Az Emberi Jogok Európai Egyezményét 1950-ben hozták létre, majd az évek során több kiegészítő jegyzőkönyvet csatoltak hozzá. Magyarország 1992-ben ratifikálta, azaz tette a hazai jog részévé az Egyezményt. Legutóbb 1998-ban módosították az Egyezményt, a végrehajtásának biztosítékául szolgáló bírói szervezet tekintetében. Már ezt a módosítást is ratifikáltuk, sőt, az országgyűlésnek arra is volt gondja, hogy a változtatás után az Egyezmény teljes egységes magyar szövegét nyilvánosságra hozza, ez a jogszabálygyűjteményekben az 58/1998. (X. 2.) Ogy. határozat alatt található meg. A jogszabály szövege meglehetősen tömör, alig néhány oldal az érdemi rendelkezések terjedelme, ugyanakkor a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság joggyakorlatában ez a joganyag továbbfejlődött. A rendkívül szerteágazó, bonyolult téma iránt érdeklődőknek ajánljuk dr. Grád András kiváló és lényegretörő munkáját (Kézikönyv a Strasbourgi Emberi Jogi ítélkezésről, HvgOrac, 1998.), amelynek alapján a jelen ismertető általános részeit készítettük.

Az Egyezményben az emberi jogok közül nevesített védelemben részesül az élethez való jog, az emberi méltósághoz, szabadsághoz, a független és méltányos bírósági eljáráshoz való jog, az alapvető büntető eljárási garanciális jogok, a magánszférával kapcsolatos jogok, ideértve a lakás tiszteletben tartásához való jogot, a nemek egyenjogúságával kapcsolatos jogok, a gondolat- lelkiismeret- és vallásszabadság, a vélemény-nyilvánítás, a gyülekezés és az egyesületek létrehozásának szabadsága, az egyes információk megismerésének szabadsága, a megkülönböztetésekkel szembeni védelem és a tulajdon védelme.

Láthatjuk, hogy a listából hiányoznak ma még a közvetlenül környezetvédelmi vonatkozású emberi jogok. Ugyanakkor a Bíróság a tulajdonhoz való joggal kapcsolatosan már több esetben megállapította, hogy a környezeti ártalmak az ingatlan háborítatlan birtokolásában zavarhatják a tulajdonost, illetőleg az ingatlan értékét számottevően csökkenthetik és ezáltal a tulajdon védelmével foglalkozó Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkének sérelmét jelentik. A hivatkozott cikkely környezetvédelmi felhasználásának azonban korlátai vannak, mert egy konkrét ügyben viszont a Bíróság kimondta, hogy ez az 1. cikk nem értelmezhető úgy, mint ami jogot keletkeztet egy meghatározott minőségű környezethez.

Nem állapítja meg a Bíróság a tulajdon sérelmét olyan esetekben, amikor építési korlátozásokra, tilalmakra környezetvédelmi okból, a Bíróság értékelése szerint tehát nyomós közérdekből került sor. Ezt a tételt jó lett volna, ha az új Építési törvény megalkotása során Magyarországon is figyelembe veszik, és nem alapítottak volna a tulajdonosok számára olyan jogokat, amelyek a helységek környezetvédelmi fejlesztését lényegében lehetetlenné tehetik.

Környezetvédelmi vonatkozásai lehetnek még a fentieken kívül a lakás zavartalan használatához való jognak is, amit az Egyezmény 8. cikke biztosít. A környezetvédő szervezetek számára pedig nem közömbös, hogy az Egyezmény biztosítja az információhoz való jogot, a szabad véleménnyilvánítás jogát, illetőleg az ezzel rokon további jogokat is.

Az Egyezményben foglalt emberi jogok megsértése esetén országok és magánszemélyek egyaránt fordulhatnak a Bírósághoz. A Bíróság persze valamennyi esetben maga dönti el, hogy kíván-e, tud-e foglalkozni egy adott kérelemmel, és bizony hosszadalmas, bonyolult eljáráson kell keresztülmennie annak, aki erkölcsi és esetleg némi anyagi elégtételt kíván kapni az őt ért emberi jogi sérelem miatt.

Könnyebbség viszont, hogy a levelezést általában megejthetjük magyarul is, mivel a Bíróság titkárságán az Európa Tanács minden tagállamából dolgoznak munkatársak. Ügyvédkényszer sincs, de a szerteágazó esetjog több mint indokolttá teszi valamilyen jogi tanácsadó igénybevételét.

Utaltunk már rá, hogy a kérelmeket számtalan okból elutasíthatják, így például tárgyi okból való összeférhetetlenség esetén, ha nem akad a Bíróság joggyakorlatában olyan ügy, amely a mienkhez hasonló lenne, személyi okból való összeférhetetlenség esetén, ha nem jogosult, azaz általában megkövetelik, hogy a közvetlenül, személyében sérelmet szenvedett fél adja be a kérelmet, ha nem megfelelő szervvel szemben terjesztették azt be, vagy éppen időbeli okból való összeférhetetlenség esetében, leginkább akkor, ha a kérelmező az utolsó érdemi hazai jogorvoslati lehetőség kimerítésétől számított 6 hónapon túl adja be a kérelmét. Az, hogy mi számít érdemi jogorvoslatnak, mi nem, ugyancsak bonyolult jogértelmezési vitákban dől el. Végül pedig, sajnos, kérelmeinket elutasíthatják az ún. nyilvánvaló megalapozatlanság okából is, amikor pedig látszólag minden feltétel adott, csak a döntést előkészítők szerint semmilyen esélye nincs annak, hogy a Bíróság helyt adjon a kérelmünknek.

Ilyen körülmények mellett most már megfelelően nagyra értékelhetjük, hogy egy honfitársunk, mi több, környezetvédelmi harcostársunk, a Levegő Munkacsoport egyik tagszervezetének képviselője ügye olyan nagy sikert ért el, hogy Strasbourgban egyhangú szavazás mellett nyilvánították elfogadhatóvá, majd ezt követően az Európa Tanács Emberi Jogi Bizottsága — ugyancsak egyhangú szavazással — megállapította azt a tényt, hogy a magyar bíróságok az eljárásukkal megsértették az ő emberi jogait. Időközben az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága is állást foglalt az ügyben, és az előbb említett emberjogi bizottsági döntést helybenhagyta. A. Kertész Judit jelenleg már csak a Magyar Állam által fizetendő kártérítés összegének megállapítására vár.

A. Kertész Judit birtokháborítási ügyében a panaszos lényegében már a hetvenes évek óta küzd azért, hogy lakásában emberhez méltó körülmények között élhessen, azaz a közvetlenül a lakása alatt létesített vendéglői konyhaüzem és az ablakai alatt lévő díszkertbe telepített kerthelyiség intenzív szagától mentesen. A per a zavarás megszüntetéséért és a lakás csökkent használhatósága és értéke miatt pénzbeli kártérítés megfizetése végett indult — 1984-ben. Több részítélet is született már, az eljárt bíróságok a vendéglő időközben többször megváltozott tulajdonosait a zavarás egy részétől végül is eltiltották, illetőleg a zavarás mértékéhez és időtartamához képest csekély, valamivel több mint 200 ezer Ft-os kártérítés megfizetésére kötelezték. Az ügy ma sem zárult még le teljesen, mert a csekély kártérítési összeget megállapító jogerős ítélettel szemben az alperesek rendkívüli perorvoslathoz folyamodtak a Legfelsőbb Bíróságon.

Mint láttuk az előzőekben, A. Kertész Judit az Egyezmény több pontja alapján is a Strasbourgi Bírósághoz fordulhatott volna, de a legszembetűnőbb jogsérelme mégis az, hogy egy alapjában véve egyszerű ügy több mint 15 éven át elhúzódhatott, mialatt a felperes a vendéglői zajban és ételszagban volt kénytelen élni. Ez semmiképpen sem felel meg az Egyezmény 6. cikkében írt méltányos bírósági eljárásnak és egészében véve tökéletesen alkalmatlan a felperes jog által elismert érdekeinek védelmére.

A magyar állam az ügyben azzal védekezett, hogy az ügy rendkívül bonyolult volt és a felperes a keresetét az eljárás során többször is módosította. Ezzel szemben a bíróság döntését előkészítő strasbourgi szakemberek leszögezték, hogy az ügy egyáltalán nem tekinthető különlegesen bonyolultnak, és a felperes sem állt elő olyan kérelmekkel, amelyek ne lettek volna természetesek egy ilyen jellegű birtokháborítási ügyben. Mint fentebb már utaltunk rá, hogy A. Kertész Judit ügyében mind az Emberi Jogi, mind pedig a Miniszteri Bizottság állásfoglalása úgy szól, hogy a Magyar Állam megsértette az Emberi Jogokról szóló Egyezmény 6. (1) bekezdésében foglaltakat, ugyanis a Bizottság által is nyilvánvalóan egyszerűnek minősített ügyben 15 évre volt szüksége a magyar bíróságoknak, hogy jogerős ítéletet hozzanak, s mivel alperesek még ez ellen is felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be 1988 .szeptemberében a Legfelsőbb Bírósághoz, így nem elképzelhetetlen, hogy bár Strasbourgban lezárták az ügyet, Magyarországon a per még további esztendőkig fog folytatódni.

Bízunk benne, hogy A. Kertész Judit több évtizedes kitartó küzdelme megfelelő elégtételt nyer, ami a Strasburgi Emberi Jogi Bizottság döntése esetében megfelelő pénzbeli kártérítést jelent, melyet a Magyar Államnak kell fizetnie a sérelmére általuk megállapított jogsértés miatt. A nem csekély perköltséget ugyancsak a Magyar Állam fizeti.

Reméljük azt is, hogy más ügyekben is sikerrel járnak majd a magyar környezetvédők, így például a garéi veszélyeshulladék-tároló ügyében, ahol feltehetően ugyancsak a strasbourgi fórum adhat megfelelő jogorvoslatot a Legfelsőbb Bíróság jogértelmezése ellen, amellyel kizárta a környezeti hatásvizsgálati eljárásokban hozott államigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatát.

dr. Fülöp Sándor EMLA