E számunk zajjal foglalkozó cikkében, a cégek egyes technikai újdonságok bevezetésével kapcsolatos igénytelenségére hívtuk fel a figyelmet. A primitívség — a kialakult helyi kultúra, a célcsoportok érzékenységének semmibevétele — nem csökkent az évek során, noha titkon reménykedtem, hogy az új marketing módszerekkel egyidejűleg színvonalas polgári értékrend is terjedni fog hazánkban.

Amit itt leírok, nem először fordult elő. Vasárnap kora délután a családi ebéd végénél tartottunk, amikor csörgött a telefon. Bájos ifjú hang, miután udvariasan bemutatkozott, és a cége nevét is közölte, utazási szokásaimról kezdett volna érdeklődni, ha nem mondom neki (szó szerint), hogy menjen a csudába. Erre méltatlankodva kérdezte, hogy jövök én ahhoz, hogy a szavába vágok, amikor pedig ő olyan udvarias volt velem. Most megint nem engedtem, hogy befejezze a mondókáját (pedig nem erre tanítottak), hanem közöltem, hogy mélységesen felháborít, ha vasárnap délben ilyesmivel zavarnak, és letettem a kagylót. Azután persze rögtön megbántam a hevességemet. Szegény még olyan fiatal, hátha nem tudja, hogy Magyarországon bizony még sok a maradi család, akiknek a vasárnapja nem a vásárlás, reklámklippek nézegetése körül forog. Meg egyébként is — ő csak a munkáját végezte. Szóval megkövetem ifjú telefonálómat. A főnökeinek azonban, a nagy reklámguruknak, akik megbízták ezzel a munkával, ezúton üzenem — menjenek a csudába!