A Lélegzet 1999/7—8. számának melléklete
Bel- és külterületi fasorok EU-módszer szerinti értékelése
Dr. Radó Dezső
Készült a Központi Környezetvédelmi Alap közcélú h) keretének támogatásával
Bevezetés
Az Európai Unió országaiban nagy jelentőséget tulajdonítanak a fáknak, különösen a bel- és külterületi fasoroknak. Ezeket egyaránt tekintik az élővilág tárgyának , valamint táji elemnek , egyben pedig eszköznek is a környezet ártalmai ellen.
Abból a felismerésből kiindulva, hogy adott korú fa csak életkorának megfelelő évek alatt pótolható, nagy figyelmet fordítanak a kiültetett fák ápolására és állapotuk alapos vizsgálatára. A fasorok állapot-felmérésének módszere az Európai Unió Erdészeti és Fagazdálkodási Bizottságának 1984-ben elfogadott ötlépcsős modellén alapszik, amellyel a mérsékelt égöv fafajait vizsgálják. Az ötlépcsős modell azt jelenti, hogy 15 értékszámmal látják el a fasorok egyedeinek részeit (gyökér, törzs, korona, az ápolás mértéke, életképesség), és ezen értékszámok számtani átlagából állapítják meg a faegyed állapotát , míg a faegyedek súlyozott számtani átlagából az egész fasor állapotát .
A vizsgálat természetesen nem öncélú. Az állapotfelvételt szöveges kiértékelés és a fasor jövőjére vonatkozó javaslatok egészítik ki.
Az EU-módszer hazai alkalmazását néhány a lényeget nem érintő változtatás teszi alkalmazhatóvá. Így például az osztályozás nálunk fordított: az EU országaiban az 1-es számít a legjobb jegynek, az 5-ös a legrosszabbnak. Egy változtatást eszközöltünk a kiértékelésnél, amennyiben összevontuk a koronaalap és a korona állapotát. Mesterkéltnek éreztük e két el nem választható elemet külön értékelni. Egyebekben hűen követtük az EU-módszert, amelynek alkalmazása mind a belterületi, mind az országúti fasorok tervszerűbb gondozását szolgálja. A vizsgálat vizuális megfigyelés módszerével készül, amelyet helyszínrajz, fénykép egészíthet ki.
I. A vizsgálat módszere
A fa élettanilag egységes egészet alkot, ám egyes részei és termőhelyi körülményei részletes vizsgálatot igényelnek, mert az egyes elemekre gyakorolt hatás az egész fa életlehetőségeit befolyásolja.
Az 5 vizsgálati elemet A, B, C, D, E betűkkel jelöljük, az alábbi jelentéstartalommal:
A: gyökérzet, termőhely,
B: a törzs állapota,
C: a korona állapota,
D: az ápolás mértéke,
E: az életképesség vizsgálata.
Mindegyik tényező 5 skálás bonitátással értékelendő. Következzék egy rövid áttekintés a fák vizsgálandó elemeiről:
A.) Gyökérzet, termőhely
A fa gyökere (radix) két alapfeladatot lát el: egyrészt a fa rögzítését szolgálja, másrészt a talajból való víz- és táplálékfelvételt látja el. A megvastagodott karógyökerek alkotják a fa támasztékrendszerét, míg a víz- és táplálékfelszívást a vékony, úgynevezett orsógyökerek látják el. Az orsógyökerekből sejtnyúlványok, úgynevezett gyökérszőrök fejlődnek ki. A gyökérzet legfontosabb tulajdonsága a mozgékonyság, melynek révén a fa gyökerei lefelé 46 métert is meghaladnak (geotropizmus), oldalirányban pedig a koronaalapot meghaladó szélességet is elérhetik. A gyökér nagyon céltudatos módon a fa fő tápláléka, a víz után halad, és annak útját több méteren keresztül is követni tudja.
A különböző növényfajok így ezen belül a fafajok más és más vízigényűek. Megkülönböztetünk vízkedvelő (higrofil), közepes vízigényű (mezofil) és szárazságtűrő (xerofil) fajokat.
A fa a vízen kívül a talajból veszi fel szervetlen ásványianyag-táplálékát is. A növények léte önmagában is bizonyíték arra, hogy a talaj rendelkezik a szükséges ásványi sókkal. Anélkül, hogy belemélyednénk a talaj bonyolult világába amelyben jelentős biokémiai folyamatok játszódnak le , jegyezzük meg a fák szempontjából legfontosabb tényeket, amelyek a talaj szerkezetére, víz-, levegő- és ásványianyag-tartalmára vonatkoznak. A talaj a kőzeteknek a földkéreg felszínén történt mállása, az élővilág és a felszínt formáló egyéb tényezők hatására kialakult képződmény. Legfontosabb részei az ásványi vázrészek (homok, vályog, kavics stb.), a szervetlen anyagok (agyag) és a szerves anyagok (humusz). E magyarul televénynek nevezett képlet a talajon vagy talajban elhalt növényi és állati maradványokból a talajlakó élőlények életműködése folyamán keletkezik. Az ásványi vázrészek, a szervetlen és szerves anyagok megfelelő eloszlásától és elrendeződésétől függ a talaj kellő víz-, levegő- és tápanyagtartalma, azaz a talaj termékenysége.
A fák számára legfontosabb tápanyagok a nitrogén (N), a foszfor (P), a kálium (K), a vas (Fe), de szükségük van még magnéziumra (Mg), molibdénre (Mo), rézre (Cu), cinkre (Zn), mészre (Ca), mangánra (Mn), bórra (B), és a legújabb felfedezések szerint kis mennyiségben klórra, klorid (Cl 2 ) formájában.
Itt helyénvaló megemlíteni, hogy a víznek jelentős szerepe van azáltal is, hogy a talaj szilárd elemeiből talajoldatot képez, amely a tápelemeket tartalmazza, és diffúzióval, valamint áramlással a gyökérsejtek felületére juttatja. Tekintve, hogy a gyökerek egyidejűleg vizet is felvesznek, a közelben levő talajoldatot is mozgásba hozhatják. A tápanyag áramlásában jelentős szerepet játszik a gyökérnyomás (turgor) amelynek mértéke fák esetében a 60009000 hektopascalt (régi mértékegységben 68 atmoszférát) is eléri. Ez egyben magyarázat a gyökérzet feszítőerejére is.
A víz mellett nagyon fontos a gyökérzet számára levegőt biztosítani, mert ellentétben a lombozat oxigén produktumával, a gyökérlégzéshez oxigén szükségeltetik. Ha a gyökérzet a felszínről nem jut elegendő levegőhöz, akkor a fa légzésintenzitása csökken. Ez különösen erősen kötött vagy tömörödött talajban fordulhat elő. Ha a talajlevegő oxigéntartalma a gyökérzónában a normális 21%-ról 16% alá csökken, a szén-dioxid pedig 0,03%-ról 3%-ra feldúsul, a fa hamarosan legyengül, és megszűnik ellenállóképessége a külső kártevők és kórokozók ellen. Így hamarosan elpusztul.
A fa víz- és levegő-ellátottsága függ a termőhelytől, és majd a D.) pontnál tárgyalandó ápoltság mértékétől. Nyilvánvaló, hogy a belterületi fasorok termőhelyi feltételei rosszabbak a külterületi fasoroknál, így az utóbbiak életlehetőségei is kedvezőbbek. A feltárás nélküli vizuális osztályozást az alábbi táblázat szerint végezzük.
Vizuális osztályozás
Értékelés Osztályzat
Láthatóan fejlett gyökérzet, optimális termőhelyen 5
A gyökérzet fejlődése kismértékben gátolt, elfogadható termőhelyen 4
A gyökérzeten látható károsodások (sebek és korhadások), csekély hibákkal rendelkező termőhelyen 3
Gyökérzet látható erős felszíni károsodása, jelentősen kedvezőtlen termőhelyen 2
A gyökérzet erős, legalább 50 %-os károsodása, nagyon rossz feltételekkel rendelkező termőhelyen 1
B.) A fatörzs állapota
A fatörzs a gyökérzet felszíni folytatása, azaz a fás szár. A fás szár a növény másodlagosan vastagodott tengelyképlete.
A növények hajtásainak elsődleges szövetei csak rövid ideig képesek ellátni a szükséges anyagforgalmat, szilárdítani a hajtást, védelmet nyújtani az időjárás viszontagságai ellen. Ezért a növények nagy részében a hosszanti növekedés mellett végbemegy a növények vastagodása, azaz kialakul a fás szár. Ezt a vastagodást az osztódó szövetek, a kambiumok végzik, amelyek úgy működnek, hogy kifelé háncstestet, befelé fatestet hoznak létre. A kambium működése az éghajlattól függően lehet egyenletes és időszakos. A mi éghajlatunknál időszakos, csak tavasztól őszig működik.
A fás szár részei: a fatest, a háncstest, a bélsugarak, a héjkéreg.
A fatest fejlődése akkor kezdődik, amikor tavasszal megindul a fákban a nedvkeringés, amikor is tág üregű vízszállító elemek alakulnak ki. Ez a tavaszi pászta. Nyáron aztán a szilárdítást szolgáló szűkebb üregű, de vastagabb falú farostokból és rost-tracheákból álló késői vagy őszi pászta jön létre. (A rost-tracheidák szűk üregű, vastag falú szállító-szövetsejtek.) A tavaszi és az őszi pászta együtt alkotja az évgyűrűket, amelyek azért különíthetők el egymástól, mert tágabb üregű elsősorban szállítást szolgáló tavaszi rész színében és anyagában is elüt az előző év, elsősorban a szilárdítást szolgáló, késői pásztájától. A fatest egyik fő funkciója a szállítás, mégpedig a gyökértől felfelé.
Az ellenirányú, levelektől lefelé irányuló szállításra a fás szár egy másik része, a háncstest hivatott. Az asszimiláló felületen képződő cukorvegyületek szállítására szolgál. A fatesthez hasonlóan a háncstest is részt vesz a szállításon kívül a szilárdításban is. A háncstest főleg lágy háncselemekből áll, melyek az idők folyamán összenyomódnak, vagy részt vesznek a héjkéreg kialakulásában. Ezért vastagságuk a legidősebb fák esetében sem több néhány centiméternél.
A bélsugarakban történik a tápanyagok harántirányú szállítása, és mivel kapcsolatban vannak a fatest és háncstest szállítóelemeivel, ezért a fatörzsek útrendszerében a keresztutak szerepét töltik be.
Végül a héjkére g a fatörzs külső, látható része. Mintázata jellemző ismertetőjele a különböző fafajoknak.
Mint látható, a fás szár külső, 12 cm vastagságú elemeiben történik a tápanyagforgalom és a sejtosztódás. Egyben ez a fa legsérülékenyebb része. A fatörzs háncsrésze van leginkább kitéve a külső hatásoknak, az emberi, az állati és a mechanikai kártételeknek. Ám az egyébként egészséges fák esetében is előfordulhat a kéreg és háncs repedése, amely nyilvánvalóan a táplálkozás egyensúlyának felbomlásából adódik. Előfordulhat, hogy jó víz- és levegő-ellátású talajból a táplálkozás a gyökértől zavartalan, de a háncsban a lombozatból lefelé irányuló tápanyagutánpótlás ezzel nem tud lépést tartani, így a fatest szétrepeszti a háncs- és kéregszövetet. Ezen permetező trágyázással (helytelenül elnevezve lombtrágyázással) lehet segíteni.
A törzsállapot osztályozása
Értékelés Osztályzat
A törzs nem károsult 5
Kisméretű károsodás (néhány felszíni seb) 4
A törzs egyértelmű károsodása (néhány felszíni seb és rothadási helyek) 3
A törzs erős károsodása (több nagyfelületű vagy mély rothadási seb, korhadások) 2
A törzs előrehaladottan károsult, elhalt, korhadt (a törzs oly mértékben károsult, hogy statikai vagy tápanyagellátási funkcióját nem képes ellátni) 1
C.) A korona állapota
Az EU-országokban a fasorokat nem fatömegük alapján értékelik, hanem táji elemként , és a lombkoronához kapcsolódó előnyös tulajdonságaik alapján , amelyeket mi a fák szolgáltatásainak gyűjtőfogalmával jellemzünk. Ezek a szolgáltatások a fák asszimiláló, azaz lombfelületével arányosak. A lombfelület nagysága viszont a fák korától és lombfelületének állapotától függ.
Foglaljuk össze röviden ezeket a szolgáltatásokat.
Asszimilációs folyamat
Az asszimilációs folyamat egyben oxigéntermelés és szén-dioxid-feldolgozás. E két "szolgáltatás" egyidejűleg keletkezik a folyamat során. A szén-dioxid és víz felhasználásával, fényenergia segítségével a növényt gyarapító cukorvegyület és oxigén képződik. Éjszaka a folyamat fordított, oxigént fogyaszt és szén-dioxidot bocsát ki. Számítások szerint egy lombköbméter asszimiláló felület egy évben, a vegetációs időszakban 440 gramm oxigént termel és 590 gramm szén-dioxidot dolgoz fel. (1 lombköbméter átlag 4 m 2 asszimiláló felületnek felel meg.)
A közfigyelem általában a fák oxigéntermelő képességére irányul. Ennél azonban hatszázszor nagyobb szerepet játszik a szén-dioxidot feldolgozó képessége, mert jelenléte csupán 360 milliomod rész a levegőben.
Közismert probléma az üvegház-hatás, amely a szén-dioxid feldúsulását, és emiatt a globális éghajlat változását okozza. A növényzet csökkenő CO 2 feldolgozó kapacitása áll szemben az égési folyamatok rohamos CO 2 növelő hatásával. (Egy 50 éves fa 40 kg oxigént termel és 53 kg CO 2 -t dolgoz fel egy vegetációs időszakban.)
Szennyező anyagok lekötése
A légszennyező anyagok egy részét a fák lombtömege képes lekötni. A szűrő úgy működik, hogy a szilárd szennyező anyagok (porszemcsék a hozzájuk tapadó nehézfémekkel, a korom, olajszármazékok, azbeszt, stb.) megülepednek a leveleken. Az esővíz a szennyeződést időnként lemossa, és a szűrő levélfelület újra üzemképes. A kapacitás függ attól, hogy a fák milyen távolságra vannak a szennyező forrásoktól. Emiatt az utak melletti fasorok és az üzemekhez közeli erdők bírnak nagy jelentőséggel. Egy 40 éves erdő hektáronként és évente 70 tonna szennyező anyagot képes kiszűrni a levegőből. Kutatások szerint 1 lombköbméter levélfelület 4500 gramm szennyező anyagot képes kiszűrni a levegőből egy vegetációs időszak alatt. (Egy 50 éves fa kapacitása 405 kg szennyezés kiszűrése 1 év alatt.)
A klíma javítása
A fák transpirációjukkal (párolgásukkal) hatnak környezetükre. A nyári melegben transpirációjuk folytán lehűtik a levegőt, amely nehezebb a házak között felizzott levegőnél, így azzal kicserélődik. Ez a kicserélődés a jótékony szél, amely lehűti a várost, és kifújja levegőjéből a port és egyéb szennyeződéseket (átszellőzés).
Számítások szerint egy lombköbméter asszimilációs felület 47 liter vizet párologtat el egy vegetációs időszakban. Egy 50 éves fa produktuma 4230 liter, azaz 4,2 m 3 , tehát ennyivel javítja a környező mikro- vagy mezoklímát. (Ez a tény nélkülözhetetlenné teszi Budapestnek a budai hegyeket, Pécsnek a Mecseket, Miskolcnak az Avast.)
Itt kell megemlítenünk az árnyékhatást, mint a fák közismert szolgáltatását.
Védelem a zaj ellen
Különösen a városban vagy a forgalmas utak mellett élő embert semmi sem képes olyan hathatósan védeni a zaj ellen, mint a növényzet. A zaj főleg a mai kor ártalma, amelyhez a szervezet nem szokhatott hozzá. A közlekedés zaja, a hangkeltő eszközök tömeges elterjedése, a gépek lármája, a reklám- és szórakoztatóipar "ordítóversenye" fokozódó támadást jelent az ember ellen.
Műszeres mérések igazolják, hogy a háromszintes növényfal (pázsit, cserjék és fák) jobban véd a zajtól, mint a téglafal. Ennek oka a növény tulajdonságaiban rejlik. A levelek közti légréteg maga is szigetel, a levelek rugalmas ellenállása hangtompító. Ezen felül létezik az elfedő zaj, vagyis a levelek zizegése, amely pihentető hatású zajcsökkentő tényező.
A növényfal zajvédő képessége függ annak szélességétől. A növényfal szélességét általában a zajterheléshez kell igazítani, amely a forgalom függvénye, az alábbi táblázat szerint.
A növényfal szélessége a forgalom függvényében
Forgalomsűrűség
egységjármű/óra A növényfal (erdősáv) szélessége mindkét oldalon, méter
0800-ig 20
8002000-ig 30
20003000 50
3000 felett 80
|