— Jó napot kívánunk, bemutatkozom, én (Blablabla) vagyok, szeretnénk, ha ránk szánnának mintegy 10 percet.

Kezemben megállt a fűnyíró, végigfutott agyamon a "rémület". Villanyszámlás? Önkormányzatiak? Adóhatóság? (Ez ügyben ugyan nem tudok semmi kihágásról, de nem lehet, hogy épp ez a baj?) Mi is bemutatkoztunk. Aztán lélegzetvétel, és a verkli indul:

— Bizonyára hallott már a világhíres Elektrobuksz cégről, ennek egy vadonattúj atkaszívó és portalanító készülékét szeretnénk Önöknek bemutatni. Az egész bemutató csupán 10 percet vesz igénybe...

Hmmmm... Ünnepélyes pillanat! Ezek szerint Amerika házhoz jött! (Persze nem a cégre gondolok — amelynek nevét természetesen egy kicsit megmanipuláltam, de közben az eredetit már el is felejtettem —, hanem a marketing technikai megvalósítására.) A baj csak az, hogy nekünk baromira nincs kedvünk bemenni a lakásba, végre, hogy rávettük magunkat egy kis kerti ténykedésre ebben a melegben. A többi apróságról — pl.: bent alszik gyermekünk; vajon "valódiak-e" az ügynökök?; s egyáltalán: mi is az az atka, és honnan tudják, hogy van-e nekünk? — már nem is beszélve. Gyorsan összeszedtem hát szellemi teljesítményemet:

— Nézzék, Uraim, gazdálkodjunk egymás idejével. Mi éppen egy építkezés közben vagyunk (ez valamennyire még igaz is...), és úgysincsenek meg ilyesmire jelenleg az anyagi kereteink.

Az úr persze ennyitől nem adta fel, ismét belekezdett egy gondosan előre megfogalmazott spontán marketing-körmondatba. (Szerintem túl nagy meggyőződés nélkül, de ezt jól álcázta.) Persze én is hajthatatlan voltam.

— Úgy vélem, sikeresebb volna Önöknek is, ha máshol próbálnának szerencsét.

A határozottság végül is hatott. Az első elhallgatott, de ekkor — tisztelettel a hangjában — megszólalt a másik úr.

— Nézze, bennünket aszerint díjaznak, hány bemutatót sikerült tartanunk. Megengedné-e, hogy felírjuk nevét, címét és telefonszámát, mintha megtartottuk volna a bemutatót?

Rövid gondolkodás után — tekintettel a nemrégi gyereknapra — beleegyeztem, gondolva arra, hogy ezek az adatok akár a telefonkönyvből is származhatnak, tehát vesztenivalónk nincs. De az urak is gondoltak erre.

— Engedje meg, hogy nagyon röviden elmondjam, hogy milyen is ez a gép. Ugyanis ellenőrizhetnek bennünket a központból bármikor, pl. felhívják Önöket telefonon. Kérem, igazolják majd, hogy látták a gépet.

...És elmondta 10 másodpercben, amit 10 percben akart, azt, hogy a gép szép nagy, szívja a port, ja meg az atkát is, kell hozzá áram, víz meg mosópor is — na, és hát igen, az ára egy kicsit borsos, potom 320 ezer Ft. Megnyugtattam, úgysem fognak bennünket napközben megtalálni a megadott telefonszámon.

— Ó, de nagyon kitartóak, képesek még este is érdeklődni...

Aztán hálásan megköszönték a segítséget, mi is a találkozást. Én visszatértem a fűnyíróhoz, ők pedig megpróbálkoztak a szomszédoknál is, de sajnos még ennyi sikert sem "könyvelhettek el", mint nálunk. Feleségem egyébként gratulált nekem, hogy tudtam ilyen udvariasan elhárítani őket. Pedig eddig "direkt marketing" gyanánt csak kéretlen reklám e-maileket (spam-eket) kaptam, amely esetében az ember legtöbbször hiába dühöng. Úgy néz ki, Amerika nemcsak virtuálisan, hanem valóságosan is házhoz érkezett. Eleddig még nem adatott meg, hogy én látogassak oda, de azt hiszem, most már végképp nincs is szükségem rá!