A tiszavirág a kérészekhez tartozó nagy méretű faj (8-12 cm hosszú). Napjainkban már csak a Tiszában él, igen érzékeny a környezetére, védett faj. Az életciklusuk: a megtermékenyített pete lesüllyed a folyó mederfenékre, a kikelő lárva befúrja magát a meder falába és a víz felé nyitott vájatban él három évig. A lárvák több tíz-százezres példányszámú telepekben találhatók. Három év után ugyanazon nap ugyanazon órájában előbújnak az üregükből és a víz felszínére emelkednek. (Nem tudjuk, hogyan csinálják — biológiai óra?!).

A vízből kibúvó lárvák vedlenek és a belőlük kikelő szárnyas egyedek a víz felszíne közelében megkezdik rajzásukat. Néhány méter magasságú kavargó tömegben a hímek megkeresik a párjukat, a levegőben párosodnak. A párzás után a hím rövidesen elpusztul, a nőstény a vízbe rakja a petéit, majd követi párja sorsát. A víz felszínét elhalt tiszavirág-tetemek ezrei lepik el, lassan tovasodródva a folyóval. Mindez néhány óra alatt, a szemünk előtt játszódik le, mint az átalakulás, a fajfenntartás, a halál és a továbbélés drámai megnyilvánulása. A peték lesüllyednek a meder fenékre. Aztán kezdődik elölről minden, és ez így megy már több száz millió év óta.

A védett tiszavirág nemcsak a Tisza jelképe, hanem jelzi a víz minőségét, a folyóban bekövetkezett ökológiai változásokat is. A tiszavirágzás látványos, egyedülálló jelenség Európában, és nálunk is egyre szórványosabb a környezet változása miatt.