kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Karácsony

Az Advent értelme a karácsonyra készülődés — volt. Mára az őrült bevásárlási láz kezdetét jelenti. Talán nem véletlen, hogy éppen az Advent előtti utolsó szombat lett a "Ne vásárolj semmit!" Nap. Egy utolsó figyelemfelhívás, aztán hajrá, rohanjunk, vásároljunk még többet!
Látogatóban jártam nemrég egy nagyon kellemes lakásban. A tulajdonosa — középkorú nő  — nagyot nevetett, amikor dícsértem az ügyes ötleteket, jól kitalált megoldásokat. Mindez azért van, mondta, mert nagyon kevés a pénzem, így van időm eltervezni, hogy mi az amire tényleg szükségem van, és főképp mennyi az, amit be kell raknom ebbe a kis lakásba. A gyerekeimmel közös — hatalmas — polgári otthonban nem volt gond helyet találni egy-egy újabb — mára már tudom, felesleges — holminak. Hogy mennyi mindent halmoztam fel, azt csak a költözködéskor vettem észre. A feleslegből rendeztem egy "kiárusítást". Meghívtam a barátaimat, és megkértem őket, szabadítsanak meg egy gondtól azzal, hogy engedik, hogy megajándékozzam őket egy-egy nekik tetsző tárggyal.
Amíg tartott a felújítás, ott már nem, itt még nem lakhattam, volt időm gondolkodni, mi az, amire tényleg szükségem van?
Az eredményt láttam. Vajon ehhez mindenkinek költöznie kellene?

Hajtman Ágnes


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.