kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Az bonni éghajlati konferenciáról

Az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye részeseinek november elején Bonnban rendezett miniszteri konferenciáját újabb előrelépésnek tekintjük a környezetvédelem területén. Jelentős eredménynek számít, hogy 60 ország — köztük Magyarország — is kinyilvánította azt a szándékát, hogy 2002-ig ratifikálja a Kiotói Jegyzőkönyvet, amely számszerű elkötelezettséget jelent az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozására. Üdvözöljük azt is, hogy Magyarország kijelentette: az éghajlat védelme érdekében nem hoz olyan intézkedéseket, amelyek az egyéb környezeti kockázatokat növelnék, s ennek megfelelően — összhangban többek között Ausztria, Dánia, Németország, Olaszország és Svédország álláspontjával — nem fog végrehajtani atomerőművi vagy nagyléptékű vízierőművi beruházásokat.
1997-ben Kiotóban a magyar kormány elvállalta, hogy országunk az 1985—87. évek átlagához viszonyítva 2010-ig 6 százalékkal csökkenti a szén-dioxid (CO 2 ) kibocsátását. Ennek az üvegház-hatást okozó gáznak azonban a kibocsátása a gazdasági visszaesés és a megindult szerkezetváltás következtében több mint egyharmadával csökkent: míg 1987-ben 83 millió tonnát tett ki, 1995-ben ?mindössze" 60 milliót. Tehát a kormány által vállalt "csökkentés" eredményeként a kibocsátás 2010-ben 78 millió tonna körül alakul, ami 30 százalékkal lesz több, mint az 1995. évi! Ily módon az egy főre jutó kibocsátásunk elérné a mostani világátlag kétszeresét. Ezt a döntést környezetvédelmi, gazdasági és erkölcsi okokból egyaránt elfogadhatatlannak tartjuk.
Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Bizottsága szerint a világméretű környezeti katasztrófa elkerülése érdekében a szén-dioxid-kibocsátást Földünkön haladéktalanul 60 százalékkal kellene csökkenteni. Mivel a mai tudományos ismereteink szerint a csökkentés mindenképp elkerülhetetlen, minél előbb kezdünk hozzá, annál kevesebb megrázkódtatással és annál több eséllyel tehetjük meg.
A hazai szén-dioxid-kibocsátás valódi csökkentését (vagy legalább szintentartását) elősegítő gazdasági és egyéb szabályozás bevezetése hatalmas ösztönzést adna a nemzetgazdaság szerkezetének korszerűsítéséhez, az elavult, nagy nyersanyag- és energiaigényű tevékenységek visszaszorításához, valamint a magas szellemi hányadot és élőmunkát tartalmazó, nemzetközileg is versenyképes termékek előállításának fokozásához, és egyúttal hozzájárulna a munkanélküliség mérsékléséhez is. Egy ilyen intézkedési program elősegíthetné, hogy országunkban a csúcstechnológiát képviselő vállalkozások telepedjenek meg minél nagyobb számban, és ne pedig az elavult, az iparilag fejlettebb országokban már megszűnőben lévő, súlyosan környezetszennyező és energiafaló tevékenységeket hozzák be. Lehetőség nyílna arra is, hogy a közlekedés terén - amely ágazat a szén-dioxid-kibocsátás leggyorsabban növekvő forrása - elkerüljük a nyugati országokban elkövetett hibákat, és a környezetkímélő megoldásokat részesítsük előnyben.

A Levegő Munkacsoport


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.