kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Rákoskerti kerékpároscentrum

Többször tudósított e lap arról a nehézségekkel teli munkáról, melyet a Rákoskerti Vasúti Közlekedésért Alapítvány végez a romos, lebontásra ítélt, egyedi stílusú Rákoskert vasúti kerékpároscentrumának, a kerékpározás infrastruktúrájának kialakításával.
A munkában tevékenyen részt vett a Levegő Munkacsoport, mely a legínségesebb időben anyagi támogatással járult hozzá az építési engedélyek megszerzéséhez, és sajtótájékoztatók rendezésével irányította a figyelmet az újszerű kezdeményezésre.
A vasúti megállót a területen parcellázó Schell bárónő építette a 30-as években, hogy az itt kialakuló üdülőterület megközelítése könnyebb és kényelmesebb lehessen. A 90-es évek elején a vasúti megállóhely pénztári szolgálata megszűnt, az állomásépület személyzet és őrzés nélkül maradt. Az épület gazdátlanul állt, pusztult, elsősorban az ott csoportosuló garázda fiatalok miatt. A MÁV illetékesei, a nagyobb bajt megelőzendő, le akarták bontani az épületet.
Néhány lelkes, lakókörnyezetét és a vasutat is szerető polgár ekkor felismerte, hogy igazi megoldás csak az lehet, ha az épület új feladatot kap. Ezért 1995-ben helyi környezetvédők és a valaha itt szolgáló pénztárosok, vasutasok alapítványt hoztak létre, Rákoskert Vasúti Közlekedéséért elnevezéssel. Az alapítók felismerték, hogy a környék adottságai természeti és lakókörnyezeti értékei rendkívül alkalmasak lennének a kerékpáros turizmus céljaira, ezért elhatározták, hagy az országban elsőként vasúti kerékpároscentrumot hoznak létre. Ennek érdekében a vasúti megállóhely épületét és egykor szépen gondozott, parkosított területét 25 évre bérbe vették a MÁV-tól, azzal a szándékkal, hogy a vasúti kerékpárszállítás lehetőségeit kihasználó turisták pihenési, étkezési és szálláslehetőséget, sőt javítóműhelyt és őrzött kerékpártárolót kapjanak.
A tájba illő stílusos épület terveit Ringbauer Erzsébet ingyen készítette el. A tényleges építési munka 1997-ben elkezdődhetett, és az idei vasutasnap alkalmából pedig tető alá került az épület. Az egykor lapostetős épület tetőtérrel bővült, ahol 3 vendégszoba nyer majd elhelyezést. A földszinten, az egykori váróteremben alkoholmentes büfé és kis melegítőkonyha készült, ahol minden vendég akár saját ennivalóját is elfogyaszthatja. A kerékpároscentrum egyaránt szolgálja azokat, akik vasúton kerékpárral érkeznek, és azokat is, akik kerékpárral érkeznek, hogy vonattal menjenek tovább. Az eddigi költségvetés mintegy 15 millió Ft, melyhez az alapítvány különböző pályázatokon keresztül igyekszik támogatást szerezni. A MÁV referencialétesítménynek tekinti a Rákoskert Kerékpáros Centrumot, és hajlandó más, üzemen kívüli épületet is átadni a vasúti kerékpáros turizmus céljára, ahol a heyi kezdeményezés hasonló aktivitást mutat.
A július 12-i, vasutasnapi összejövetel után augusztus 23án a Rákoskerti Marathon Club indította innen kerékpáros versenyét, több mint száz résztvevővel.
Az avató ünnepség októben 10-én lesz, a hagyományos "Két keréken Rákos mentén" kerékpáros versennyel egybekötve, melyre — és a bográcspartira is — ezúton is mindenkit, vasúton és kerékpáron utazót egyaránt szeretettel meghív az alapítvány kuratóriuma.
Nagy Ferenc — Békássy Csaba az RVKA kuratóriumának tagjai



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.