kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Regionális kerékpárút-hálózatok felé

Augusztus végén, Szegeden került sor a Dél-alföldi kerékpáros központok és regionális kerékpárforgalmi hálózatok létesítése programjának ismertetésére és megvitatására. A 90-es évek eleje óta folyik, elsősorban az Országos Kerékpárút Hálózatért Alapítvány keretében egy regionális, alulról építkező kerékpárút hálózat és a kapcsolódó segítő infrastruktúra háttér koncepciójának kidolgozása. Az elmúlt két-három évtizedben nálunk is felfutó motorizáció háttérbe szorította a korábbi tradíciók szerint kialakult helyi, kistérségi kerékpáros "hivatás" forgalmat, míg a mellékút hálózat állapota sem bátorít kerékpározásra. Ugyanakkor hazánkban is szélesedik a felismerés, hogy a kerékpározás, mint a fenntartható mobilitási stratégia egyik fontos, "lágy" eleme komoly potenciállal rendelkezik a hivatásforgalmon túl a turizmus, helyi természeti és kulturális értékeink feltárása, közkinccsé tétele és nem utolsósorban az egészség megőrzését célzó életmód elterjesztése, kialakítása területén.
A most megtárgyalt program a három regionális, ún. referencia kerékpáros központ és helyi hálózat — Szécsény, Zalalövő és Csongrád központokkal — három dél-alföldi megyét (Bács-Kiskun, Csongrád és Békés) érintő vonatkozásait dolgozza fel megvalósíthatósági tanulmány formájában. A program a közlekedési integráció, a kerékpározásnak mindenekelőtt a környezetbarát módokkal, a vasúttal és perspektivikusan a vízi közlekedéssel való szerves kapcsolódás alapelvére épül. A hálózat elemei helyi konzultációk, igényfelmérések és az önkormányzatokkal valamint a közútkezelő KHT-kal történt egyeztetések alapján alakultak ki, ugyanakkor a helyi hálózat kapcsolódik az országos elképzelésekhez — országos területrendezési terv, EURO VELO hálózat hazai elemei — valamint a dél-alföldi területfejlesztési koncepcióhoz, a három megyét felölelő régióra mintegy 1600 km-es kerékpárút-hálózatot javasolva. Meglévő közutaknál csak 1000 egységjármű/nap forgalom alatt — 1000—2000 között pedig feltételesen — javasol kerékpárforgalmat, ezen értékek felett elkülönített kerékpársáv ill. kerékpárút létesítését. Itt nem kevés gondot okoznak az autópálya műtárgyai, amelyek szűk keresztmetszetet jelentenek, ezért a vonatkozó tervezési szabályzatok módosítása lenne szükséges.
A program hátterét egy adattár is megalapozza, benne a regionális közlekedési helyzet felméréséve, az érintett lakosság egészségi állapotának helyzetével, a természeti környezet állapotával, a térség természeti, történelmi, kulturális értékeivel, a kapcsolódó falusi turizmus lehetőségeivel. A hálózati adatok és a főbb információk digitális térképeken kerültek ábrázolásra. A kapcsolódó kerékpáros központok — megyénként 3—5 — telepítése az egy napon belüli elérhetőség mellett a régiók természeti, kulturális értékeinek súlypontjait és a határmenti regionális együttműködés szempontjait is figyelembe veszi.
A program irányítói az abban részt vevők partnerségére és külső támogatásokra számítva annak folyamatos megvalósításával egy környezetbarát regionális közlekedési stratégia kialakulását remélik. Ezen belül a program a kerékpáros mobilitás egyfajta rehabilitációját, részarányának növekedését hozhatja, az ezzel járó pozitív mellékhatásokkal, sőt egyfajta multiplikátor hatással a környezetbarát közlekedési formák fejlődésére. A kerékpáros infrastruktúrához, a falusi és lágy turizmushoz kapcsolódó befektetések vonzásához, a térség népesség megtartó képességének javításához is hozzájárul majd a program. Az egyik legfontosabb elem azonban egyfajta felfogás és életmódváltás, egy kerékpáros kultúra elterjesztése összekötve a társadalmi és gazdasági előnyök érvényesítésével.

Összecsukható kerékpár — a tömegközlekedés jó kiegészítője

Mészáros Péter dr.


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.