kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
"Ne vásárolj semmit!" nap

Egyre több országban rendezik meg a "Ne vásárolj semmit!" napot. Világszerte a legkülönbözőbb módon hivják fel a figyelmet a fogyasztói társadalom emberi és környezeti hatásaira. Európa különböző országaiban november 27-én, az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon egy nappal korábban lesz a vásárlásmentes nap.
Az idén nyolcadszor kerül megrendezésre ez a nap, humoros tiltakozásként a nyugati túlfogyasztás, a javak egyenlőtlen elosztása és a reklámok mindennapi életünkre gyakorolt hatása ellen.
A vásárlásmentes nap fő témája: "Ami elég, az elég". A fogyasztási szokások miatt — elsősorban a gazdag országokban — túl nagy arányban vesznek el a földi javakból, világméretű környezeti veszélyt okozva. A reklámok elhitetik velünk, hogy akkor leszünk boldogok, ha minél több tárgyat birtoklunk, ez pedig éppen az emberek elégedetlenségét (és mohóságát) erősíti.
Jelentés a humán változásokról
A résztvevő országok aktivistáinak tevékenységét támogatja az UNDP (United Nations Development Programme — az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Szervezete) jelentése az emberiség fejlődéséről. Ez a jelentés kimutatja, hogy a féktelen fogyasztás szélesíti a szakadékot a szegények és a gazdagok között. A személyes fogyasztással kapcsolatos vásárlások 86 százalékát a Föld népességének 20 százaléka ejti meg.
Világviszonylatú akciónapok

A "Ne vásárolj semmit!" napot Ted Dave kezdeményezte 1992-ben, Kanadában. Ted Dave a reklámszakmában dolgozott. Elhatározta, hogy tesz valamit a reklámok állandó túlvásárlásra buzdítása ellen. Ettől kezdve a vásárlásmentes napot egyre több és több országban tartották meg. Tavaly legalább 15 országban történtek megmozdulások.
A "Ne vásárolj semmit!" napokon a különböző országokban és városokban nagy tömegeket megmozgató és figyelemfelkeltő akciókat szerveznek, amelyek során felhívják a lakosságot, hogy figyeljenek oda saját fogyasztói szokásaikra. Ezek módja igen különböző, van, ahol vásárlásmentes övezeteket hoznak létre, míg máshol "marslakók" jönnek tanulmányozni a földi szokásokat. Van, ahol a forgalmas bevásárlóutcákon fotelok jelennek meg, hogy az emberek ráébredjenek a rohanó fogyasztói élettempóra. Talán a tavalyi vásárló birkák és marionettbábuk is visszatérnek az idén. Aki szerencsés, ingyen kaphat egy doboz boldogságot, vagy pedig felmentést a karácsonyi bevásárlásoktól.
Tavalyi sikerek
Az alábbiakban öszeállítást közlünk arról, hogyan ünnepelték meg tavaly világszerte a "Ne vásárolj semmit!" napot. A megmozdulások tarka sokasága jól alkalmazkodott a helyi lehetőségekhez és kívánalmakhoz.
Óriászászló Amerikában

Minneapolisban a csúcsforgalom idején környezetvédő aktivisták hatalmas zászlót erősítettek fel a legnagyobb bevásárlóközpont tetejére. A zászlóra egy szakadt bevásárószatyor volt rajzolva, amint éppen kiesik belőle a föld. A kép alatt a "Shop `til we drop?" felirat állt. (Többé-kevésbé: "Vásárlás végkimerülésig?")
Semmiárusok Belgiumban
Belgiumban a "semmi" nevű árucikket árulták az aktivisták — jó drágán. Volt egy fogyasztó-rabszolgájuk, aki szemétkupacon üldögélt egy ketrecben, és egyre többet követelt, volt egy boldogságárusuk (2 cm karrier csupán kétszáz frankért! 3 kiló béke 500 frank!), nyolc "fogyasztó-bárány" egy "Vásárolj többet!" felirattal, amint bátorítják az embereket, hogy minél többet vásároljanak. Néhányan hatalmas bevásárlócsomagokat cipeltek a hátukon, egyik boltból a másikba rohangásztak, és közben kiabáltak: "Még többet akarok!" Volt múzeum is a "kortárs leletekből", amit a fogyasztásból adódó szeméttel töltöttek meg.
Észak-Írország: teológiai konferencia
Észak-Írország egyik legnevesebb teológusa, Sean McDonagh felhívta az egyházak figyelmét, emeljenek szót annak érdekében, hogy az emberek ne a bőség fitogtatásának lehetőségét és a karácsonyi bevásárlást lássák a Karácsonyban. McDonagh egy konferenciát szervezett a hitközösségek számára, hogy megvitassák etikai válaszukat az életmód változására a fenntartható fejlődés érdekében. Több mint száz ember gyűlt össze Írország egész területéről "A Föld jogai" konferenciára, hogy megvitassák a fenntartható fejlődés etikai vonatkozásait, többek között az életmód és fogyasztás témaköreit. A résztvevők közül egyesek tévének és fogyasztó-rabszolgának öltöztek, akiket rabságba vont a tévé vonzereje. Az mozgó utcai színház még engedélyt is kapott, hogy a bevásárlóutcán cirkáljon. A helyi média rendkívüli figyelemmel kísérte az eseményeket.
Sajtósiker Hollandiában
Hollandiában különösen jó sajtója volt a "Ne vásárolj semmit!" napnak. A rádióban a hírekben többször felhívták rá a figyelmet, és a legfontosabb újságok is komoly cikkeket közöltek a témában az adott napon.
Hollandiában huszonegy város kapcsolódott be a vásárlásmentes napba. Annál is szerencsésebb volt az időzítés, mert legtöbben ekkor vásároltak be a Mikulásra, és sokan kezdték el a karácsonyi bevásárlást is.
Norvégiai utcaszínház
Norvégiában sok helyszínen zajlott a "Ne vásárolj semmit!" nap. Az öt legnagyobb városában — Osloban, Bergenben, Trodhjemben, Bodøban és Kristiansandban — információs bódét állítottak fel az aktivisták. A szervezők nem rossz érzést akartak kelteni az emberekben, hanem tudatára ébreszteni őket, hogy választhatnak, vásárolni akarnak-e vagy nem. Oslo főutcáján többek között az alábbi események zajlottak:
— Utcaszínház, ami bemutatja a tipikus gyorsbeszédű árust, amint megpróbál tökéletes gyermekkort, tiszta levegőt és hasonlókat árulni.
— Szórólapokat osztottak a "Ne vásárolj semmit!" napról, a túlfogyasztásról, az Észak és Dél problémájáról stb.
— Ötleteket adtak a "fenntartható" karácsonyi ajándékokról.
A fogyasztás kísértete Új-Zélandban
Az új-zélandi Aucklandban egy papírmasé sertést kísértek végig a város főbb bevásárlóhelyein, három dobossal és egy gólyalábúval egyetemben, hogy felkeltsék az emberek figyelmét. "A fogyasztás arcnélküli kísértete" mosolyogva sétált fel és le a főutcán a megrökönyödött tekintetek közepette. Az aktivisták, kihasználva az emberek figyelmét, szórólapokat osztogattak, és "felmentést" a karácsonyi bevásárlás alól.
Anglia: utcai ajándékkészítés
Az angliai Lancasterben házilag készített finomságokat kínáltak azoknak, akik készek voltak szünetet tartani a bevásárlásban. A gyerekekkel karácsonyi képeslapokat és ajándék-festményeket festettek. Az arra járók karkötőket készíthettek fonalból. Ingyen kínáltak feleslegessé vált tárgyakat, ruhákat, de arra kérték az embereket, jól gondolják meg, mennyi ideig van rá szükségük: egy hétig, egy hónapig vagy hosszabb távon.
Semmit reklámozó szórólapok Bécsben
Bécsben az aktivisták kis számú csoportja szórólapokat osztott az arra járók között. A reklámcédulákhoz hasonló lapocskákkal a semmit-sem-vásárlásra igyekeztek rábírni a járókelőket. Az ötletet sokan találták humorosnak.
Csatlakozási lehetőségek: aktívan vagy passzívan

A "Ne vásárolj semmit!" naphoz bárki szabadon csatlakozhat helyi megmozdulásokkal. Sok ötlettel és lelkesedéssel jóformán anyagi ráfordítás nélkül magunk is rendezhetünk ilyeneket. Aki ilyet kíván szervezni, lehetőség szerint vegye fel a kapcsolatot a központi szervezőkkel a bnd@omslag.antenna.nl címen.
Van egy másik lehetőség, amit mindenki megtehet, aki némi rokonszenvet érez a mozgalommal, a legkisebb energiaráfordítás nélkül: november 27-én maradjunk otthon és ne vegyünk semmit!
A Buy Nothing Day Internet-honlapja - http://www.ddh.nl/bnd - alapján összeállította

Mikola Klára


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.