- Magyarország népegészségügyi állapota a világ, illetve a térség más országaival összehasonlítva elmarad a többi fejlettségi mutatóinktól. Rengeteg olyan betegség, halálozás van, megkeserítve az egyén és a család életét, terhelve az amúgy is túl szűkös egészségügyi kereteket, amelyeket egy kis odafigyeléssel el lehetne kerülni.

- Még mindig nem ismerte fel sok felelős beosztású köztisztviselő, döntéshozó az egészségmegőrzés, a megelőzés (prevenció) fontosságát. Ezt mutatja az is, hogy az idén az árvízre hivatkozással e területről is pénzt vontak el, holott ma már aligha lehet kétséges bárki előtt is, hogy minden fillér, amit egészségügyi felvilágosításra, megelőzésre költünk, többszörösen megtérül a társadalombiztosítási kiadások csökkenésében és az egyén egészségének köszönhető jobb életminőségében. Legújabb értesüléseink szerint az Egészségügyi Minisztérium most az eddigieknél aktívabb szerepvállalásra készül.

- Szemléletváltásra lenne szükség az állam, illetve az önkormányzatok magatartásában a piacgazdaság szabályozását illetően. Sokszor írtunk arról, hogy téves és rendkívül káros felfogás a közjó érvényesítését egyedül a piacra és az egyén döntésére bízni. Ez egyetlen fejlett nyugati országban sincs így. Még a beavatkozások szempontjából az európainál sokkal liberálisabb USA-ban is legalább az információra, a helyes válaszokhoz való hozzáférésre rengeteget költenek. Nálunk sok esetben sem utasítással, sem eredményes propagandával nem irányítják az embereket a helyes magatartás kialakítására. Példaként említjük a jódot és a fluort, amelyek hiánya sok évtizedes vita után ma már az egészségügyi szervezetek egységes állásfoglalása szerint igen sok betegség forrása (fogazat, csontritkulás, golyva stb.), ugyanakkor Magyarországon szinte sehol sem fordul elő elegendő mennyiségben az ivóvízben. Győr-Sopron megyében évtizedekig józott sót lehetett csak forgalmazni. Itt ma is 80%-os az arány. Ezzel szemben az országos átlag 16%! Mi magyarázza, hogy nem rendelik el kötelezően a jódozott só forgalmazását? Ez a költségvetésnek gyakorlatilag egyetlen fillérjébe sem kerülne.

- Hasonlóan nagy mulasztásnak tartjuk, hogy a különféle tárcák nem veszik ki részüket megfelelően a betegségmegelőzésből. Mintha ez nem volna legalább annyira felelőssége a PM, a GM, az FVM, az ISM illetékeseinek, mint a környezetvédelmi, illetve oktatási tárcának. Miért hiányoznak egyes budapesti kerületekből a megfelelő sportolási területek, miért nincsenek az építési előírásokban az egészségügyi szempontok megfelelő eréllyel rögzítve?

- Néhány dicséretes kezdeményezéstől eltekintve, nem kap az egészségmegőrzés megfelelő rangot a médiában. Tapasztalataink szerint az egyéni felelősségtudat, az egészség egyre jobban felértékelődik, igaz, elsősorban a véleményformáló fiatal értelmiségiek körében. A műsorok nem tükrözik eléggé a szemlélet megváltozását, holott a kívánatos az lenne, hogy e folyamatot legalább a közszolgálati média a rendelkezésre álló eszközökkel gyorsítani igyekezzen.

- Az üzleti szféra sem ismerte még fel kellően az egészségmegőrzésben rejlő piaci lehetőségeket. Mint arra már többször panaszkodtunk e lap hasábjain is, ma még komoly gondot, sok vesződséget és többletköltségeket okoz, ha valaki egészségesebben akar élni. A cipő-, ruha-, élelmiszer- és építőipar, a tömegközlekedés egyáltalán nem siet elébe az igényeknek. Hasonló a helyzet a reklámok területén is.

- Komoly eredményeket elsősorban regionális, illetve helyi szinten értek el, ott, ahol sikerült az önkormányzattal is megértetni a feladat jelentőségét, és a résztvevők pedig rengeteg önkéntes munkát is befektettek.