Most viszont épp a piackomform szemlélet hiánya miatt ragadtam tollat. A növényvédelemmel kapcsolatos törvénytervezet szövegét átlapozva jutott eszembe, hogy a törvényeinkből rendre hiányoznak azok a paragrafusok, amelyek egyrészt előírnák a lakosság, illetve a felhasználók folyamatos tájékoztatását, oktatását, másrészt mellérendelnék az információk terjesztéséhez szükséges forrásokat. Magától értetődő lenne pedig, hogy a különféle anyagok, berendezések forgalmazói viseljék a tájékoztatás azon költségeit is, amelyek nemcsak a felhasználót segítik a helyes alkalmazásban (feliratok, használati utasítások), hanem a társadalom többi tagja számára is megkönnyítik az ellenőrzést, azt, hogy azonnal felismerhessék, ha pl. a szomszéd nem tartja be egy adott anyagra vonatkozó előírásokat. Régebben csak néhány vegyi anyag volt a piacon. A szövetkezetekben, állami gazdaságokban általában szakszerűen bántak a veszélyes anyagokkal, és a szomszédok egymástól is megtanulták a rájuk vonatkozó ismereteket. Manapság a piac liberalizálásával sokkal többféle termék kerül forgalomba, sokszor ellenőrizhetetlen csatornákon keresztül. Éppen ezért folyamatos tudatformálásra, a veszélyek megismertetésére, egy magasabb vegyszerhasználati-növényvédelmi kultúra kialakítására lenne szükség. Az erre alkalmas médiumok a helyi sajtó, plakátok, szóróanyagok, előadások, TV és rádióműsorok stb. Mindennek a költsége, a tágan értelmezett környezet megóvásával, a nagyobb károk megelőzésében bőven megtérülne, a forrást azonban tervezhetően, folyamatosan biztosítani kell ehhez.

Javaslatunk tehát az, hogy a törvények előterjesztésében résztvevő Igazságügyi Minisztérium dolgozzon ki általános irányelvet a tudatformálásra — a forrásbiztosítást is beleértve —, hogy azt a törvénytervezetekhez már csak adaptálni kelljen.

Újra emlékeztetnénk a Levegő Munkacsoport egy másik javaslatára. A gazdasági reklámokra fordított évi mintegy 100 milliárd Ft 2%-át illeték vagy adó formájában különítsék el közhasznú felvilágosításra, társadalmi célú tudatformálásra.