Közismert, hogy az esővíz elvezető csatornákat — legyenek azok akár egyesítettek, akár korszerűbb, külön választott rendszerűek —, a gyűjtőterület és az egyidejűleg lezúduló csapadékmennyiség függvényében, csúcsokra kell méretezni. Minél nagyobb a burkolt felület, annál költségesebb az adott területen a csapadékvíz elvezetése.

Több évtizede szerepel a kabarék visszatérő témájaként (is), hogy a közműjavításokat szeretjük apránként bonyolítani. Márciusban a telefon miatt verik szét az aszfaltot, júniusban a csőtörés van soron, ősszel pedig a gázt javítják. A következő évben az egész ismétlődik. Az eredmény egy toldozott-foldozott, itt-ott megsüllyedt, repedezett járda, állandó felfordulás.

Ki ne borult volna még ki egy-egy kánikulai nap után azon, hogy az este sem hoz enyhet a környékre, a házak falai, a porlepte járda öntik magukból a meleget, a fák, ha vannak, mind egy kis nedvesség után sóhajtoznak. Az öntözővíz viszont megfizethetetlen.

Mi hát az a módszer, amellyel mintegy varázsütésre, mindezek a problémák megoldódnak? A burkolt felületek után fizetendő csatornadíj. Feltérképezték Berlin egész területén a burkolt felületeket (tetők, parkolók, utak stb.) 5 négyzetméter pontossággal. Utána kiküldték minden ingatlantulajdonosnak az adatokat egyeztetésre, majd megállapították, hogy mekkora díjat kell fizetnie a leburkolt felületei után. Néhány hónap leforgása alatt mintegy 20%-kal csökkent a városban a burkolt felületek aránya. (Most azon dolgoznak a városházán, hogy a burkolatkatasztert, a feldolgozott információtömeget még mi mindenre fogják tudni felhasználni.)

Milyen módon tudja a tulajdonos csökkenteni a burkolási díját?

a) lapos vagy enyhe meredekségű tetőn zöld tetőt alakít ki;

b) feltöri az udvar betonburkolatát, és ahol feltétlenül szükséges, grünbetonnal (betonrács, amely között fű nő), vízáteresztő zuzalékkal helyettesíti;

c) a járdán kicseréli a beton + aszfalt burkolatot homokba (nem betonba!) helyezett lapburkolatra;

A néhány év alatt fizetendő díj a szakemberek szerint közel azonos azzal a költséggel, amelyet a burkolat megszüntetése, illetve átalakítása, valamint a keletkező zöldfelület fenntartása jelent.

Legalább az új létesítményeknél vagy felújításkor nekünk is gondolkodni kellene hasonló, a mikroklímát, a területen levő növények fejlődését kedvezően befolyásoló megoldásokon. Értesüléseink szerint a 20-30 cm körüli talajréteggel készült tetők nem drágábbak érdemben a hagyományosan szigetelt tetőknél, mert a vízszigetelés legnagyobb ellenségét, a nagy hőkülönbséget (kánikula, téli fagyok) a felső réteg tompítja, és ezáltal a szigetelés élettartamát jelentősen megnöveli. Az esztétikai hatás, valamint az, hogy a tető alatti helyiségekben a klíma kedvezőbbé válik, már csak a ráadás.

Hasonló módon a járdák, sétányok, terek, kerékpárutak kő vagy műkő elemekből készült burkolata is több előnnyel jár egyszerre:

— beszívja, majd szükség esetén kipárologtatja a csapadékot, légmozgást, helyi lehűlést eredményezve;

— nem hal el a talaj a burkolat alatt;

— könnyebb a közművek javítása;

— jóval esztétikusabb.

A fenti példával egy nálunk igen elterjedt tévhittel szerettünk volna szembeszállni. Nem minden adó rossz. Csak tudnia kell a polgárnak, hogy hova kerül, milyen haszna származik neki belőle. Vannak olyan adónemek (és a környezetvédelmi adók zöme ilyen kell hogy legyen), amelyek egyszerre ösztönöznek racionális magatartásra, és forrásokat teremtenek ahhoz, hogy a szűkös keretből gazdálkodó közösségek is végrehajthassanak fejlesztéseket. (Itt például a befolyt összegből a közterületek burkolatát korszerűsíthetik.)

Még egy megjegyzés kívánkozik ide. Nálunk zöld tetőt szinte csak akkor csinálnak, ha ezzel telekterületet lehet megváltani. Vérlázító az a cinizmus, amellyel Budapest belső kerületeinek építési szabályozása fővárosi és kerületi szinten (a BVKSZ és a KVSZ-ek) lehetővé teszi a minimális természetes zöldterületek megváltását zsebkendőnyi zöld tetőkkel. (Azaz a telek akár 100%-ban is beépíthető, ha építenek egy sokszintes, hatalmas házat és a parányi udvar helyén zöldtetővel fedett egyemeletes garázst vagy egyéb építményt.) A zöldterületek növelése — és ezt nemcsak Berlin, hanem számos más európai nagyváros példája is mutatja —, nem néhány akadékoskodó helyi polgár, zöld szervezet vesszőparipája, mint ahogy ezt nálunk beállítani próbálják, hanem fontos eszköz a város versenyképességének, idegenforgalmi vonzerejének növelésében. Ennek megfelelően a tetők, falak zöldítését nem zsíros telekspekulációk leplezésére, hanem ráadásként, a fasorok, valódi parkok, kertek mellett kell szorgalmazni.

1) A Brandenburgi kapu melletti épület ápolást jóformán nem igénylő zöld tetője.

2) Az új baleseti kórház építési költségének 3%-át fordították zöldterületek kialakításra. A képen egy beépített udvar zöld teteje látszik.

3) Az épületfelújításokkal egyidejűleg a járdák burkolatát is feltörik, fa- és sövénysorokat alakítanak ki. Szinte nincs is olyan mellékutca, ahonnan hiányozna a 30 km-es sebességkorlátozást jelző tábla. (Nálunk is próbálkoztak korábban zöld sávokkal, például a VI. kerületi Benczúr és Szófia utcában. E felbuzdulást azonban nem követték újabb zöldítések.)