—A zsebszerződések kora hamarosan lejár, a föld visszajut azokhoz, akik művelik. A kilencvenes évek elején elhibázott mezőgazdasági tulajdonviszonyokat európai módon a Nemzeti Földalap létrehozásával kiigazítják.

A kormány az EU-tárgyalások során a termőföld hazai kézben tartása érdekében földkérdésben hosszabb távon különleges elbánást kér. Ezt minden ellenkező hír ellenére véleményem szerint két okból méltányolni fogják. A magyar lakosság fele, ha nem is a földből, de a vidéki Magyarországon él, kiegészítve a nyugati mértékkel szerény jövedelmét a mezőgazdaságból. Ha a föld elveszik, hasonlóan elindulhatnak tömegek, mint tették az évszázad elején.

Működő tőke a magyar mezőgazdaságba soha nem jött, mert Közép-Kelet-Európa agrárpiaca kiszámíthatatlan. A kereskedelem és az élelmiszeripar már érdekesebb a multinacionális vállalatoknak, a szabályozott európai piachoz most kell alakítani a cukor- és egyéb kvótákat. Az ágazat privatizációját nem kötötték hazai alapanyag-termeléshez, ezért egyre nő az élelmiszer-behozatal.

—Miért olyan fontos nálunk a földkérdés?

—Földkérdésben a magyar társadalom nagy része elvesztette elemi veszélyérzetét, melyet évszázadokig őrzött. A földtulajdon és a földhasználat feudális kettészakítottságát a szövetkezeti rendszer ellentmondásos szabályozása és a kárpótlás nem számolta fel, a rendszerváltás sem állította helyre a földtulajdon és a földhasználat alanyi egységét. ("A Föld azé, aki megműveli.") Pedig a termelői érdekérvényesítés egyben a társadalmi modernizációt szolgálja. Ennek bizonyítékául elég arra utalni, hogy az EU földpolitikája a családi munkaerőn alapul, földmagántulajdonnal.

—A magántulajdont említi a lényegnek, miközben a Nemzeti Földalap, tehát egy állami beavatkozó intézmény létrehozását sürgeti. Nincs a kettő között ellentmondás?

—Az egyszerűbb válasz erre, hogy a föld egyre szűkösebben áll rendelkezésünkre Magyarországon is. 1940 óta 1,4 millió hektárral, azaz Vas, Veszprém, Zala és Győr-Moson-Sopron megyék teljes termőterületeinek megfelelő nagysággal csökkent a magyarországi termőterület. A földszűkösség éleződése racionális magja az állami földpolitikának, azzal a felismeréssel, hogy a termőföld sajátos termelőeszköz jellege a földtulajdon állami korlátozását követeli meg. Ez annál jobban érthető, mert a jól ismert külföldi üzleti körök már a föld alá is benyúlnak, a földvásárlási szándék, a művelésből kivétel mögött nem beruházás, hanem kavics és homokbányászati szándék húzódik meg.

A föld sokcélú rendeltetése mellett alapvető funkcióját, az élelmiszertermelő szerepet csak úgy töltheti be, ha az állam a földtulajdon megszervezését és hasznosítását egyaránt e közcélnak rendeli alá. Emiatt a földpiacon szóba sem jöhet az egyéb árupiacokra irányadó szektoregyenlőség és versenysemlegesség, vagyis a társadalom valamennyi tagjának feltétel nélküli és korlátlan mértékű földtulajdon-szerzése, továbbá a tulajdonos érdekét követő szuverén földhasznosítás. A közérdek garanciákat követel.

—Mindenkinek alapvető joga, hogy a saját tulajdonát annak adja el, akinek akarja. Miért lenne jobb vevő egy pesti ügyvéd, mint egy burgenlandi gazdálkodó, ha az utóbbi többet ad a földért?

—Egyik sem jó vevő. Egy település újmódi adóerő képessége mellett a népességmegtartó ereje még fontosabb. A mi vidékünk legendásan szorgalmas lakossága a saját földjén gazdálkodva kisebb területen is csodát művel, a csak nyereségre törő vállalkozói szemlélettel gazdálkodó sokkal kevesebb embert tart el. Ismeretes, hogy Zalában egész határt adtak már el és most őseik birtokára járnak napszámba az emberek. Ugyanakkor az állam nem fordíthat hátat azoknak az időseknek, aki maguk már nem ülhetnek traktorra és a rokonságuk is messze él. A birtokátvétellel, -megvétellel a Nemzeti Földalap egy összegben vagy járadékban fizethetne többet, mint a jelenlegi földjáradék és a művelést már az új gazda, gazdaság végezné. Már a Kisalföldön is akadt polgár, aki úgy bérel vissza földet, hogy schillingben fizeti a járadékot. Említenem sem kell, hogy zsebből zsebbe. A művelési kényszere a korábban felvett hitelből is fakadt.

—A személyi tulajdonon alapuló nyugat-európai fejlődéssel szemben nálunk miért éled föl újra meg újra a jogi személyek, tehát a társaságok, részvénytársaságok földszerzése?

—Ez a kérdések kérdése. Lehetséges, hogy az EU-ban nem az osztrák, bajor, vagy olasz családi gazdaság lesz mércénk, hanem a külföldi tulajdonban lévő előírt mennyiséget termelő óriásbirtok? Ezzel a könnyen és olcsón változtatható termeléssel szabályozható az EU-kvótarendszer. Erre utal már Nyugat-Magyarországon a cukoralapanyag-termelés. Az EU az 1995 decemberi Madridi Csúcstalálkozóra készített Mezőgazdasági Stratégiai Tanulmánya a következőket tartalmazza: a privatizáció befejezését a szektor- és mérettípusok természetes gazdasági szelekciója követi. "A kormánypolitikáknak elő kell segíteniük ezt a gazdasági folyamatot, és minden gazdálkodó, szervezeti és mérettípust egyenlő elbírálás alá kell vonniuk."

Brüsszel tehát — a magyar közvéleménnyel alig, vagy talán soha nem közölt fontos dokumentum tanúsága szerint — a földviszonyok modernizációjára a jogi személy földtulajdon-szerzését és ennek a külföldi tőkebevonással való összekötését javasolja a közép-kelet-európai országoknak. Olyan elsajátítási-uralmi képletet, a bérmunkára épülő nagybirtok jogi dominanciáját, ami tagállamainak nemzeti földviszonyaitól "idegen test", a feudális földtulajdon meghaladásával (esetenként évszázadok óta) a történelem süllyesztőjébe került. Ne feledjük, hogy az EU-ban egyetlen társas földhasználati forma sem fogadja be a jogi személy földtulajdonát: a beszerző, feldolgozó, értékesítő, de még a termelői szövetkezések is a kooperációra lépő magángazdák egyéni földtulajdonán alapulnak. Ezért lényeges, hogy a legutóbbi brüsszeli tárgyalásokon is a tíz éves türelmi időt kértük a földpiac megnyitásában. Kamaránk nevében a következetes földvédelem ügyében köszönőlevelet írtam Orbán Viktor miniszterelnöknek is — zárta a beszélgetést dr. Roszik Péter elnök.

Horváth Sándor Béla