|
Az Európai Unió az igazságos és hatékony árakért a közlekedésben
Az Európai Unió Közlekedési Főigazgatósága 1995 végén "zöld könyvet" jelentett meg Igazságos és hatékony árak felé a közlekedésben1 címmel. Ennek alapján pedig 1998 júliusában napvilágot látott az Igazságos fizetés az infrastruktúra használatáért2 című "fehér könyv". (Az EU zöld könyvei ajánlásokat és javaslatokat tartalmaznak, amelyek vitaalapot képeznek a további munkához, illetve amelyet az egyes tagországok esetleg felhasználhatnak politikájuk alakításához és új jogszabályok megalkotásához. A fehér könyvek pedig az Európai Unió hivatalos állásfoglalásait tartalmazzák, amelyekhez a tagországoknak kötelezően alkalmazkodniuk kell.)
Az EU fent említett zöld könyve nem hagy kétséget afelől, hogy az Európai Unió minden tagországában jelentősek a személy- és teherszállítás külső költségei, és hogy ezeket a költségeket be kell építeni az árakba. (Külső költségeknek nevezik mindazon költséget, amelyet nem a használó fizet. Ezek többnyire az egész társadalmat, illetve az elkövetkező nemzedékeket terhelik.) A zöld könyv szerint a közlekedés külső költségei az Európai Unióban 1994-ben a következők voltak:
Jelenlegi hivatalos árfolyamon átszámolva ez közel 60 ezer milliárd forintot tesz ki, vagyis Magyarország egy évben megtermelt nemzeti jövedelmének több mint hatszorosát. E költségek túlnyomó részéért, mintegy 90 százalékáért a közúti közlekedés a felelős. A zöld könyv ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy ez az összeg nem tartalmaz minden külső költséget, például a világméretű éghajlatváltozást okozó szén-dioxid-kibocsátásból eredő károk költségeit sem.
A zöld könyv adatai alapján a gépjármű-közlekedést terhelő adókat az EU-ban mintegy kétszeresére kellene emelni csupán annak érdekében, hogy azok fedezzék a fenti összeget. A dokumentum hangsúlyozza, hogy ez nem vezetne a közlekedés költségeinek a növekedéséhez, hanem, éppen ellenkezőleg, csökkentené azokat. Egyrészt jelentősen mérséklődnének a forgalmi torlódások, valamint a környezeti és egészségi ártalmak miatti veszteségek, amelyek jelenleg súlyos teherként nehezednek az EU gazdaságára. Másrészt a közlekedésből származó többlet adóbevételeket az állam visszajuttatná a gazdaságnak (például az élőmunkát sújtó adók csökkentésével). Mindez javítaná az EU versenyképességét.
A fehér könyv megerősíti a zöld könyvben foglaltakat, és leszögezi, hogy "a közlekedés összes résztvevőjének meg kell fizetnie azokat a költségeket, amelyeket okoznak, beleértve a környezeti és egyéb hatásokat, ott vagy a lehető legközelebb ahhoz a helyhez, ahol ez történik." Ennek megvalósítása három lépésben történne. 1998-tól 2000-ig ki kell dolgozni a megvalósítás módját, 2001 és 2004 között az Európai Bizottság és a tagországok elkezdik a gyakorlati kivitelezést, 2004 után pedig az eltelt időszak tapasztalatait elemezve tökéletesítenék a rendszert.
A fehér könyv külön hangsúlyozza annak a fontosságát, hogy a városi közlekedés külső költségeit beépítsék az árakba. Az EU kutatási programjainak keretében megvizsgálták a különböző úthasználati és egyéb díjfizetések bevezetésének várható hatását Amszterdamban, Brüsszelben, Dublinban, Helsinkiben, Londonban és Nápolyban. A tanulmányok mindegyik városban kimutatták, hogy ezeknek a díjaknak a megfelelő módon történő bevezetése, illetve emelése mindegyik városban hozzájárulna a lakosság életkörülményeinek és a gazdaság hatékonyságának javulásához. A forgalmi torlódások, a környezetszennyezés és a balesetek csökkenése, valamint a többletbevételek visszajuttatása a gazdaságba több előnnyel jár, mint a közlekedési árak emeléséből származó "veszteség".
Bár a fehér könyv csak az EU országairól ír, nyilvánvaló, hogy a benne megfogalmazottakhoz Magyarországnak is alkalmazkodnia kell. Első lépésben el kell érnünk, hogy a személygépkocsi-közlekedésben és a közúti áruszállításban alkalmazott hazai árak elérjék az Ausztriában általános szintet. Ez többek között azért sürgető, mert így a későbbiekben sokkal könnyebben tudnánk majd megvalósítani a fehér könyvben meghatározott feladatokat is.
1 Towards Fair and Efficient Pricing in Transport. Policy Options for Internalizing the External Costs of Transport in the European Union. — Commission of the European Communities, Brussels, 20.12.1995, COM(95) 691 final.
2 Fair Payment for Infrastructure Use. A phased approach to a common transport infrastructure charging framework in the EU — European Commission, Directorate General VII Transport, 22 July 1998
Lukács András
|