kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Olvasóink Írják

A magyar "kacsa" esete
A Lélegzet 2000. márciusi számában egy japán rizstermesztési és kacsatenyésztési módról volt szó, amely igen gazdaságos eljárás. Engedjék meg, hogy hasonló magyar kísérletről is hírt adjak.
A hatvanas években szabadalmaztatott eljárás szerint minden eddigi eljárástól eltérő "vetésforgót" kísérleteztek ki, ami a következőkből állt:
1. Egy óriási tortához hasonlóan készítettek hat vízmedencét, amely egyenként körülbelül 1—3 ha területű volt, és középen helyeztek el egy vízkezelő szivattyúrendszert.
2. Az első évben az 1. számú medencébe vizet töltöttek kb. 1—1,5 m magasságig. A víz középvonalában úszó tutajszerű szerkezetre több kacsaetetőt helyeztek. A körülkerített, kissé kúpos medence külső oldalán enyhe lejtéssel kiképzett part volt. A betelepített kacsák a vízen keresztül érték el táplálkozási helyüket és a biológia törvényeinek megfelelően itt is "ürítettek" evés közben vagy rögtön utána.
3. A kacsák betelepítésével egyidőben történt meg az egynyaras halak vízbeeresztése. Táplálékukat a kacsáktól "kapták". A nyár végére meghíztak a kacsák és ősz végén piacérett halakat halásztak le.
4. A következő évben a 2. sz. medencébe engedték a vizet, de hagytak annyit az 1. sz. medencében is, amennyi az itteni rizs telepítéséhez kellett. A 2. sz. medencében az előzőek szerint folyt a kacsa-hal termelés, és év végén már igen jó rizstermést is arattak.
5. A harmadik évben a 3. sz. medence a vizes kacsa-hal termelő, a 2. sz. medencében folyt a rizstermelés, és az 1. sz. medencébe ekkor kapást, kukoricát vetettek. Év végén igen jó eredményű terméseket arattak.
6. A negyedik évben minden ment tovább egy medencével, azaz a 4. sz. medencébe kerültek a kacsák-halak, a 3.-ban termelték a rizst, a 2.-ban a kukoricát, és az 1. sz. medencébe ekkor gabonát vetettek. Sikeresen jó volt minden medencében az eredmény.
7. Az ötödik évben megint továbbléptek és az 5. sz. medencébe kerültek a halak és a kacsák. A 4.-be a rizs, a 3.-ba a kukorica, a 2.-ba a gabona és az 1. sz. medencébe egynyári takarmánynövény került.
8. A hatodik évben kezdődött minden elölről, vagyis az 1. sz. medencébe kerültek a kacsák, a halak és ment tovább az előbbi kör.
A kacsák és a halak által trágyázott földbön jó terméseredményeket értek el. Persze az is közrejátszott, hogy a talaj elég nedves maradt. A kísérlet jelenlegi állásáról, a földosztások utáni helyzetéről sajnos nincsenek ismereteim, talán erről egy másik kedves Olvasó fog hírt adni.
ácsos
Tisztelt Szerkesztőség!
Anélkül, hogy szembeállítanám a fővárost és környékét, egy régóta tartó folyamat ismételt megnyilvánulásáról mégis említést kell tennem. A Levegő Munkacsoport legutóbbi ülésén az agglomerációs övezet egyik településének képviselője arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a BKV kérése ellenére a települési önkormányzat azért nem járul hozzá a HÉV költségeihez, mert kell a pénz útépítésre.
A lakóhelyem önkormányzata (III. kerület) is új hidak építését támogatja, hogy a jól kiépített agglomerációból, illetve a zöldövezetből KÉNYELMESEN bezúdulhassanak az autók a belső kerületekbe. (A zöldben lakókat számomra érthetetlen módon nem zavarja, hogy aztán az egész napjukat a jórészt általuk telefüstölt városban töltik el.)
Nem lenne célszerűbb és olcsóbb visszaköltözni a belső kerületekbe és használni a környezetkímélő tömegközlekedést? Amennyiben nem ezt a megoldást választják a döntéshozók, és nem fordul vissza ez a folyamat, hamarosan elpusztul, illetve elértéktelenedik Budapest épített és a még meglévő igen csekély természeti környezete — az itt lakókról már nem is beszélve.
Molnár Mária
Budapest

A Levegő Munkacsoport tevékenységében fontos helyet foglal el törekvésünk a városok terjeszkedésének megakadályozására és az ezzel járó hatások elkerülésésre. A témával részletesen foglalkozunk majd a LÉLEGZET következő számában, rámutatva a lehetséges megoldásokra is. — A Szerk.
Helyreigazítás
Előző számunkban a Biodízel — eltérő vélemények c. cikkünkbe sajnálatos nyomdai hiba csúszott, amely azonban a cikk mondandóját érdemben nem befolyásolja. A mondat helyesen: Kedvezőtlen az energiamérlege: legjobb esetben 14 MJ ráfordítás 10 MJ üzemanyagot eredményez.



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.