfelől reménytelen harcot folytat a fővárosban tapasztalható káosz ellen, másfelől erősíti a folyamatot, amelynek eredményeképpen a lakható várost az eladható város víziója váltja fel.

Kínban született ez a munka az egyeztetések, az ellentétes érdekek reménytelen összehangolásának gyötrelmében. A kerületi önkormányzatok és a Fővárosi Önkormányzat érdekeit a lehetetlenséggel határos szakszerű módon közös nevezőre juttatni. Hogy ez ne történhessen meg, arról a pártpolitika gondoskodott, amely nem ismert és ma sem ismer, nem tűrt és ma sem tűr semmiféle szakmai meggondolást. Üdítő kivétel volt a főváros életében, amikor 1870-ben a X. törvénycikkel Gróf Andrássy Gyula előterjesztése alapján megalakult a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amely 1894-ben létrehozta az Építésügyi Szabályzatot Budapest Fő- és Székváros területére. 1937-ben a kormány a Közmunkák Tanácsának hatáskörét kiterjesztette a főváros körüli elővárosokra és falvakra. A Közmunkák Tanácsát 1948-ban Vass Zoltán egy telefonutasítással szüntette meg. A telefonutasítást az engedelmes parlament azonnal szentesítette. Az ezután eltelt több mint 40 évig a fővárosi településpolitikát a budapesti pártbizottságok határozták meg.

Nem javult a helyzet a rendszerváltás után sem. A hatalomra jutott kormány nyilván a nem kívánt ellensúlyt kiküszöbölendő, hatástalanította a főváros jogosítványait, felosztotta azokat a kerületi önkormányzatok között, megteremtve ezzel A NAGYBUDAPESTI KÁOSZT. Már felrémlett a látomás a metróállomáson: "Újpest-Városkapu, fáradjanak útlevél, és vámvizsgálathoz!"

A Fővárosi Önkormányzat elgondolásai a városfejlesztés és közműellátottság javítására bizonytalanná váltak, mert minduntalan beleütköztek a kerületi önkormányzatok ellenállásába. A Városháza egyre inkább hasonlított az épületének az 1835-ös év térképén használt elnevezésére: "erőtlen katonák háza". Akadályba ütköztek a biológiai szennyvíztisztítók kapacitásának kihasználásában, a szennyvíziszap ártalmatlanításában, a parkolási rend megteremtésében. Csupán egy tekintetben volt tökéletes az összhang, a zöldterületek beépítésének szándékában.

1994-ben másik politikai irányzat győzött a választásokon, amely természetesen mozgósította az önkormányzati törvényt, amelynek értelmében a főváros kapott néhány ványadt jogosítványt a közműlétesítmények helyszíneinek kijelölhetősége érdekében.

Az 1994. évi választások utáni 4 évben a káosz zavartalanul üzemelt, mi több, immáron a tetőfokára hágott. A zűrzavar különösen a kerületeket határoló tereknél és útvonalaknál figyelhető meg. Az Örs vezér térnél például hamarosan két áruház néz majd farkasszemet egymással a X. és XIV. kerületet elválasztó államhatárnál, gondosan beépítve a főváros által a metróvégállomásnál kialakított P+R parkolót. Áruház-épületszörny foglalja el a Széna téri parkoló helyét, és megfújták már a halalit a tér 75 fája felett is. Karinthyval szólva "alapítni kéne egy jó mozit, az beüt itt, az beüt itt". Mozi kell ide, nem jó levegő.

Épületszörnyeteg került a vár alá, a Hattyúház helyére, a világörökség részét képező Corvin tér kelta és római kori emlékeit a kormány se tudta megvédeni a Vár fura urától.

A XII. kerületben a hegyvidék lábától a tetejéig, a MOM-tól a Diósárkon át a hegytetőig rendezési tervek egész sora gondoskodik róla, hogy eltűnjön a maradék zöldfelület. A már eddig is agyonzsúfolt hegyvidék beépítését a kerületi önkormányzat magánügyének tekinti, holott korántsem az. Az eltűnő zöldfelület híján megszűnik a növényzet klímaszabályozó szerepe, mert elmarad a transpiráció, amely némi légmozgást indukált. Ez a hatás kiterjedt a pesti oldalra is.

Jelentős többletköltséget okoz továbbá a főváros számára a hegyvidéki közmű- és úthálózat kiépítése a növekvő igények miatt. A hegyre szivattyúval kell feljuttatni a vizet, a csatornát pedig lejtaknával kell kiépíteni. Mindez pedig a fővárost terhelő többletköltség, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a 600 ezres lakosú Budán még mindig nem épült ki a csatorna fővezeték, amit Szendi Károly akkori polgármester az 1942. évi 170 ezer lakosú Budán is pótolni való hiányként írt le. Nem olcsó mulatság új utakat építeni a hegyvidékre, és szinte megoldhatatlan feladat a tovább gerjesztett hegyvidéki forgalmat elvezetni. A főváros tehetetlenül figyeli Buda agóniáját, amely az agyonzsúfolás miatt következik be.

A tervszerű városfejlesztés teljes hiányáról árulkodik, hogy a mind szélesebbre terjeszkedő város közepén kihasználatlanul pusztul a valamikor drágán megépült épületállomány. Olyan építményeket kezdett ki az elhagyatottság enyészete, mint a Palace, Royal és Continental szállodák, a New York palota, és hasonló sors vár a még lakott, de több hektár erdő fájával körülmankózott házakra is.

Furcsa paradoxon. A város pusztul és pusztítva építkezik.

Tanúja, sőt szervezője voltam 1973-ban a főváros egyesítésének centenáriuma alkalmából az Európa-liget megszületésének, amikor Európa 31 fővárosának polgármesterei fát ültettek Budán a Bécsi kapunál. Ekkor egy időre elhitették Európával, sőt magunkkal is, hogy Budapest fákat szerető város. Manapság a 125 éves jubileum alkalmával már nagyon nem szeretik Budapesten a fákat ünnepelni, csupán farsangi felvonulásra futja. Az Európa-ligetnél ma a költőt idézhetjük: "De hol van a tavalyi hó?"

1998 nyarán újabb politikai korszakra ébredtünk, amikor átírják a régi meséket, immár megint megtudhatjuk, hogy mit hoz a tegnap. Váltásoknál az ilyesmi természetes, ám mifelénk nemcsak a madár dalol másképpen, új módi uralkodik a mérnöki mesterségekben is. Nem tűrhetjük, hogy mondjuk, ugyanúgy hívják az építési övezeteket, mint azelőtt. A szabályok nevét is meg kell változtatni, nehogy illetéktelenek ráismerjenek. A tervezők lelkiismeretesen teljesítették a felismerhetetlenségi követelményeket, de elkövették azt a hibát, hogy választási időszakban, a politikai hosszúkések évadján tették asztalra művüket. Nem csoda, hogy a három csapat más és más szempontokból kívánja megfojtani a szabályzatot.

Az egyik csapat a kerületi önkormányzatok szerelésében futott ki a pályára. Programjuk egy elfelejtett nagy tanító jelszavának felelt meg: "Minden hatalmat a szovjeteknek!" Azaz a főváros szorítkozzon a jámbor költségviselő szerepére, építkezni és a telkekkel üzletelni itt vannak a kerületi önkormányzatok. Külön csapatot képez a leendő főpolgármesterek növekvő serege, akik politikai szerelésben fojtogatják a még be sem vezetett építési szabályokat. Adva még a könnyen átjátszható Fővárosi Önkormányzat, amely rég bebizonyította, hogy saját szabályait sem ildomos túlzottan komolyan venni. 1994ben pl. kimondta a Fővárosi Közgyűlés, hogy azonos mértékben kell pótolni a beépítendő park- (71-es övezet) és erdő- (72-es övezet) területeket. A határozatot hiába keresnénk a szabályzatban.

A három harci alakulatként működő fővárosi csapat, tehát más-más motivációval, de közös erővel fojtogatja a jobb sorsra érdemes szabályzatot.

Béke poraira!