Egy napilapban olvastam, hogy egy új iparág született: a "pelenkabányászat". Eleinte azt hittem, megbolondultam, és nem tudok olvasni — hogy jön a pelenkához a bányászás? —, de úgy tűnik, az esze másoknak ment el.

A történet a következő: a nadrágpelenka-gyártó cég a selejtet egy vállalkozónak adja át megsemmisítésre, ami azt jelenti, hogy az illető, szakszerűen, hatósági engedélyek birtokában elássa. A helybéliek tudják, hogy hová, és amint módjuk van rá, kiássák. A cég most megpróbálja jobban tönkretenni a selejtet, mielőtt átadja a megsemmisítőnek, hogy ne érje meg kiásni. De mégis megéri, merthogy van rá kereslet. Koszos is, rongyos is, de olcsó és nem kell pelenkát mosni.

Számoljunk! A legolcsóbb eldobható pelenka is több mint harminc forint, ugyanakkor egy vadonatúj textilpelenka ára jóval kevesebb mint háromszáz forint, és kibír legalább ezer főzőmosást károsodás nélkül. Az áztatáshoz legjobb a mosószappan (kérdezzük meg a gyermekorvost). Csak nem vettük be azt a butaságot a tévéből, hogy attól boldog a gyermekünk, ha ilyen-olyan eldobható nadrágpelenka virít rajta? Attól, hogy valamit sokszor hallunk, még nem lesz igaz.

Talán kicsit több odafigyelést igényelnek a hagyományos pelenkák, de nem akkorát, mint előre képzeljük — és az eldobható nadrágpelenkát örökre száműzhetjük háztartásunkból.

Miért is? Egyetlen gyerek elhasznál egy tonna pelenkát, mire szobatiszta lesz, és miközben a családi költségvetést jelentősen terheli egy kidobásra ítélt holmi rendszeres vásárlása, igazi előnyt nem jelent se a babának, se a mamának, a környezetről nem is beszélve.